Hogy fogadta párotok a második véletlen terhességet?

az elsőt hogy fogadta?

Nálunk az véletlen volt,és nagyon jól,örült neki,bár kicsit később terveztük a gyerekvállalást,szerintem a másodikat is így fogadná,igaz egyelőre az is elnapolva egy évvel,de ha teherbe esnék most,örülne.

Nem akarta a babát egyáltalán, én meg nem voltam hajlandó az abortuszra. Ráment a házasságunk. Nagyon nehéz volt lelkiekben így végigcsinálni a várandósságot/első időszakot.

Most 3.5 a nagy és 2 éves a kicsi, még most is fájnak azok a dolgok, amik akkoriban elhangzottak és megtörténtek köztünk. És bár a mai tudásommal sem döntenék másképp, azért néha kísért a tudat, hogy mennyivel másabb (nem biztos hogy jobb, de minden szempontból könnyebb) lenne az életünk, ha a lányom egyke marad. Főleg pénzügyileg, mert nagyon c*r érzés, hogy nem tudom azt biztosítani nekik, amit megérdemelne/érdemelnének. (Az anyai bizonytalanság és a mindennapos küzdelem a fillérekkel nagyon kikészít) :(

6 hónapos a lányunk, most volt para. Kiszakadt a gumi, de mivel szoptatok a doki nem írt fel esemény utánit. Szerencsére negatív lett a teszt.

Mivel gumival védekezünk, nem is merülhetett fel, hogy direkt estem volna teherbe.

Ő elmondta, hogy egyenlőre nem szeretne több gyereket. De olyat nem mondott, hogy vagy a gyerek vagy ő.

Abortusz lett volna - most így érzem. De ha ott lett volna a második csík, ki tudja...

14 hós volt a fiam, amikor becsúszott a kistesó. Nekem nem a férjem viselte nagyon nehezen, hanem én, mert a fiam 8,5 hónapos koráig állandóan ordított, annyira hasfájós volt. :-(

Így én törtem meg lelkileg, hogy ezt újra végig kell majd csinálnom? 2 hét volt mire tudtam a kis jövevénynek örülni. Most 36 hetes vagyok, és kislányt várunk, aminek nagyon de nagyon örülünk. Eddig csak fiúk vannak a családban (5). Ő nagyon meg akar születni, mert védekezés mellett fogant,és igazán erős kislány. Alig várjuk, hogy velünk legyen. Nem mondom azt, hogy elmúlt az összes félelmem, de rélem könnyebb lesz az eleje, mint a fiammal volt. A párom hozzáállása is más már, mert ugye első babával nem igazán tudta mit is segítsen. Azóta sokkal "tapasztaltabb" apuka. :-)

Nekem 7 hónapos volt a nagyobbik,mikor becsúszott a Picur. Nagyon-nagyon rosszul fogadta a párom. Én nem akartam elvetetni,de nem láttam én se jobb megoldást,az alatt a pár nap/hét alatt rengeteg vitánk volt,rengeteg bántó,sértő,lelkileg nagyon nehezen elviselhető dolgokat mondott.

Aztán mégis szinte a műtőasztalról szálltam le,kockáztatva ezzel azt,hogy egyedül maradok két gyerekkel.

Végül lenyugodott a párom és imádja a második Fiát is. Hála az Égnek!

Sajnos nem minden esetben történik így,de kívánom mindenkinek,aki ilyen szituációba kerül,hogy így érjen véget,mi a mi történetünk.