Terhes vagyok! Szerintetek jól döntök?

A legbiztosabbnak tűnő munkahelyet is elveszthetik, a hiteles lakást sem biztos, hogy tudják tovább fizetni.

NINCS semmire garancia 9-es, mit kell itt undokoskodni?

Így alakult, a Kérdező szeretné a babát, anyagi gondjuk nincs, csak nem veti fel őket a pénz.

Na és? Sokszor /TISZTELET A KIVÉTELNEK/ ilyen családoknál sokkal nagyobb szeretetben nő fel egy gyerek, mint ahol milliomosok és pénzen akarnak boldogságot vásárolni.

Kérdező! Ha így gondolod, mindenképp hallgass a szívedre!

Gratulálok!

szerintem a 9-es és a szüleid is csak reálisan látják a helyzetet..

a párod majd eltart, vagy a szüleid..munkád nincs..diploma nincs meg..

lakni majd laktok valahol...hát ez nagyon gyerekes hozzáállás, ennyi erövel 14 évesen is szülhettél volna.

szép és jo dolog az anyaság, de nem igy..hogy vagy az egyik szülö nyakára költöztök vagy a másikéra..vagy esetleg költözöl majd egyedül a gyerekkel.

Párszor már elhatároztam, hogy nem válaszolok semmire, mert végiggondolás nélkül sértenek meg/lepontoznak...de nem bírom ki :)

Remélem, voltál már orvosnál - mennyi idős a kisbabád? Minden rendben vele?

Csak érdeklődés.

Én soha nem tudnám elvetetni a babámat (most a 2. várom - még pàr hétig; egyet elvesztettem sajnos, középidőben) - amikor fiatalabb voltam, akkor is úgy gondoltam, hogy akkor teszek valamit, ha a "következménnyel" (bármilyen icipici is az esélye) számolok. A kicsi baba nem tehet arról, hogy figyelmetlen/felelőtlen stb. vagyok - ne ő igya meg a levét... És tudom, BÁRMELYIK családtagom segített volna inkább, mint hogy elvetessem a gyerekemet (és nem azért, mert hajdesok pénzük van, hanem mert ami ennyire fontos, azt valahogyan meg lehet oldani).

Saját lakásunk nincs - miért is kéne erre várnom? Ha te is el tudnál menni albérletbe, nem értem, ez miért gond bárkinek. Férjemmel mindketten dolgozunk (ill. én már az 1.szülés óta nem), orvos vagyok, tehát majd egyszer talán lesz annyink, hogy mindenki szerint "megengedhessünk" egy gyereket. De látom (a családomon, a beteg gyerekeken, akikkel találkoztam), hogy igazán nem ez számít. Magamon is érzem, hogy a mostani terhességem kicsit nehezebb, mint az előző - pedig a 30at is csak most fogom betölteni.

Nem sok új ruhája van a kislányunknak, pelenkán kívül szinte mindent használtan kaptunk (esetleg vettünk, ha muszáj volt - de megnéztük, hogy milyen) - mindenki csak azt látja, hogy velünk együtt ő is boldog, kiegyensúlyozott - és testileg-szellemileg is korát jócskán meghaladja... Hol szenvedett kárt? Elférünk majd pár hét múlva 4en is a hálóban, enni pedig mindig volt mit - ennél több minek? [soha nem kértünk/kaptunk segélyt]

Bocs a kisregényért, csak bosszant ez a hozzáállás, nem tehetek róla.

Beszéljétek meg elsősorban a pároddal a lehetőségeiteket, és utána menj anyukádhoz... Vonod be a készülődésbe - hidd el, ha megszületik az unoka, végül ő fog a legjobban örülni neki :) (igen, kicsit hasonló is történt a családunkban, pont azoknál, akiknél ebből még nevelési problémát is csináltak ("pont az én gyerekem" stb.) - hihetetlen mennyiségű szeretet várta mégis a kisbabát, az abortusz fel sem merült...csak nehéz volt odaállniuk először: ez történt, végiggondoltuk, ezt szeretnénk)

Sok-sok örömet nektek, és írd majd meg, hogy' vagytok, mi hogyan alakult... (ha nem gond)

" Ha te is el tudnál menni albérletbe, nem értem, ez miért gond bárkinek. "

de a kérdezö sajnos nem tudna elmenni albérletbe.

nincs munkája, nincs semmije..csak egy elképzelése, hogy majd a párja, vagy a szülei megoldják helyette a lakhatási, megélhetési problémákat.

a szülöket teljesen mértékben megértem..félnek. félnek, hogy mi lesz a lányukkal, ha a párja kint marad, vagy ha 7 év után elege lesz..és a kislányuk ott lesz a "kis szobában".. huszas évei elején (közepén), diploma, munka nélkül, egy gyerekkel... nekik ez probléma lesz, hogy a lányukrol és az unokájukrol is nekik kell majd gondoskodniuk. nekik fog ez fejtörést okozni, és nem a kérdezönek...

munka mindig van és pont

Ja kérdező még 5 hónapig melózik, párja meg ki tudja meddig, biztos háttér az megvan.