Mit tegyek, ha a főnökasszonyom idegileg kikészít, mióta tudja, hogy babát várok?
Köszönöm, ha elolvassátok: Az egész úgy kezdődött, hogy a 12.héten elmondtam a munkahelyemen, hogy babát várok. A reakciója az volt, hogy meddig akartam titkolni, és minek nekünk gyerek? 1 éve házasodtunk össze, én 30, férjem 31 éves. Van saját lakásunk,terveztük, hogy lesz babánk, és most éreztük azt, hogy itt az ideje.
A lényeg, hogy mióta bejelentettem, úgy viselkedik, mintha embert öltem volna. Nem szól hozzám, a hátam mögött minden nap tesz valami rosszindulatú megjegyzést. Ha valakinek beszél rólam, azt mondja, fel vagyok koppintva...úgy terveztem az elején, hogy végig maradok, de már nem bírom idegileg. Ha vizsgálatra kéreszkedem, megjegyzi, hogy hála Istennek, hogy neki nincs, és ezért nem akart ő soha, mert csak a baj van/lesz egy gyerekkel.
Nekem nem teher a vizsgálat, természetes, hogy megyek, de a megjegyzéseit nem bírom elviselni. 43 éves, nincs férje, gyereke, csak 2 éve költözött el a szüleitől, de mindig ki akar oktatni mindenkit az életről. Főleg arról, hogy miért ne akarjon senki férjehz menni, illetve gyereket. Amig az esküvőre készültünk, azt hallgattam, hogy minek az, úgyis el fogunk válni..most pedig a baba téma miatt akar kicsinálni. Már nem bírom tovább.
Ne vedd személyes sértésnek. A saját elcseszett élete az ami őt zavarja. Mivel ő nem kellett senkinek, tőle senki nem akart gyereket, ezért irigy és féltékeny.
Nyilván a támadás a legjobb védekezés elvét követi.
Szia!
Milyen sötét emberek vannak! Tuti valami besavanyodott magának való idióta.
Én a helyedben elmennék táppénzre. Sokkal jobban fogod érezni magad otthon, nyugodtabb leszel. Semmi értelme nincs, hogy az ember gyomorideggel menjen dolgozni. Persze, ha anyagilag nem megoldható, akkor más a helyzet.
Egy percig sem maradnék, ez a nő beteg!!!
Irány a háziorvos, vagy a nőgyógyász, és irattasd ki magad veszélyeztetett terhesnek.
Addig is kitartást. A babádnak teszel rosszat, ha tovább idegeskedsz emiatt a (nem engedi kiírni) miatt.
Már mennék is táppénzre..... szerintem ez eléggé megterhelő neked, nehogy már valami bajod legyen, mert ezen görcsölsz.
Még ma elmennék a dokihoz, hogy írjon ki.
Nőgyógyászhoz menj és utána a háziorvos fog táppénzre venni. Minél előbb intézd!!!!
Ilyen helyre vissza sem kell menni, mert akkor meg majd hallgathatod ha véletlenül lebetegszik a gyerek......
Nem is értem ehez miért kellett kérdést kiírnod, hogy mit tegyél...... Én ahogy bejeletetted táppénzre mentem volna egy ilyen főnök mellett....
Írd már meg mit szólt, hogy táppénzre mész :)
Kiváncsi vagyok! :) Biztos felrobban majd mérgébe :)
Nézd neki így boldog az élete, mi ezt nem érthetjük, és nem is akarjuk megérteni, de nem az ő élete a normális. Lehet csak beletörődött, hogy nem úgy alakult az élete, ahogy valaha elképzelte és mostmár a normáis dolgokba inkább a rosszat keresi, hogy győzködje magát, hogy milyen jó, hogy nem úgy alakult ahogy normális lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!