Anyukák, mit gondoltok az mennyire jó döntés, ha egy 2 hónapos pici babát az anyja leadja a mamának?

azért nem ártana ismerni a körülményeket, mielőtt igent vagy nemet mondhatnánk...

nálunk pl úgy van, hogy anyukámmal meglehetősen szoros a viszony, közel is lakik, meg is bízom benne teljesen és tudom, hogy maximálisan elfogadja az én szülői mivoltomat és betartja amire kérem. Épp ezért mi a kezdetektől bevontuk őt is a gyerek mindennapjaiba, részint tudatosan is, mert célunk volt a kiegyensúlyozott és bizalomteli unoka-nagyi viszony kialakítása. Ő vigyázott rá az első perctől, ha bármi miatt muszáj volt elmennem otthonról, vagy ha szerettem volna pl egy-két órára kicsit kilépni otthonról. Két hónaposan simán rábíztam a nagyira két szopi között, míg én pl elmentem fodrászhoz, vagy egyszerűen csak sétáltam fél órát a parkban, amikor már úgy éreztem, hogy megőrülök... és én nem éreztem "leadásnak". Nagyi örült hogy unokázhatott, a kicsi örült mert teljesen jó dolga volt a mamival -szal mindenkinek jó volt ez így.

A nagyobbom 4 éves lesz ősszel, a kicsi meg majd 2,5. Nagyon szoros érzelmi kötelékben vannak a mamival és rettentően örülök és szerencsésnek tartom magunkat, hogy ez így megadatott nekünk.

Első vagyok. Anyukámra ezért én is rábíznám, de csak addig, amig tudom hogy alszik és nem fog keresni. Anyósomra azért nem bíznám soha többet, mert volt olyan már,náluk aludtunk, elaltattam a kisfiamat,aztán a férjemmel elmentünk egy utcával arrébb barátokkal találkozni. A lelkére kötöttem, hogy ha véletlenül felébredne mielőtt hazaérünk, hívjon, és rohanok haza, mert csak szopizva tudott visszaaludni(kb 2 perc lett volna mig odaérek.) Nem hívott. Nyugisan mentünk haza, erre éppen ordított szegénykém, állítólag már negyed órája próbálta visszaaltatni, pedig megígérte hogy azonnal hív. És világosan az értésére adtuk hogy még a férjem sem tudja ilyenkor megnyugtatni, csak én. Neki persze ez nem tetszett és saját hatáskörben próbálta csakazértis elintézni. Nem tudom meddig üvölttette volna szegény babát, ha nem érünk haza.

Másik eset: mi mindig babakocsiban altattuk el napközben a babát, soha nem hagytuk magára, tologatni kellett, csak velünk aludt el. Ő azt vallotta, hogy elég letenni a kiságyba, majd elalszik, mindig megjegyezték apóssal együtt, hogy miért nem tesszük le és kész, miért vesződünk vele ennyit. Egyszer szintén azon kaptam, -amig én a férjemnek segítettem az építkezés körül- hogy "altatja" A kép a következő: Baba fekszik a kanapén, ordít szegény, ő meg ül fölötte, és nézi... Sunyi módon, direkt a saját igazát akarta bizonyítani, hogy márpedig az ő módszerével is el lehet altatni... Tudnék még tucatjával példákat sorolni. Szóval én nem bízom benne. Elásta magát, sunyi, nem őszinte..

Lehet hogy ritka az ilyen nagymama, persze ha normális és megbízhat lenne, lehet hogy én is másképp látnám a dolgot.

anyósomra én se bíznám még 1 mp-re se!de inkább ne menjünk bele az anyós témába mert...hajjajjj!!!!

anyukámra viszont rábíznám akár órákra is.