Mi történik a nők személyiségével terhesség alatt, mit tehet a férfi?

a leirtak kozul mindegyik "normalis" abban az ertelemben, h lehet kiserojelenseg terhessdgben. (mondjuk kok kifogtad/fogtatok - ennyi azert nem szokott lenni...). kiveve egyet: hogy magatol soha nem beszel a babarol! ez nem altalanos, sot!

nem mondanam, h megbanta, mert inncs mit, amig meg nem szuletik, az smber szinte elkepzslni sem tudja, h milyen lesz. szerintem inkabb fél. mindkettotoknek segitene ha tudnatok errol beszelni egymassal

21 hetes terhes vagyok, első (ugyan tervezett) babával, 27 éves.

Őszintén mondom, hogy hihetetlen volt olvasni mennyire szereted ot is es a gyermeketeket is!

En lassan 3 éve férjnél vagyok, 8 éve vagyunk egyutt.

De van olyan amit en is félve mondok el neki mert pl. cikinek érzem, nem tudom hogy fogadja... Nem lehet hogy ez a baja? Hogy egy csomó dologról nem mer veled beszelni meg ha rákérdezel sem, es ezért zárkózik el?

Próbálj meg leülni vele es igy ahogy leírtad elmondani neki h mi miert zavar téged es próbáljon meg megnyugtatni..

Amugy nem biztos h o ebbe belegondolt, hogy bár o hordja ki a babát, ez neked is ugyanolyan nehéz időszak (csak másképpen) mint neki. Ezzel nem azt mondom h harcold ki magadnak a kozeppontot, mert igenis arra most o "jogosult", de beszélj te is olyan nyíltan amennyire lehet az erzeseidrol!

Remelem minden rendben lesz veletek, es sok boldogságot nektek!

Én nagyon akartam már babát, mégis mikor összejött (2 év után, 31 évesen!!), teljes pánikba kerültem, hogy most vége az életemnek, már semmi nem lesz ugyanaz, be leszek zárva egy gyerekkel, aki majd sír, és különben is nem fogok aludni, eljárni otthonról, stb. Ez szinte az egész terhességemet végigkísérte. Én sem beszéltem róla a férjemmel, és utólag ő azt mondja, hogy egy hisztérika voltam, alig bírt elviselni. :) Pedig nekem nem tűnt fel.

Ez bizony a hormonok játéka és az ismeretlentől való félelem. És valóban az a legrosszabb, hogy nem beszéli ki magából a párod. Valahogy megpróbálhatnád szóba hozni a témát, hátha jól esne neki kibeszélni magából. És ha megnyílik és a félelmeiről beszél, biztosítsd róla,hpgy ettől még nem rossz ember és biztosan nem lesz rossz anya. Ezen iszonyú sok nő átesik, csak sokan nem beszélnek róla.

Még a szülés után is kivoltam, hogy milyen élet vár rám. Azt éreztem az első pár hétben, hogyha valaki beállítana,hogy elviszi a kisfiam és többé nem hozza vissza, odaadtam volna.

Pedig én nagyon akartam anya lenni!!

Aztán úgy 2 hónapos lehetett a fiam, egyre több felé kezdtünk járni, barátnőzni, babaúszásra, vásárolgatni, családi programokra, és akkor megnyugodtam. Az életnek nincs vége, csak átalakult. Most nem egyedül megyek, hanem viszem magammal őt is. Aztán amikor már nagyobb lett, akkor elkezdtünk olyan programokat keresni, ami a fiamat teszi boldoggá. Játszótér, játszóház, ilyesmik.

Az elejét túl kell élni, de egy biztos! Az élet nem áll meg, csak átalakul. És most tudom, hogy még nagyon hihetetlen, de jó lesz! :) Fel a fejjel és beszéljetek!!

Szorítok!

