Nem lehet háton aludni, de mégis hogy?
az a problémám, hogy éjjel mindig a hátamra fordulok és úgy tudok jól aludni. ha oldalt fekszem, akkor beindul a baba, meg kényelmetlen is.
nektek van valami praktikátok, hogy ne forduljatok a hátatokra?
28 hkm
Szia!
Én hason fekve imádok aludni, de ugye ez már 36 hetesen rég kivitelezhetetlen. Sokszor előfordult velem is, hogy úgy ébredtem, átfordultam valamikor a hátamra. Ilyenkor volt, hogy elkezdett mocorogni a fiam, volt, hogy aludt, mint a bunda. Mostanában meg az a szokása, hogy csak az egyik oldalamon tűri meg, ha alszok. A másik oldalamon csak úgy, ha kicsit hátrafelé dőlve, de még bőven az oldalamon. Aztán, hogy ne legyen belőle az este folyamán, akaratlanul is hátamra fordulás a derekamnál kitámasztom magam egy párnával. Így engedi, hogy azon az oldalamon is feküdjek, és békésen alszik.
Tudod ezt nem kérdezted, de azért leírom: A hasra nem fekhetek már problémámat pedig úgy oldottam meg, hogy egy pokrócot összehajtogattam és azt elől magamhoz ölelem, a térdem közé pedig beteszek egy párnát. Azt ugyanis egyáltalán nem tűri, hogy a pocim alatt akár egy kis párna vagy bármi plusz legyen. Meg nekem is borzalmasan kényelmetlen.
Remélem segít ez a támaszd ki magad egy párnával módszer neked is.
Boldog babavárást!
Szia 3.! Én a 2. vagyok.
Mint látod az első válaszoló válaszából nála nem okozott problémát. Én viszont úgy hallottam, hogy nem szabad háton fekve aludni, főleg mikor már nagyobb a baba, mert elnyom egy olyan eret, amin keresztül őhozzá jut el az oxigén dús vér. Meg hogy a te lábaid is elzsibbadnak. Nekem mondjuk a lábam nem zsibbadt egyszer se eddig még. Egy jó ideje meg már sikerült kivédenem a hátamra fordulást. Meg nekem elég sokszor ha csak átfordulok egyik oldalamról a másikra úgy, hogy közben pont a hátamon fekve pihenek meg, már megébred a kis eleven huncutkám a pocakban. Aztán meg ha nem orvosolom a "gondot" a teljes felébredése előtt, akkor várhatom, hogy visszaaludjon...
párnázom magam egyébként, csak olyan 'aktívan' alszom, hogy 1-2 óra múlva az összes párna a földön köt ki. lehet magamra kéne kötözni őket, hogy ne hajigáljam le az ágyról :)
egyedül a lábam között marad meg a kispárna, de az még akkor is ott van, ha a hátamon alszom.
hát remélem nem lesz baj belőle...
Én 29 hetes kismama vagyok, de háton tudok aludni a legjobban.
Ha jobb oldalamra fekszem, az nem jó a picimnek, mert folyton rúg-kapál, mintha szét akarná rúgni a jobb felemet, és néha fáj is azon a felemen feküdni.
Bal oldalt még úgy ahogy elmegy, de reggelre valahogy mindig úgy ébredek hogy háton vagyok. de az oldalt fekvés különben is néha macerás mert nehéz olyan pózt felvennem ami a hasamnak is kényelmes, a hátam sem fájdul meg stb.
Holnap megyek a dokimhoz meg is kérdezem tőle ezt a háton alvást.
A 2. vagyok.
Kedves 7. válaszoló, mit mondott az orvosod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!