Belemenjek-e egy abortuszba csak az okbol kifolyolag mert felek az anyasagtol, hogy rossza anya leszek ill. hogy nem erzem magad ra erettnek?

Szerintem legközelebb gondolkozz!

Szégyelld magad,hogy meg akarod ölni a gyerekedet!

Mivel nem vagyok a helyedben, nem is tudom milyen lehet, csak írok két példát:

1. Egyik unokatesóm 17 volt, amikor az első fia született. Nem tudom megfordult-e a fejében, hogy elvetesse, csak akkor derült ki a terhesség a család számára, amikor már túl volt azon az időszakon, hogy ezt megtehette volna. Azóta hat év telt el, nemrég született meg a második fia, a férjével nagyon jól megvannak (pedig annak idején úgy kellett rávenni őket, hogy házasodjanak össze. Azóta már majdnem kész a házuk is, jövőre szeretnének beköltözni. Ja, és sok munkából és kevés pénzből élnek.

2. Másik unokatestvérem 25 éves volt, amikor terhes lett, utolsó éves volt a főiskolán, a fiú egyetemista volt, rég szakítottak, mire megjött a baba, szóba se jött, hogy együtt maradjanak. A főiskola mellet dolgoznia kellett több műszakban, hogy olyan támogatást kapjon, amiből vhogy eltarthatja magukat, még akkor is folytatnia kellett a munkát, amikor veszélyeztetett lett (a fizetése tandíjra ment, és amúgy is 180 nap kellett a szülés utáni GYED-hez). Végül időre szült, a kislány egészséges, olyan baba, akit azonnal megszeretsz, ha meglátod. Eszébe se jutott, hogy elvetesse.

Ja és mindkét lány felelősségtelen, hebrencs típus volt a terhessége előtt. Aztán a terhesség alatt ez fokozatosan átalakult. Én sem érzem felkészültnek magam a gyerekvállalásra, pedig minden körülmény megvan, de abban se vagyok biztos, hogy valaha is annak érezném magam. Ha 21 évesen teherbe estem volna (akkor már a férjemmel laktam, de még főiskolára jártam), megtartottuk volna.

Éna mai napig nemhevertem ki, hogy elvetettem 23 évesen!!!!!! Már 26 vagyok és van egy fél éves kislányom, de soha nem fogom tudni magamnak megbocsátani azt, hogy megöltem (lehet, hogy sokaknak nem tetszik ez a szó, de ez a valóság) Ha tehetném, akkor visszapörgetném az időt és máshogy döntenék. Nézd meg a www.angyalokszulei.hu -t és szerintem nem lesz kérdés, hogy hogy dönts! Nagyon sok ismerősöm van aki félt az anyaságtól, holott semmi oka nem lett volna rá mert nagyon jó anyukák lettek belőlük!!!!! Ne ess abba hibába amibe én! Gondolj bele milyen büszke lesz a kislányod/kisfiad, hogy ilyen fiatal anyukája van!

ANONIM

Arról akarod meggyőzni magad, hogy akkor kell gyereket vállalni, amikor biztos vagy benne, hogy jókor jön, biztos vagy benne, hogy mindent meg tudsz neki adni és abban is biztos vagy, hogy megértél az anyaságra és jó anyja leszel. Akkor mondok valamit: ilyen soha nem lesz! Bármikor vállalsz gyereket, mivel felelősségteljesen gondolkozol, mindig bizonytalan leszel abban, hogy jó anya leszel-e, vagy hogy jókor, jó helyre érkezik-e. A legtöbb (normális) anyuka bizonytalan ezekben, pont azért, mert nagyon jó anya akar lenni. A legtöbb anya megijed a terhessége elején (vagy akár később) a felelősségtől. Még akkor is, ha akarta, tervezte. És ez a legtöbb esetben még a harmadik-nagyedik gyerekét szülő anyánál is így van. Hiszen minden új élet más, új felelősség. Ezt csak azért írom le, hogy tudd: bármikor később vállalsz inkább gyereket, akkor is fogsz ilyet érezni, még akkor is, ha tervezed a babát. Szerintem csak váratlanul ért. Ezért még ne dobd el magadtól!

Ez az én véleményem.

Szerintem a kapcsolatod sokkal hamarabb rámegy egy abortuszra, mint arra, ha megtartjátok a babát, főleg, mert azt írod, a párod is örül neki.

Szerintem nem nagyon van olyan érv, ami elégséges lehetne ahhoz, hogy megölj egy kis életet, amit a szíved alatt hordasz. Gondolj bele, pár hetesen már dobog a kis szíve és élni akar!

Ha végképp úgy érzed majd, hogy nem volt jó döntés megszülni, még mindig örökbe adhatod és boldoggá teszel egy párt, akinek nem lehet saját gyereke, a tied meg boldogságban, szeretetben nőhet fel. De szerintem amint megérzed, hogy megmozdul a pocakodban, ragaszkodni fogsz hozzá és ez így is van rendjén.

Kívánom, hogy jól dönts, magad és a kisbaba érdekében is!

Szia! Én 24 éves vagyok, első babát várjuk, a 9. hétben vagyok. Vagyis pont abban az időszakban, amikor még gyógyszerrel elvetetheted a kicsit.

Hétfőn láttam őt másodjára, és fantasztikus érzés volt. Járt keze lába, és úgy dobogott a pici szíve, hogy nem bírtam ki könnyek nélkül.

Mi terveztük őt, de mégis mikor poz. lett a teszt, megijedtem, és el kellett telnie pár napnak, amíg felfogtam, hogy anya leszek, és ez csodálatos.

Alapjáraton, ha a kicsi nem beteg vagy az anya nem veszélyezteti az életét a terhességgel, elítélem az abortuszt, de ezt a döntést neked kell meghozni.

Ha ráteszed a kezed a pocakodra, a kicsi érzi. Ő nem akart megfoganni. ...

Tudom, hogy nem ilyen válaszra számítottál, csakhát én kismama vagyok, és az ilyen dolgok felkavarnak.

A kapcsolatod nem a gyerekvállalásra fog rámenni, hanem az abortuszra. Azt hiszed, hogy nem fogsz kibukni utána, de majd rájössz, hogy nem így van.

És mi van, ha nem lehet majd gyereked utána?

Ha adott a lehetőség a kicsihez, anyagilag, érzelmileg, megtartanám.

És nem önző vagy, hanem félsz. Ami természetes.

De ő a te gyereked. A tiéd. Egy kis maszat, de jönni akart!