Azt hiszem elértem a mélypontot. Nekem miért nem boldog a babavárás? Hogy lehetek ennyire szerencsétlen lúzer?

36 hetes vagyok. Ma voltam a második terheléses cukron, ha már ott voltam akkor megcsináltattam az nst-t valamint egyéb vizsgálatokat a dokimmal, de semmi súlymérés, vagy uh, csak sima "ez időben szokásos kenetvétel". Kérdeztem valamit az orvostól, mert holnap mennék hozzá, de a leletért nem tudok bemenni, baj-e? Meg sem hallotta mit kérdeztem, hanem a folyosón elkezdett velem veszekedni, hogy mit képzelek, hogy hízok, mért nem diétázok, miért tömöm magamba az édességeket, a kolát, szénhidrátot? Hiába mondtam neki, hogy én nem eszek olyanokat. Ne hazudjak! Mindezt a folyosón vagy 20 terhes előtt. Azt tudni kell rólam, hogy allergiás vagyok a csokoládéra és emiatt nem is szeretem az édes dolgokat, a kolagyár már rég csődbe ment volna, ha rám támaszkodna(előbb megiszok fél liter citromot). Szénhidrátot meg vagy 6 éve csak minimálisan eszek. Fél kiló kenyér rám penészedik. Másfél órája értem haza, azóta csak bőgők, tudom a hormonok is beszólnak, de már teljesen kilátástalannak érzem magam. Nem akarok ennél az orvosnál szülni, mert ha csak meglátom rosszul vagyok. A kórházba, ha úgy megyek, hogy hát igen hozzá jártam, de látni sem akarom, akkor a többi orvos is úgy fog velem bánni, hogy minek mentem oda, egyszóval nem szívesen. Ezt egy szülésznő kerek perec megmondta, mikor kérdeztem tőle, hogy muszáj-e ennél a dokinál szülni. Máshová meg hogy menjek, ezek után mindenhol így fognak rám nézni, hogy ha tudtam, hogy nem bírom az orvost miért nem kerestem mást?

Annyira szarul érzem magam, komolyan 9 hónapos terhes vagyok, és semmit nem akarok venni a gyereknek, mert úgy érzem, hogy bárcsak visszacsinálhatnék mindent. Mert elrontottam az egészet, csak azzal, hogy rossz orvost választottam, és olyan béna voltam, hogy nem tudtam másikat keresni, mert akivel beszéltem mind azt mondta, etikátlanság átvenni.

Komolyan, most itt ülök egyedül a konyhában, bőgök és azon gondolkozok, hogy ronthattam el mindent ennyire? Hogy tudok ennyire szerencsétlen lenni? Ha tudtam volna, hogy ez ilyen lesz... Hogy tudnak ilyen ostoba, negatív gondolatok előjönni belőlem, miért nem tudok örülni?