Kis mamák nektek mennyit segít a párotok a a várandóság alatt? 27 hkm
pl:
-elmegy veletek esténként sétálni
-Ha nem érzed jól magad és otthon van?
-vagy telefonál e napközben hogy épp hogy vagytok ?
Úgy vettem ki, hogy otthon vagy.
Bár én nem voltam veszélyeztetett, ezért dolgoztam de e-mailen tartottuk a kapcsolatot, napi mondjuk 2-3.
Vizsgálatokra eljött velem.
A házimunkát addig is megosztottuk, utána kicsit többet vállalt.
Mindenben segített, nem is kellett kérni.
Telefonált minden nap, akkor is mikor dolgoztam, akkor is mikor itthon voltam, bárhová eljött velem, elkísért vizsgálatokra, és ha látta hogy fáradt vagyok vagy nem érzem jól magam, akkor is segített mindenben. Apaként is ilyen, sokat segít bármiben, nincs nála olyan, hogy "ez asszony dolga - az férfi munka". Tehát nem különít el semmit, hanem amiben tud segít.
Én még dolgozom, és amiben tud segít szerencsére. Bevásárol ha összeírom, hogy mit kell venni. Elmosogat mire hazaérek a melóból, sőt volt már olyan is, hogy megfőzte a vacsit is :)
Általában eljön velem a vizsgálatokra, ha a munkája úgy engedi.
Telefonálni nem szokott, csak azért, hogy megkérdezze, hogy vagyok, mert tudja, hogy majd én hívom, ha nem érzem jól magam.
Sajna nekem is feküdnöm kell,mert veszélyeztetett vagyok,de nem lehet egy rossz szavam sem apára!
Amíg lehetett,minden este sétáltunk! Most h már nem lehet,mindenben segít,mos,takarít!bár annyiból nekem könyebb,h itthon dolgozik,de a munkaidő így is megvan!napközben max. együtt ebédelünk!
igen itthon vagyok meg a munkahelyem veszélyes a babára nézve !
Egyébként az én párom is ilyen én ugyan úgy sürgök forgok itthon mint eddig a párom sokszor rám szól .
sajnos hozzá szoktam hogy a munkahelyemen napi 8 órán keresztül sürgök forgok tonnás békát húzok magam után, meg 30 kg-t is emelek én szerettem csinálni majd megörülök itthon .
Mikor haza jön este 7 kor vagy 6 kor eljön velem sétálni , naponta többször hí hogy vagyok mert rosszul viselem a terhességet ! jobb apát nem is kívánhatnék a kis fiamnak
Harmadikkal vagyok 40 hetes.
Gyakorlatilag 2 hónapja mindent ő csinál a két nagyobbal, és ellátja a háztartás azon részét, amire már nem vagyok képes. Ja, és három hete költöztünk nagyobb lakásba, a teljes költözést, és a pakolás 90%-át ő csinálta, igaz, ez időre nagyikhoz passzoltuk a gyerekeket.
-esti séta a gyerekek miatt kilőve (sajnos, pedig jó lenne)
-ha nem érzem jól magam, és otthon van, akkor mondja, hogy feküdjek le, és ő csinálja amit kell
-telefonálni napközben ritkásan szokott, de ez a munkája miatt van, ami nagyon pörgős, és nem tud közben telefonálgatni, még ha eszébe is jutok. Bár ha van egy kis szünete, akkor előfordul, hogy telefonál...
Egy csapat vagyunk. Mostanában fárad szegény, mert ez a baba nem akar kijönni egyelőre, a dolga meg nem lesz kevesebb...
Azért próbálok én is csinálni, amit tudok, de egyre kevesebb megy...
utolsó!
Nagy jó hallani hogy egy szuper csapat vagytok ennél többet nem is lehetne kívánni hogy minden okés legyen családon belül :D
Első babánkat várjuk, nekem nagyon sokat segít a párom.
Vannak bizonyos házimunkák, amiket nem enged nekem, hogy majd ő megcsinálja, és általában magától eszébe is jut, hogy itt az idő mondjuk pl porszívózni.
Vizsgálatokra elkísér, ha épp nem kell dolgoznia.
Ha dolgozik, felhív párszor, hogy minden rendben van-e:)
Illetve, ha itthon van, és szeretnék valami plusz programot, akkor igyekszik megvalósítani:)
Nagyon irigyellek benneteket. Az én férjem rengeteget dolgozik, még inkább én segítek neki a méhészeti műhelymunkákban. Emellett van egy 14 hónapos kislányunk, akivel csak én vagyok egész nap. Bevásárlás, házimunka, minden rám marad. Nem könnyű.
25 h km
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!