Más ikres anyukák is megijedtek, mikor megtudták h két babájuk lesz?

Én a másik oldalról tudlak biztatni, ugyanis én egy ikerpár egyik fele vagyok! Hidd el, nem nöttünk fel mi se luxusban, de mivel mindig volt kivel megosszam bánatom és örömöm...ez valahogyan kárpótolt engem! És most,h szüleink már nincsenek, nagy segítség,h vannak testvéreim, akikre számíthatok!Főleg,h 20 hetes kismama vagyok! Szóval nem az a fontos,h luxus legyen, hanem az, hogy szeretet! Kitartást és minden jót!:)

Én pont ma vagyok 7 hetes. és 6 hét 3 naposan ment el kb a kisebbik. Köszönöm a szorítást. Izgulunk, mert folyamatosan barnázok, progreszteron bogyót kaptam.

Ja és 6 hetesen nekem 2,5 mmesek voltak,amire azt mondták ikreknek szuper. Aztán tegnap az az egy 1cm!!! nagy volt már. Mondtam neki, édesem, Te valószinüleg felzabáltad a tesódat.... (bocsánat tudom, hogy morbid, de az ember kapaszkodik ilyenkor mindenbe) ;o)

Szia!Én nekem 5 éve volt ikerterhességem és egyáltalán nem pánikoltam be mikor megtudtam.Egészen a 13. hétig rendben volt minden.Aztkövető héten mentem genetikaira és mondták hogy nincs szívhang.NEM RÉMISZTÉS KÉPPEN ÍROM EZT LE NEKED!Csak arra akarlak ösztönözni hogy szerintem egy ikerterhesség veszélyesebb tud lenni mint az átlag.Úgyhogy NAGYON VIGYÁZZ MAGADRA!Ne éld át amit én!És örülj neki!!!Dolgozol?Vagy otthon vagy tp.-n?Nagyon-nagyon kíméld magad mégha azt érzed hogy nincs semmi gond!!!!!Boldog babavárást!!!!

Szia! Én 7 hetesen tudtam meg, hogy ikrek,ráadásul az ügyeleten, mert volt egy kis barnázásom, és ezért mentünk a kórházba. Én már mindenféle rosszra fel voltam készülve, aztán gondolhatod, mennyire ledöbbentem, amikor azt mondta a doki, hogy ketten vannak, és minden rendben. (fura, mert amikor teherbe estem, akkor rögtön az volt a gondolotom, hogy ketten vannak, de aztán az 5 hetes uh-n azt mondták, hogy egy petezsákot látnak, így el is hessegettem a gondolatot) Aztán a 12. hetesen megtudtam, hogy hármasikrek. (Persze ugyanannál a dokinál, ugyanúgy ügyeleten,mert megint volt egy kis barnázásom, mint kiderült az elmaradt mensi miatt) Na, hát ekkor már tényleg nem tudtam, örüljek-e vagy ne, mert ráadásul a doki rögtön elkezdte a negatív tapasztalatokat mondani. Mennyire kockázatos, veszélyes. A redukciót ajánlotta (injekcióval megállítani az egyikük szívét!), és hogy ezt eldöntsük kaptunk egy-két napot. Azt az egy-két napot nem kívánom senkinek (ráadásul befektettek a kórházba, így a párommal nem is tudtunk normálisan beszélgetni) Végül felmentünk Pestre, aki csinálta volna ezt a redukciót, hogy meghallgassuk ő mit mond. Igaz, mi eldöntöttük, hogy dehogyis fogjuk megcsinálni, de azért jobb tudni, ő mit mond. Szerencsére, csak még jobban meggyőzőtt minket abban, hogy jól döntünk. Azóta Pestre járok orvoshoz, tisztában vagyok a kockázatokkal, de betartom az orvos utasításait, és csak arra gondolok, hogy minden rendben lesz. És persze előttem van, hogy nem lesz egyszerű,miután megszülettek, nekünk is kicsi a lakásunk (egy babával még pont jó lenne), nekem vannak testvéreim, de nekik is kicsi gyerekeik vannak, így rájuk biztos nem számíthatok. Anyukám és anyósom fog segíteni. Meg persze a párom. Az anyagiak szempontjából: mi sem kapunk többet, ráadásul a gyes is majd csak kettő után jár (bár ezt nem értem, az állam szemében ha ikrek, akkor az csak kettő). Igazából én még nem is a babakoruktól tartok, hanem majd amikor iskoláztatni kell őket, meg a kamaszkoruktól. De mindez még annyira messze van, most a lényeg, hogy egészségesek legyen, és minél később akarjanak kijönni. Nekik még nem lesznek akkora igényük, csakis a szeretetre és a türelemre.