Elhagytak 30 hetesen, depressziós vagyok mit tegyek, hogy jobb legyen?

Sziasztok!

Nem tudom, olvassa-e valaki még ezt az oldalt, hiszen már majd' 2 hónapja nem írtatok, de hátha..

Engem is 30 hetesen hagytak el. Pontosabban nézőpont kérdése, ugyanis a kapcsolatunk a 4. hónap végétől hanyatlott már, egyre gorombább és elutasítóbb volt, egyre távolabb került, én persze annál kétségbeesettebben kapálóztam. Egyszerűen meggondolta magát, szép lassan kiszeretett belőlem, a gyereket sem akarta a nevére venni, én mégis küzdöttem, alázattal, hogy valahogy helyre hozzam. Az ordítások, sírások mindennaposak voltak, már minden mozdulatomba, szavamba belekötött, dühöngött, nem csak szexuálisan, de gyengéden, kedvesen se közeledett (még egy öleléssel sem), a hasam pedig pénzért se fogta volna meg :(

Már 1 hónapja nem vagyok nála. Ha úgy vesszük, "magamtól jöttem el", de ez nem ilyen egyszerű. Mindent elkövetett, hogy elüldözzön, aztán abban a reményben jöttem, hogy majd észhez tér és rájön, mekkora hülye és hogy vissza fognak változni a dolgok. De tévedtem. Végül bevallotta, hogy már nem szeret és hogy lezárta. Azóta lefeküdt mással, amit persze tagad (nem is értem miért). Nekem van még 4 hetem a szülésig. Az elmúlt 1 hónap, amit nélküle töltöttem, rosszabb volt számomra, mint az a 3, amit sírással és "esdekléssel" töltöttem, mert piszkosul hiányzik nekem. Magam hibáztatom, hogy eljöttem, hogy nem voltam csak egy kicsit még türelmesebb, hogy nem tűrtem többet, hiszen lehet, hogy a gyerek születése után visszaváltozott volna. Vagy már magam sem tudom :(

Kedves kérdező, mélyen együtt érzek veled, gondolom azóta megvan a baba, remélem, pici megnyugvást jelent számodra.

Magam is félek az egyedülléttől, félek a szüléstől, hogy egyedül kell végigcsinálnom, félek, hogy leszek apja is a gyereknek és rettentően "sajnálom is magam", mert szerelmes vagyok abba a férfiba, aki belém nem. És igen, egyedül érzem magam. Nekem is mindenki azt mondja, "nem vagy egyedül, ott a fiad, gondolj rá". Igen, ebben alighanem igazuk is van. Viszont a szerelmet, a gyengéd érintést, az ölelést nem pótolja a gyermek. És félek, hogy fogom kibírni még ezt a 4 hetet, utána pedig attól, hogy valahányszor egyedül fürdetem és viszem sétálni, ismét csak Rá fogok gondolni. A férfira, akinek nem kellettünk. Miért nincs valami varázsszer??

Kívánom, hogy légy nagyon boldog!

Tiszta szívből örülök!!!!

De jó!!!!

1-es.

:)

(Kicsit el is sírtam magam...)