Szerintetek rossz ember vagyok? 1 évig vártunk a babára, és most hogy jön.

Dehogy!

Ez a hormonok játéka!

Amúgy sokunknak vannak kétségei, azután is, ahogy megszületik a baba.

Nem kell tökéletesnek lenni!

A bébi mindenképp fog szeretni, hiszen Te leszel az Anyukája! az egyetlen, a legfontosabb! Jó sokáig!

Bízz magadban!

és csak semmi tökéletesség!

Szia!!!

Dehogy vagy rossz ember!! Ezeket csak a hormonális dolgok miatt érzed így. Engem teljesen kicsinált!!!!!! Nagyon kész voltam, sírtam, kiborultam... pláne, hogy mi nagyon-nagy társasági életet éltünk, piáztam, cigiztem, jól éreztük magunkat.Összeházasodtunk és nekiálltunk a gyereknek. Azonnal sikerült, nagyon örültünk!!! Ezzel letettem a cigit, piát és persze a bulit is (mert hát kinek van kedve úgy bulizni...se pia, se cigi...??) És a hormonok, meg ez a lemondás nagyon megkeserítette az életem (egy kicsit még most is)

A 13. héttől már könnyebb, aztán szép lassan segít az idő és majd felkészít mindenre amire kell... Minden rendben lesz, emiatt ne aggódj egy percig sem!!! Majd meglátod!!!

Csak mindenki a szép dolgokról beszél,ezeket meg eltemetik magukban a nők. Semmi gond veled!!! Nyugi!!

Hát, ennyi.

Jó babavárást!!!

20 hetes kismama

Leírom,velem mi van mostanában,hátha segít,és megnyugtat nem vagy egyedül ezzel:

van egy 14hónapos fiam,és 19hetes pocis vagyok.apa (alap esetben) csak 7végente van,segítségem nagy ritkán(ha dokihoz megyek) bébiszitter.Tehát szinte semmi.De nem is ezzel van a gond.ióta itthon apa,még annyit sem tudok pihenni mint ha nincs.Ugyanis hiába van itthon,mindig van valami külön programja.Én a H1N1 miatt lassan 2hónapja nem voltam sehol,max doki.Teljesen bezártságérzetem van,ünnepek és hát a pakolós fiam miatt szinte naponta takarítok,apa miatt többet főzök,mosok...és hiába nagyon apás a manó,mindig rám marad,mert apa sose ér rá.Hiába mondom neki,hogy kicsit erőltesse meg magát,azt a választ kapom,hogy állandóan nyaggatom,és már lassan utál itthon lenni.Na erre mit lépjek?Éjjel 2órán keresztül nem aludt vissza a fiam,nekem már a hasam,a fejem mindenem fájt,és csak ÉN kellettem neki.Persze apa néha néha rászólt....Ilyenkor az én fejemben is megfordul,hogy minek is nekem a 2.baba?!Hogy Őt is magamnak szülöm majd?!Hogy fogom ezt bírni,mikor már tényleg nagy lesz a hasam,mikor alig élek majd?És a többi kétség....de ÉN akartam ŐT/Őket nagyon.És tudom,szeretni fogom Őket,és ők is engem.

Érdekes mód,a fiammal nem vettem észre ennyire a hangulatingadozásokat.De most!!!Tudom,senki és semmi sem tökélete,én sem...de így lesz jó.

Úgyhogy kitartás!Kerek a világ és mi igenis jók vagyunk :-)

Nem mindenki viseli könnyen a terhességet. Nekünk az eleje elég nehéz volt több probléma is felmerült, kb. a 24-26. hétig (rosszullét, fekvés, kórház és izgalom), aztán jött pár jó hetem, most megint kezdem nehezebbnek érezni 33 hetesen. Nem tudok úgy aludni se, csak a hátamon, de az meg már fáj, az oldalamra fordulva szinte mindig bekeményedik a pocakim, nem várom az éjszakákat. Mozogni sem tudok úgy (hajolni, csizmát felvenni), de megéri, már nagyon várjuk a kisfiunkat. Ezt a pár hetet már igazán kibírom.

Fel a fejjel, minden nap egyre közelebb vagy, hogy megszülessen a kisbabátok! Én erre szoktam gondolni.