Kérlek ajánljatok jó nőgyógyászt Zalaegerszegen! Várhatóan császármetszés és problémás terhesség esetére kit válasszak?

Dr. Németh Gábort mindenki messziről kerülje el. Az az "orvos" egy szörnyeteg. (Igen azért van idézőjelben, mert sem szakmailag, sem emberileg nem érdemli meg ezt a jelzőt).

Zalaegerszegi kórház, 2006. Édesanyám első gyermekével volt várandós (velem, nem is vállalt többet, pontosan az én születésemkor őt ért traumák miatt). Szülés előtt már hetek óta bent volt tartva, teljesen indokolatlanul, mert egészségesek voltunk mindketten, semmi bajunk nem volt. Május 10.-re volt kiírva, 12.-én pedig meg lett indítva a szülés, azzal a nevetséges indokkal, hogy péntek van, és a "doktor úr" nem akar hétvégén bejönni. Gratulálok ehhez az odaadó orvosi magatartáshoz. Mint utólag kiderült, a 37. héten születtem meg, csak ez az ember ahhoz is balfasz volt, hogy jól kiszámolja a terminust. Szóval megindította, úgy hogy egyikünk sem állt még erre készen. Brutális mennyiségű oxitocint kapott, olyan iszonyatos folyamatosan fennálló fájdalma lett tőle, hogy halálfélelme volt. Nem viccelek, komolyan azt hitte, hogy ezt nem fogja túlélni, annyira szörnyű volt megélnie. Nem hagyták, hogy egyen, hogy igyon (ez is egy rég elavult, az 1940-es évekből származó protokoll), plusz nem vajúdhatott a számára kényelmes pózban, csakis szigorúan háton fekve, mert az "orvosnak" úgy volt kényelmes. Sajnos a Kristeller-műfogást (hasba könyöklést, ami egy szintén elavult módszer) is megcsinálták rajta, ami miatt még hetek múlva is fájt a gyomra. A gátmetszést is sajnálatos módon rutinszerűen végezték, utána pedig érzéstelenítés nélkül varrta össze ez a szemét a keletkezett sebet. A méhlepényt sem várták meg, míg magától megszületik, az "orvos" könyékig felnyúlt és erőszakkal kirángatta. Amikor megszülettem, nem sírtam fel, csak miután hátba ütöttek. Oxigénhiányos állapotba kerültem egy rövid időre, aminek az lett a következménye, hogy diszkalkuliás vagyok, vagyis az idegrendszerem sérült. Az Apgar értékem is csak 4-es volt. A következő hiba az volt, hogy azonnal megfürdettek, ezzel ellehetetlenítve, hogy a magzatmáz kifejtse jótékony hatását. Utána rövid időre édesapám a kezébe vehetett, de aztán hamar elvittek, semmi aranyóra. A csecsemőosztály másik emeleten volt, mint ahol édesanyám feküdt, és mivel a rengeteg vérveszteség miatt nem tudott járni, de még felülni is csak nehezen, az elején nem volt képes eljönni értem és megszoptatni. (Később egyébként kapott vért is, igaz csak kedden, holott péntek óta szenvedett). Újszülöttként 2 napig éhesen sírtam az édesanyám után vágyódva. A csecsemős nővérek sem voltak éppen a helyzet magaslatán, megállás nélkül szidták édesanyámat, hogy mennyire egy szar anya, hogy nem törődik a gyerekével. Fel sem merült bennük, hogy szegény éppen az életéért küzd. Az egyetlen szerencséje a kórházban a kedves és támogató szobatársa volt. A szülés utáni 6 hetes kontrollon is mindenre rá akarta beszélni az édesanyámat, annak ellenére, hogy ő már több ízben elmondta, hogy nem kér belőlük. Nem értette meg.

Összegezve tehát: Ez a szemétláda a szülészeti erőszak létező összes formáját lenyomta az édesanyámon és rajtam, aminek maradandó következményei lettek. (Nekem a diszkalkuliám, neki egy olyan életre szóló trauma, amin még mindig, 17 év elteltével is dolgoznia kell). Mindez bizonyítéka annak, hogy ha ez az ember ezt egyszer megtette, akkor többször is meg fogja tenni. Ezért, aki jót akar magának, az soha nem teszi be a lábát az ő rendelőjébe.

Ez a mocsok minden értelemben alkalmatlan arra, amit csinál.