Kinek hogy indulnak/indultak a reggelei félidősen?
Már túl vagyok a félidőn (32 hét), de mindig ugyanúgy.
6-kor kelés. Kiviszem a buszhoz a középiskolás fiamat, a két középsőt kiteszem az iskolánál, a 2 évessel bevásárolok. Nem igazán van időm fáradékonynak lenni. Inkább estére szoktam leengedni, amikor már itthon van mindenki. A nagyok segítenek rendbe kapni a lakást, apa intézi a kicsi esti rituáléját, és az is jól esik, ha minden gyerek eltűnt a szobájába, kapok egy kis talpmasszázst apától.
Szia! 21 hetes vagyok. Én reggel kezdem a reggelivel, szendvics, virsli, zöldség stb. - a szokásos. 10-11 körül eszek valami joghurtot vagy ha nagyon kívánom, akkor egy csokit. Délben ebéd, lehetőség szerint főtt kaja, ha nem, akkor szendvics. 5-6 körül vacsorázok, ha délben volt főtt kaja, akkor valami melegszendvics pl., ha nem volt, akkor olyankor pótolom a főtt kaját. Gyümölcsöt eszek amikor eszembe jut. Femibion terhesvitamint szedek, azt is amikor eszembe jut, van hogy egy héten mondjuk kétszer. Vizet próbálok menteset inni, általában ízesítettet, mert a simát nem igazán szeretem. Ezzel egyébként bajban vagyok, mert ha naponta lemegy egy-másfél liter, akkor már boldog vagyok. Remélem, hogy majd ha jön a meleg, jobban fogom kívánni és többet iszok. Én teljesen jól mozgok, nem veszek észre különbséget, max. akkor, amikor sokat pihenek. Két hete voltam pl. magzatvíz vizsgálaton, utána napokig feküdtem, na, akkor utána pár napig elég gyorsan elfáradtam. Azóta helyrejöttem :) Egyébként én nagyobb súllyal kezdtem a terhességet, így még csak 1 kilót híztam, próbálom is tartani, persze semmi koplalás, csak egészséges dolgokat próbálok magamhoz venni. Szeretnék tornászni vagy biciklizni, csak az amnio miatt, most pár hétig kímélni kell magam, majd felhívom hamarosan a dokit, hogy mikor kezdhetek hozzá egy kis sportoláshoz. Tegnap estére kicsit vizesedett a bokám, ettől már az elejétől féltem, a nagy súlyom miatt meg azért is, mert a jobb bokám egyszer kibicsaklott és azóta melegben folyton dagad.
Te hogy vagy?
Hát én azt mondhatom, hogy kiválóan viseltem a második trimesztert. Az első 14 hétben émelyegtem, öklendeztem, de utána egészen a szülésig teljesen energikus voltam. majdnem végig dolgoztam, jól éreztem magam.
persze más, ha már lett volna gyermekem (mint például az első válaszolónak, hú, ha jól számolom, 5 gyerkőc, gratulálok, és minden elismerésem:-)
ez az első terhességem volt, most 12 hetes vagyok, kíváncsi vagyok, ezt hogy viselem majd.
Szia!
A reggelt általában fél7-kor indítottam míg dolgoztam. Most egy hete kiírt az orvos, derékfájásom van. Azt mondta nem jól fordult a baba és nyom egy ideget. Majd ha mozdul jobb lesz. Így most olyan 8 körül kelek, reggeli, bolt, posta stb. Hazaérés után nekilátok főzni, hogy mire megy a párom dolgozni tudjon mit vinni. Délután elpakolászok, takarítok, ha nem fáj éppen a derekam levegőzök.
20 hetes kismama
Kedves utolsó. A derékfájás miatt írt ki a doki?
Én reggel háromnegyed 5-kor kelek és fél 3-kor végzek a munkában. Nagyon el szoktam fáradni, de szerintem ebbe közre játszik a nagy súlytöbblet is. Reggelente még mindig hányok, úgyhogy anélkül nem is tudok itthonról elindulni, hogy ne a wc-től köszönjek el utoljára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!