Van rajtam kívül még olyan nő, aki legszívesebben képen vágná azokat (a főleg férfiakat), akik kijavítanak, hogy nem "terhes", hanem "áldott állapot"?

Mi több, mint 1 évig vártunk a babára, már szinte belebetegedtem, hogy sosem jön össze.

Mégis, most 28 hetesen azt mondom, egyáltalán nem élek rózsaszín felhőben.

Elképzelhető, hogy vannak anyukák akiknek ez valóban áldott állapot és bárgyú mosollyal az arcukon élnek a nap 24 órájában, folyton kezükkel a hasukon körözve, gondolatban babaszobát rendezgetve.

Na, én nem ilyen vagyok.

Bizony igenis teher, az elején lévő hányingeres, szédelgős időszak.

Volt kb. 10 hetem a közepén amikor visszatért a régi erőm, úsztam, kirándultam, kerékpároztam újra, de most 1-2 hete már kezd elnehezülni a pocakom, megint előjött a szédülés, valamint éjszakánként nem alszom túl jól, sokszor arra ébredek, hogy irtóra görcsöl a vádlim.

Ez már megint nem a mézesmázos rész, hanem teher.

Várom már, hogy megszülessen és igen, van értelme ennek a típusú "szenvedésnek", de egyáltalán nem élvezem sőt! Zavar, hogy nem vagyok annyira képes, mint régebben.

Ráadásul engem is felhúznak a kívülállók véleményei, azok, akik már vagy 20-30 éve szültek és az idő megszépítette a szenvedést, vagy olyanok, akik egyáltalán nem szültek.

"Kedvencem", mikor apa mondogatja, hogy "Jól van, mozogjak is eleget, hiszen ez nem betegség".

Persze igaza van, de nem fogja fel, hogy 30 évesen is kifáradhatok fél óra sétától már.

Na meg mikor végigmér és megjegyzi: "Na, még nem látszik egyáltalán, jól van, nem is kell elhízni..."

Sokszor engem is elkap egy érzés, hogy valami baj van velem amiért nem gügyögök a még meg sem született gyerekemhez, hogy élem a mindennapi életem ahelyett, hogy tele lenne a fejem a várandóssággal, de szerencsére a férjem és a velem egykorú barátnőim mellettem állnak, így hamar kilábalok ebből az állapotból és belátom.

Minden rendben van velem, csupán az a helyzet, hogy attól, hogy anya leszek, nem adtam fel önmagam.

Egyszer olvastam egy cikket a béranyaságról. Egy nőtől kérdezték, hogy miért vállalja. Azt mondta, ő imádott mindig is terhes lenni, neki ez egy kellemes állapot. Gyereke már van, többet már nem is akar meg nem is tudna eltartani, de a terhességet élvezte. Ezért is vállalta más gyerekének a kihordását.

Na most ő mennyivel jobb anya, hogy simán odaadja a méhében fejlődő gyereket miközben élvezi a terhességet, és mi miért vagyunk rosszak, akik imádjuk a gyerekeinket, egy percig sem bántuk meg, hogy megszülettek, DE magát a terhességet nem igazán élveztük, mert annyi testi bajunk volt?

Sziasztok! Az jutott eszembe, hogy milyen szép és kifejező is a magyar nyelv. Van ugyanis egy harmadik szó erre, a várandósság! Ez szerintem kifejezi mindannyiunk érzéseit! Ebben benne van minden, a teher és az öröm is. És a várakozás, izgalom, boldogság! Számomra ez a legjobb szó rá! Egyébként ha jól tudom a terhesség szó nem a teher szóból alakult ki, mondjátok el nyugodtan a férfiaknak! Ne bántsátok egymást, örüljünk a kis csodának, aki hamarosan érkezik közénk!

Mindenkinek szép napot és boldog babavárást!

Üdv, 33 hkm