Ez normális, vagy már terhesség alatti depresszió?

Kicsit hosszú lesz, de kérlek olvassátok el.

2009-ben 17 éves jöttem össze a volt párommal. 2011-ben terhes lettem, de 12 hetesen missed ab.om volt. Nem tervezett gyerek volt, mégis rettenetesen örültem neki, bár rajtam kívül senki nem volt így ezzel.A vetélés után nagyon magam alá zuhantam, és a kapcsolatunk egyre csak zuhant a mélybe. Aztán most januárban külön is mentünk, nagy cirkusz árán. Nem különösebben viselt meg a dolog, mert már nem szerettem őt, amikor ránéztem , mindig arra gondoltam, hogy rengeteget szenvedtem miatta, soha nem állt ki mellettem, és valahol őt hibáztatom a vetélésem miatt is( egy héttel azelőtt, hogy kiderült a missed ab, ellökött, utána kezdett el fájni a hasam, és az orvos is azt mondta hogy valószínű hogy az esés miatt lehetett az egész.) Szóval rövid idővel a szakításunk után megismerkedtem a mostani párommal, rögtön összeköltöztünk, és láss csodát, rövid idő után kiderült, hogy babát várok. Kétségen kívül az övé a gyerek, és nem a volt páromé. Nem is itt lenne a probléma, szeretem, és minden teljesen rendben van köztünk. Nagyon örül a babának, mindenki jól fogadta, mindenki örül, és mellettünk áll. A probléma velem van: nem érzem magam boldognak. Veszélyeztetett terhes vagyok, úgyhogy a nap 24 óráját itthon töltöm.Főzök, takarítok, mosogatok, pihenek, stb, Nem dolgozok, épp a diplomámat írom. A baba előtt akartam munkát keresni, de terhesen elég nehéz... Most vagyok 10 hetes, folyton görcsöl a hasam, ezért folyton attól rettegek, hogy ismét elvetélek. Nem érzem magam boldognak, folyton azon parázok, hogy hogyan tovább, hogy meg tudok e birkózni a feladattal, és hogy ne e fogok elrontani mindent. Kiszolgáltatottnak érzem magam, és nem vagyok már olyan magabiztos mint régen. Egyszóval, tudom, hogy ennek kéne életem legboldogabb időszakának lennie, de mégsem vagyok az. Sokat sírok,rettenetesen érzékeny vagyok mindenre, Szerintetek normális ez?