Mit éreztetek mikor kiderült hogy babát vártok?
Én iszonyat boldog voltam.Párom is.6 éve voltunk együtt.
Abszolút tervezett.
Nálunk is tervezett volt, mégis amikor zebracsíkos lett a teszt, majdnem kiesett a kezemből, úgy elkezdtem remegni, bepánikoltam, nem tudtam, hogy hogyan tovább, kapásból 1000 kérdés cikázott a fejemben. Hogyan lesz a továbbiakban, biztos, hogy egészséges-e, mit kell tennem most, mit ehetek, mit kéne leolvasni, Jézusom, innentől felelős vagyok egy apró életért stb.
A párom nagyon örült neki, rajta semmi aggodalmat nem láttam, nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz, ne kezdjek el kombinálni.
Nyilván örültem is neki természetesen, csak az első percekben ezt felülírta az aggódás.
6 éve voltunk együtt, de ez volt az első próbálkozós hónapunk.
végtelen örömöt
32 éves voltam
a férjem ennyit mondott legnagyobb higgadtsággal: na hát ezt vártuk nem?
10 éve voltunk együtt:)
régóta terveztük
Elsonel 22voltam, es bar nagyon vartuk mar, megis igencsak meglepodtunk, mikor 1ev utan meglattuk a 2csikot. Remego kezzel tartottam a tesztet, vagy 10percig csak vigyorogtunk magunkban csendesen.
Most 24vagyok, 6honapja teszteltem megint 2csikosat, ezuttal nem terveztuk, es kisebb sokk volt, de hamar megszoktam a gondolatot, hogy jon a kisteso, mostmar mindketten nagyon varjuk! :)
Szia!
Beállítottam a konyhába a tesztet pohárba, -ahogy illik :) -, és besiettem a szobába, hogy kivárom azt az 5 percet. De nem bírtam kivárni, már fél perc múlva ott voltam a pohár előtt, és láttam ahogy kijön a 2. vonal....:)))Hívtam a páromat, mire ő elkezdte nézegetni a "használat útmutatót", hogy mit is jelent a két csík?:)
Mai napig nem felejtettem el a jelenetet:)) Kellett vagy 2-3 nap, mire felfogtuk, h babánk lesz :)
Én 26, férjem 28, 3 éve voltunk együtt.
24 voltam én, a férjem 28. Tervezett volt. Iszonyatos, hatalmas boldogságot. :)
39 hetes kismama
23 voltam, párom 26 (mostmár 24-27), és 5 hónap után derült ki h babát várok, persze akkor már 5-6 hetes volt a pici. Szerettünk volna babát, csak nem gondoltuk, hogy ilyen hamar összejön! :-)
Nagyon Boldogok voltunk mind a ketten, és már alig várjuk! :-)
36 hkm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!