Nagyon szimpatikus vagy, ahogy írsz erről a helyzetről, érezhető, hogy nagyon fontos Neked. Hidd el, később, ha már nem dúlnak ennyire a hormonok, persze, lehet, hogy ez csak a szüléssel ér véget, be fogja látni a barátnőd, hogy milyen szerencsés, hogy ilyen párja van. Sajnos, nem tehetsz mást, minthogy türelmesen kivárod, hogy jobban legyen. Én egy anyuka vagyok, aki kihordott már egy terhességet /van egy csodás kisfiunk/, valamint most várjuk a kishúgát, úgyhogy előfordulhat, hogy egyik pillanatról a másikra borul be ilyenkor az ég, a terhes nő nagyon rapszodikusan változtatja a hangulatait, és a legrosszabb, hogy ő is érzi ezt, utálja emiatt magát, de nem mindig tudja uralni az érzéseit. Ettől totál frusztrálttá válhat. Ahogy írod, hogy egyébként harmonikus, szeretetteljes kapcsolatban éltek, biztosan nincs komolyabb problémáról szó, egyszerűen ki kell húzni valahogyan ezt az időszakot. Arra készülj föl, hogy nem biztos, hogy a szülés után minden visszazökken a régibe, jöhet a depresszió, fáradtság, valamint a szoptatás is egy hormonháború. Tehát tény, hogy a babaprojekt óriási falat az apukának is, de ha kitartasz, nagyon megéri. A férjemen látom, hogy másfél év elteltével szinte lubickol az apaszerepben, Ő és kisfia elválaszthatatlanok, és most jön a hugica, nagy a boldogság. Én most már tapasztalt terhesként tudatosan figyelek néhány dologra, amit az előző terhességem alatt figyelmen kívül hagytam. Most úgy érzem, van energiám a férjemre, de bevallom, a szexuális életünk most nem az igazi, most én sem vagyok formában. Én ezt mind tudom már egy terhességgel a hátam mögött, de a barátnőd most kezd szembesülni ezekkel az óriási változásokkal. Szval, le a kalappal azok előtt az apák előtt, akik ilyenkor kitartanak, és hál' istennek, ők vannak többen.

Beszélgess a barátnőddel, biztosan megnyílik majd egyszercsak! Kitartás!

A hormonok ilyenkor nagyon bekavarnak. A 12. hét környékén általában lecsitul minden, a 4., 5., 6. hónap nagyon jó tud lenni, aztán a 7. hónaptól nem a hormonok kavarnak be, hanem jön a hátfájás, az éjszakai forgolódás alvás helyett, a csipőfájdalom stb.stb.

Az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy türelmesen kiváros a három hónap végét. Az én férjem az 5. hónapban mondta el, hogy az eleje milyen nehéz volt neki a rosszulléteim és a hangulatváltozásaim miatt. (egyik percben bőgtem a semmiért, csak úgy magától kiszakadt belőlem, a másikban meg önfeledten táncoltam a szoba közepén, mert az esett jól). Akkor én ezeket a dolgokat fel se fogtam. A szexre se tudtam gondolni jó sokáig (hormonváltozás+rosszullétek+az ÁLLANDÓ fáradtság, 14 órát is képes voltam aludni), aztán a 4. hónaptól olyan étvágyam lett, hogy egy focicsapattal is elbántam volna :) Szóval sok esetben az eltávolodás sem tart sokáig.

Furcsa olvasni a történeteket. Nekem csak fizikai tüneteim voltak a hormonok miatt (iszonyú fáradtság az első trimeszterben). Hisztis az utolsó két hétben lettem, de akkor is amiatt, mert semmilyen pózban nem volt kényelmes. Aludni se tudtam, szokásos alvásdeprivációs tünetek.

Tényleg ennyire meg tud valaki borulni a terhességtől?

bizony. nekem sem volt annyi, mint a kerdezo parjanak, de sosem felejrem el, amikor a parpmtol csemege uborkat kertem a boltbol es foliasat hozott uveges helyett, olyat balheztam oszinte (!) elkeseredesemben, mintha ettol a vilag fordult volna ki a negy sarkabol. volt pl egy olyan mondatpm, "ertsd meg, h attol meg, h ilgyet is lehet kapni, nincs ember,aki folias uborkat enne"

a kovetkezo pillanatban meg mar azt ereztem, h "uristen, ez mi volt? sosem voltam meg ennyire gaz..."

Őszintén írtál, őszintén válaszolok. Hasonló típus voltam, mint a barátnőd. Általában akkor viselkedtem így, mikor kiszerettem valakiből. Leginkább akkor,mikor megalázkodóan kezdett el viselkedni a fiú. Kiszolgált, leste minden kívánságom, s valamiért nem láttam túl férfiasnak, erősnek emiatt.

Kérdezz rá, hogy szeret-e még.

.Nekem kb. a 20. hétig nem voltak gondok a hormonjaimmal amúgy, teljesen normálisan viselkedtem.