Terhes vagyok. Mit tehetek, hogy anyagilag és érzelmileg átvészeljük ezt az időszakot?

Sziasztok. Minden hónapban, akkor is, ha menstruálok, végzek terhességi tesztet, a magam megnyugtatására, annak ellenére, hogy minden alkalommal fogamzásgátlóval védekezünk. Nem volt ez másképp februárban, márciusban sem. A tesztek negatívak lettek. Az e heti teszt azonban pozitív eredményt mutatott. Nagyon megijedtünk, ezért tegnap elmentünk a nőgyógyászhoz - aki megállapította, hogy terhes vagyok. A terhességmegszakítás kezdetű mondatomra szomorúan megrázta a fejét, és közölte, hogy a 15. hétben járok. Összeomlottam, pánikrohamot kaptam. Vágytam gyerekre, de nem így, és nem most! Egy hónapja költöztünk albérletbe, ami bérleti díjjal és rezsivel együtt 75.000 ft havonta. Egy hete mondtam fel a munkahelyemen, mert több havi ígérgetés után sem volt hajlandó bejelenteni a főnököm. Kedden kezdek az új helyemen. Így azonban, mivel nincs meg a minimum bejelentettem, még arra a kevés segélyre és támogatásra sem vagyok jogosult, amit kaphatnék. A párom egy havi keresete 90.000 ft. Az én fizetésem duplája az övének, így kettecskén mondhatni gond nélkül éldegéltünk. Most öt hónapunk van összeszedni magunkat, de én egyszerűen nem látok kiuat. Ha legalább hibáztathatnám magam, hogy felelőtlen voltam, vagy bármi... de még ezt sem tehetem, mert mindketten nagyon odafigyeltünk a fogamzásgátlásra, a higiéniára. Menstruáció alatt sosem szeretkeztünk.

És nem volt semmilyen előjel.

Nem voltak rosszulléteim, nem híztam hanem fogytam, nem nőttek a melleim, etc.

És most terhes vagyok. És elkeseredett és kétségbeesett. És fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk.

A szüleimmel holnap fogok beszélni. Komolyan rettegek, hogy anyám a szemem láttára kap szívrohamot.

A párom szüleivel öt hónapja nagyon csúnyán összevesztünk, most hétfőn mennénk békülős vacsorára. Tartok tőle, a békülésből nem sok minden lesz.

23 éves vagyok, a párom 29. Terveztünk gyereket, egy pár év múlva, mikor már az anyagi és az érzelmi háttér is kellőképpen kialakult egy baba fogadására.

Mit tehetek? Hogy szedjem össze magam? Miképpen tudnám átvészelni ezt az egészet?