Írna nekem, akinek volt terhesség alatt (nem után) depressziója?

köszönöm a válaszod, de tényleg azt szeretném, ha olyanok írnának, akik átestek ezen. Tudod, ha már egyszer valaki igazán átélte ezt, tisztában van azzal, hogy egy "gyereket vársz, boldgonak kell lenned" mondat nem fogja a depresszióst visszahozni életbe és hejehuja jó kedvre deríteni. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez csak még nehezebbé teszi. Mi is tudjuk mit kéne nem is ezzel van a baj.

Ha mégis írna valaki hasonló tapasztalattal, az is érdekelne, hogy a párotok, a környezetetetek, hogy viselte? El tudtátok titkolni valamennyire? Milyen eredménnyel?

Köszönöm a válaszokat és, hogy nem toltatok le.

Az az igazság, hogy én beszélnék róla... legalábbis a közvetlen környezetemnek. Végülis 1-2 barátom, aki ismer elfogadja, de most anyuval kényszerülök lakni, távol a páromtól és anyu egyáltalán nem érti meg. Vannak nagyon mély pontjaim, de nem állandó szerencsére, jobbára inkább lapos a hanglatom, de tegnap kezdődött egy ilyen mélypont (mióta itthon vagyok, az elmúlt 2 hónapban másodszorra) és anyám nem érti. Besértődik és egy utlsó szemétként viselkedik velem. Nagyon rossz a hangulat és mivel feküdnöm kell, így elmenni sem tudok itthonról. Csak max bevonulni a szobába, de hát a fagyott levegő az ajtókon is átjön.

Nagyon valószínű, hogy az állandó fekvés, az, hogy kiestem a munkából és így bevételem sincs, hogy a terveink is borultak ez miatt az, ami kihozza belőlem ezt. Ha természetesen viselkedne velem könnyebben visszazökkennék a lapos állapotba, de így nagyon nehéz, és nem tudom, hogy kezeljem.

Nem tudok elmenni pszichológushoz sem. Inkább technikai, mint anyagi akadálya van, bár azért a büdgének sem tenne jót. Már sikerült egyszer egyensúlyba kerülnöm és tudom, hogy abban voltam, nagyon remélem, hogy most is sikerül.

Hát igen, csak tudod azzal jön itt nekem, hogy milyen király dolgom van és milyen szuper helyzetben vagyok, hisz megtehetem, hogy csak fekszem és azért a kiesett munka sem vág padlóhoz minket.

Én tudom, hogy jó helyzetben vagyok, mert nem mindig voltam ilyenben és hálás is vagyok a sorsnak, hogy nem kell úgy kínlódnom, mint anno neki, de a depresszzióról nem tehetek, és ez nem az ő tragédiája. Nem neki kéne úgy viselkednie, mintha a világ szégyene hullott volna a házára.

Mondjuk mindig is ilyen volt. Soha nem tudta jól kezelni a helyzeteket. Egy dráma queen, aki az alapján viselkedik, amit szerinte a nagyvilág elvár tőle. Nem értette meg soha, hogy egy problémát nem kifele kell mutatni, hanem befele kéne kezelni.

Már kértem a húgomat, hogy beszéljen vele, csak ő nagyon elfoglalt... de úgyis elmondom előbb utóbb amit gondolok. Csak tudom, hogy botrány lesz, mert soha nem a lényeget szűri le egy beszélgetésből, hanem azt, hogy őt bántják és automatikusan védekezik, és nem pedig elgondolkodik hallottakon. De valahogy akkor is meg kell vele értetnem, hogy ez nem így működik.

Ma már jobban vagyok.

Köszönöm a segítséget!