Olvasnátok egy 17 éves kismama blogát?

Már számomra sem elérhető az oldalad, így az ottani bejegyzések alapján nem tudok konzekvenciát levonni. Éppen ezért muszáj az itt olvasottak alapján összeszednem szerény véleményemet.

Nos, jómagam is lassan a tizenhetedik életévemet taposom, így koromból kifolyólag át tudnám érezni a helyzetedet.

De nem tudom. Mégis hogyan juthat eszedbe olyasmi, hogy érett vagy erre az egész családosdira? Hiszen egy ilyen fiatal, mégis meglehetősen érett egyénnél ha már becsúszna egy baba (bár egy érett személy már képes körültekintően védekezni - kivétel, ha balesetről van szó), szerintem az első és legalapvetőbb lépésnek kellene lennie, hogy beszél a szüleivel, vagy legalább az anyukájával. Lehet, hogy már találkoztál a környezetben a terhesség, babavállalás csodájával, mégsem tartom valószínűnek, hogy ezt a döntést később nem fogod megbánni. Elvégre a gyerekvállalás gondolata nem lehet múló szeszély - itt egy másik életről van szó! Elhiszem, hogy szereted a kicsiket, és azt is, hogy családcentrikus személyiséggel bírsz, de ezektől függetlenül nagy felelőtlenség lenne egy ekkora terhet a nyakadba venni. Gondolj bele: semmi háttér (anyuékra sem lehet a végsőkig számítani, főleg, hogy még az igazsággal sem tiszteled meg Őket), semmi végzettség, semmi biztos pont. Természetesen egy új élet mindig csoda, de gondolj arra, is, hogy a gyereked egy felelősségteljes, biztonságos alapokra épülő, szerető családba szeretne belecsöppenni!

Mivel már terhes (sőt azóta már anyuka) vagy, ezért kicsit későn írom mindezt, de remélem, hogy átgondolod, és nem csak tapintatlan támadásként fogod fel a soraimat.

És ha már így hozta a sors, sok egészséget és boldogságot, és még több kitartást kívánok! Szívesen olvasnám, hogy hogyan alakult a sorsod az utolsó kommentárod óta.

De sose feledd: a kicsi sorsa a kezetekben van. Ez nem csak egy játék!