Mi árt jobban a babának, az idegeskedés vagy a szomorúság?

Hetek óta megy a "harc", megbeszéljük de mindhiába. Ő újra csavarog, újra egyedül hagy, és ha próbálok vele beszélni, vagy ha nem is beszélünk, elmegy újra, h így minek legyen itthon. De félek nem hagyna nyugton, ha elmennék, mert azt mondta, nem hagyná, h más férfival neveljem az ő gyerekét. De nekem ez egyreinkább nem megy így. Ha ez így marad, én is el fogok tőle távolodni. Most ebben a percben úgy érzem, h nincs már mit megmenteni, ha hazajön megkérem, h engedjen elmenni, és ne is keressen, ameddig nincs meg a baba.

Nagyon nagyon szomorú vagyok, h ő nem érti, hogy én mit várok tőle, és nem érti miért baj, hogy egy másodpercig nem érzem, h valaki mellettem áll, támogat, szeret, vagy hozzám bújik, megnyugtat, megvéd, megszeretget stb. Egyenlőre csak azt érzem, h nem tudok így élni. És borzasztó ideges vagyok, h mikor merre járhat. Amúgy hiába kérdezem. És ha megkérem, h akkor hagy menjek vele, azt mondja nem. A legjobb barátja szerint is ez már "patkányság"! Néha mindent megtennék, h együtt maradjunk, de ilyen kapcsolatban sose lennék boldog, néha meg (most is) úgy érzem mennem kell!