Mesélnétek a szülésetekröl, amikor már a korházban voltatok?

Első baba:

Előző nap reggel 7-kor arra ébredtem, hogy valami csordogál belőlem, aztán negyed óránként fájás szerűségeket éreztem. Délután elmentem a nőgyógyászomhoz, megmutatni hogy vagyok. Éjjel 5 perces fájásoknál irány a kórház, ahol közölték velem, hogy ezek nem is fájások, menjek haza úgyis csak másnap fogok szülni. Másnap délelőtt kb. 10 körül értünk a kórházba. Én már tényleg rosszul voltam, elfáradtam a rengeteg fájásban és az egész éjszakai vajúdásban. Akkor már bent volt a szülésznőm, csinált beöntést, utána el is folyt a maradék magzat víz is. Könyörögtem az EDA-ért, de nem volt ráérő orvos. Szülőszoba sem volt, csak a közös váró, ahol az Apukák tévéztek (köztük az én férjem is). Alig bírtam ki sírás, jajongás nélkül. Mikor megkaptam a szülőszobámat már szinte magamon kívül voltam. Sírva könyörögtem egy fájdalomcsillapítóért, a szülésznőm nem tudom honnan, de elővarázsolt egy orvost, aki beadta. Én annyira hálás voltam!!! Szegény férjem meg majdnem elájult a tű látványától. Rá fél órára 14 óra 33 perckor három tolófájásra megszületett a lányom. Se repedés, se gátmetszés. Először iszonyatos megkönnyebbülést éreztem, aztán ránéztem a férjemre és életemben talán másodszor láttam sírni. Annyira jó érzés volt látni, hogy mennyire boldoggá tettem.

második:

már előző nap éreztem, hogy készülődik ki a babám, de már tapasztalt voltam, tudtam, hogy még arrébb van a szülés. Inkább főztem a húslevest (akkoriban ez volt a kedvence a 14 hónapos lányomnak) és vittem a gyereket a játszóra. Már fájásaim voltak, de még vígan mászókáztam. Este felhívtam a szülésznőmet, hogy készüljön a holnapra, megyek szülni majd. Másnap irány a kórház, kb. 8-ra értünk be. Szokásos vizsgálat, beöntés, stb... Kaptam ágyat, labdát, minden csoda lett volna. De semmi nem érdekelt. Ültem az ágyon és bizonygattam, hogy nem fáj eléggé, meg, hogy teljesen rendszertelenek a fájások. Jött a nőgyógyászom burkot repesztett. Eltelt egy kis idő, de semmi változás. Erre jött ismét a doki, közölte, hogy akkor legyen oxi. Nos ebben a kórházban lehetett kérni EDA-t, én pedig úgy tudtam, hogy az oxitocintól nagyon durva fájásaid lesznek. Könyörögtem a szülésznőnek, hogy csináljon valamit, szerezzen valami fájdalom csillapítást. Elindult keresni egy orvost, mire a férjem úgy szaladt utána, hogy izé: a feleségem szerint jön a baba. Nos beöltözni sem volt idejük. Első nyomásra kint is volt a fiam 10 óra 33 perckor. Se gátmetszés, se repedés. Elvitték az ordító fiam fürdeni, mérni. Én csak feküdtem az ágyon és azon járt az agyam, hogy hogy lehet ez? Nem is fájt igazán, szinte terhesnek sem éreztem magam. Erre felnézek és a férjem áll az ágyam mellett a karján a kisfiam, aki csak nézi az Apukáját és nem sír. Sosem felejtem el ezt a pillanatot.

A harmadik:

Előző nap megint megéreztem, hogy közeleg az idő. Szóltam is a férjemnek, hogy inkább menjenek a gyerekekkel egy kicsit nagymamizni, míg én itthon teszek-veszek. A piacon egy aranyos néni, még el is magyarázta, hogy biztos nagyon messze a szülés még. Nos másnap hajnal 5-kor egy pukkanásra riadtam fel, majd el is folyt a magzatvíz. Telefon anyukáméknak hogy jöjjenek, telefon a szülésznőnek, hogy megyek. A gyerekek, mintha megérezték volna, hogy ébredhetnek. Jöttek elbúcsúzni. Kb. 6-ra értem be a kórházba. Megvizsgált a szülésznőm, de semmi egyebet nem csinált velem. Mint kiderült a fogadott dokim ép a Mátrába ment hosszúhétvégézni, de elindult. Én mondtam, hogy inkább már ne, mert hamarabb megszülök, mint, hogy ideérjen. 7.33-kor a második nyomásra már kint is volt a kicsi lányom. Egy újjal senki sem ért hozzám. Teljesen háborítatlanul született. Se gátmetszés, se repedés. A pillanatot, ahogy fekszem a szülőágyon a pici szopizik, a férjem pedig fogja a kezem és suttogva beszélgetünk (magyarázza a drága, hogy megmondtam, hogy simán megcsinálod) sosem felejtem el.

Kívánom, hogy mi hamarabb Te is átéld ezt a csodát!