Mi történik a nők személyiségével terhesség alatt, mit tehet a férfi?

27 évesek vagyunk, a kisbabát nem terveztük, de úgy gondolom az első ijedtség után mindketten örültünk neki. A barátnőmnek megkértem a kezét, azt mondta hozzám jön, de csak a szülés után, mert nem szeretne "pocakos menyasszony lenne". Megértettem, elfogadtam. A kézkérés a terhesség 7. hetében történt 2 héttel azután, hogy kiderült a dolog. A barátnőm egy szuper, vagány lány volt. Laza, néha kicsit még veszélyesen is, bolondos, vicces, humoros, jóval könnyedebb nálam, kettőnk közül én voltam a rendre törekvőbb, rendszerre, szervezettségre, célok kitűzésére. A leánykérés óta azonban teljesen megváltozott, a közelségemre semmilyen tekintetben nem vágyik, gondolom persze, hogy megváltozott a teste, a hormonháztartása, hogy fél, megértem, türelmes vagyok, de emellett, állandóan elégedetlen, elég sokat dolgozom (közgazdászként egy nagy cégnél), de amióta várandós nagyon igyekszem, haza egyáltalán nem hordok munkát. Mindenért piszkál, olyan dolgokért, amik eddig egyáltalán nem zavarták. Idegesíti, ha átjön az öcsém (mondjuk kéthetente egyszer egy 2-3 órára), eddig imádta, játszott vele, várta (kisöccs, nagy a korkülönbség). Én főztem főleg eddig is, eddig szerette, most nem ízlik neki semmi, minden nap kaját rendel, én egy darabig nem tettem szóvá, de emellett aggódik a pénz miatt, óriási hisztit csapott, amiért végül a drágább babakocsit vettem (megjegyzem használtan...)

Minden nap kiborul, kiabál, sír és soha, soha nem beszél magától a babáról. Csak ha valaki kérdezi, vagy én felhozom. Úgy érzem talán elbizonytalanodott. Talán nem akarja a kicsit? Vagy mégsem én vagyok neki az igazi és nem tőlem akarta volna? Vagy a változások zavarják? Hogy nem járhat edzeni, bulizni, hogy változik a teste? (Nagyon szép lány, különlegesen és most sem szedett fel sokat, szerintem ez tök átlagos, sőt...)

Teljesen kifordult magából. Ha kérdezem miről van szó, azt mondja, semmi baja, csak fáradt, meg rosszul van. Tudom, hogy ez neki óriási változás, de nekem is, szeretném, ha nem zárna ki, félek, hogy ott hagy és alig láthatom majd a gyerekemet... Próbálom támogatni, miközben rettegek és a saját félelmeimről senkivel sem tudok beszélni.

Szeretnék jó apa és jó pár lenni. Mit csináljak? Eddig szuperül voltunk, nagyon ragaszkodó volt, imádott, oda volt és tényleg felszabadult volt és laza, szóval nem arról van szó,h már a terhesség előtt sem szeretett volna. Megjegyzem védekezünk, közös megegyezéssel gyógyszerrel, szóval még az sem lehet, hogy engem okol a terhességért...

Teljesen tanácstalan vagyok...