Amikor még nem tudtátok, hogy várandósok vagytok, tettetek olyat, amit nem szabadott volna? (gyógyszer, forró fürdő stb. )
igen
sziklakertet építettem, 300 kilós köveket görgettem.
munka után a sajgó testemet forróvízben áztattam.
piacra jártam, 20 kilós csomaggal jöttem haza.
és egy héten egyszer söröztem a barátaimmal is.
én azt hittem nem lehetek terhes, de úgy látszik a brutálisan kemény munka,meg a jó sex mégis összehozta a gyereket :)
szerintem nem kell mindenen parázni.
de ész nélkül sem lehet csinálni mindent, szóval nem kell azt hinni, hogy mindenkit sziklagörgetésre buzdítok :D
Dohányoztam (napi fél doboz megvolt), alkoholt ittam (kb. 2-3 dl vörösbor hetente, gyógyszert vettem be (alkalomszerűen fejfájásra), kizárólag forró fürdőben fürödtem, és megállás nélkül hajtottam magamat, dolgoztam, napi 100 km-t hulla fáradtan levezettem.
Pozitív teszt után egyszer sem bagóztam, terhesség alatt kb. 3-4 alkalommal ittam egy-egy korty vörösbort, csak megengedett gyógyszert vettem be, a forró fürdőket is rögtön elhagytam, a munkát 6 hónaposan hagytam abba.
Egészséges ikreim lettek.
Igen. Fejfájásra és "elő mensis fájásra" (azt hittem az lesz) én is kapkodtam a gyógyszereket.
Cigarettáztam, bár elég keveset, de mégis.
Motoroztam nagy bátran.
ó,persze hány féle dolog volt,simán ittam a whiskeyt,forró fürdő,vad szex stb.semmi bajunk nem lett!
Annyira féltik magukat a kismamák,meg ez hogy alig lehet már enni-inni,mert valamiért semmi sem jó,vicc az egész,túlféltés az is felső fokon már.
A legjobb ez a energiaital hülyeség,hogy nem szabadna innunk,ugyanmár! napi szinten meg van/volt az egy doboz Burn-ön,semmi baja nem lett a lányomnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!