22 éves, már évek óta önellátó, teherbe esett nő vagyok és senki nem áll mellettem. Mit tegyek?

"A gömbölyödö pocak szíveket lágyít"

Vagy nem. És akkor a lány egyedül marad a gömbölyödő pocakkal, úgy, h már leírta korábban, nem tudja egyedül vállalni a babát. De téged ez nem érdekel, mert nem neked kell eltartanod 22 évesen jómagad és egy babát, szülői segítség nincs vagy csak minimális. De könnyebb hajtogatni álszentül, hogy tartsd meg, add örökbe, ne öld meg, az egy kis élet, ne légy gyilkos, stb.

Nagyon nehéz lehet most neked, de egyet ne feledj el: akárki akármit is gondol/mond/tesz, mégiscsak Te mész be a kh-ba és írsz alá mindent és fekszel fel az asztalra és aztán viseled a terhét egy életen át, vagy Te hordod ki és szülöd meg és neveled ahogy csak tőled telik.

Tehát javarészt a Te életedet érinti, másokét is nyilván, de nagyobb részben a Tiédet, ezért javarészt a Te döntésednek kell lennie, akármit is választasz!

Én mindkét utat megjártam már. Egyik sem könnyebb a másiknál, de ha megtartod, legalább tudod, miért gürizel, és van, ami örömet ad az életben....

A második babánk fogigátló pontos szedés emellett fogant, az orvosok a tenyerüket csapkodták örömükben, hogy jujjdejó egy fontos statisztikai adat - férjem meg mereven elutasította az újabb babát. Abortuszt akart, én viszont megtartottam... pokoli volt így végigcsinálni, ott volt a "nagyobbom" aki alig volt nagyobb, mert végülis csak 17 hónap lett köztük, lelkileg össze voltam törve teljesen, rá is ment a házasságunk, amit nyilván sajnálok, hiszen én totál szerelmes voltam belé akkor és még utána is sokáig... ő életem párja és elvesztettem. De tudod mit? Egy pillanatig sem hezitálnék, ha újra választani kellene, ugyanígy a fiamat választanám!!!! Eleinte persze én is azt hittem, hogy majd megszokja, megbékél a helyzettel stb, keményen dolgoztam rajta, hogy a kicsit is elfogadja és megszeresse.... 4 hónapos volt a picike, amikor az apja úgy igazán szívből megölelte. 4 hónapos!!! Azóta a fiam már 3 éves és imádják egymást az apjával. Nem váltunk el a férjemmel, és bár sok mindenben változott a kapcsolatunk (nem jó irányban), de gyereknevelő ZRT-ként tökjók vagyunk.

Az abortusz meg... ha már most ennyire ragaszkodsz a picidhez, el tudod hinni magadról, hogy valamikor is megbékélnél majd a tetteddel? Szerintem Te is tudod a választ! A kérdés ezek után csak az, hogy képes lennél-e ennek árnyékában élni, illetve, hogy egyáltalán akarsz-e így élni?

Én azt mondom - de ez nyilván csak az én tapasztalataimból fakad, mert a Te érzéseidet/helyzetedet/lehetőségeidet csak felbecsülni tudom -, hogy akármi is van, küzdeni kell a gyerekért. Ha a párod megbékél, mellétek áll, akkor lesz egy szép és boldog családotok. De apa nélkül, vagy vár szerinti apa nélkül is lehet boldog életed/életetek a gyerekeddel. Hány mozaikcsaládot ismerek, el se hinnéd! És mennyi boldogtalan családot ahol vér szerinti szülők mellett kallódnak a gyerekek...

Szereted a picid? Akarod? Képes leszel küzdeni és sok mindenről lemondani az anyaság jegyében?

Ha igen, akkor állj ki mellette... a többi kialakul!

Nem tudok beleérezni a helyzetedbe, de bizonyára azért is ragaszkodsz ehhez a kis élethez, mert téged eltolt magától az anyukád és végre szeretetet, ragaszkodást vágynál. Sajnos ezek az emberek körülötted még nem készek a szeretetnek erre a fajta adására. Ha nem tudod egyedül felnevelni, még most válj meg tőle, amíg nem késő. Én legalábbis ezt tenném. A párod ragaszkodása tehozzád majd kiderül, de igazából ő egy kicsi láncszem a TE életedben. Mindketten nagyon fiatalok vagytok (gondolom, ő is), most még arra kellene gondolnotok, hogyan alapozzátok meg a jövőtöket. Szerintem a mai fiataloknak a huszas éveikben minél többet kellene keresniük, külföndet megpróbálni, mert mikor Te is itt leszel 30, és addigra esetleg egy kapcsolatod is lesz, elérkezik az idő, h babád legyen.Utána hova ugrálnál? Addig is lehet, persze, csak a mostani világ annyira elkeserítő, h emberek máról holnapra élnek, és egy baba felnevelése nem olcsó. Nagyon sok tapasztalatra fogsz még szert tenni, és megtalálhatod a Valódi, apának való férfit az életedben, aki majd örülni fog a közös picinek. Te is nyugodtabb leszel, és nem esetleg elhagyatva, magányosan, háttér és megértés nélkül élnél egy pici gyerekkel, akinek jobb sorsot szánsz.És keresgéled a neten meg a GYAK-on, h mikor milyen segélyért kuncsoroghatsz. Akkor is szeretettel vagy a picid iránt most, ha felelőségteljesen elengeded. Gondolhatod, mit érehetnek azok az anyák, akiknek a terhessége közben kiderül, h beteg a baba? Valami hasonlót.

Azért írom ezeket, mert én jobban szeretem, ha tiszta lappal mehetek tovább. Nincs mindig tiszta lap. A 2. picivel a hasamban megpróbálnék megélni a jég hátán is (most 27.hetes). De ha elhagynának, még korán, lehet én is elengedném, mert nem csak itt és most van, hanem még nagyon sok holnap is lesz. Szerinten nem kelle bűntudatod legyen, ha az életben egyszer a fejedre hallgatsz, és próbálsz a körülményeidet mérlgelve okosan dönteni. Még sokszor hallgathatsz a szívedre, és még lesz szép kisbabád.

Hihetetlen milyen férfiak vannak, ha az ilyet férfinek lehet nevezni. Amíg d*gni kell addig nagyfiú, de amikor a következményekért kellene felelősséget vállalni elfut, mint egy kisfiú. :( Feldühít az ilyen.

Esetleg még az jutott eszembe talán fórumon hasonló "sorsú" nőkkel vedd fel a kapcsolatot, akik akár egyedül is sikeresen vették az akadályt, lehet ők tudnak neked tanácsot adni. Én még mindig azt mondom (egy korábbi válaszoló vagyok) ha nagyon szeretnéd a babát és racionálisan(anyagilag) beleférne az életedbe akkor tartsd meg, ha pedig az abortusz mellett döntesz, akkor kívánom neked, hogy találj egy méltóbb új párt magad mellé, aki a bajban is társ, nemcsak a jóban....