Második gyermeküket váró kismamák! Volt már olyan érzésetek, hogy talán nem lesztek képesek majd ugyanúgy szeretni a második gyermeketeket, mint az elsőt?
Dettó...
Annyira cuki, aranyos, édes, okos... Egyszerűen nem tudom elképzelni sem, hogy lesz ennyire cuki, aranyos, édes, okos a másik is. Szóval hogy ő nekem annyira tökéletes...
De amennyire beszélgettem más anyukákkal, náluk is ez előfordul, odáig míg meg nem születik a második. :)
Még van rá 18 hetem :)
Hát igen.
Én is féltem ettől és megfordult a fejemben.
Annyira kis szépenek tökéletesenek láttuk a kislányunkat hogy, féltem kicsit a másodiktól.
De ahogy, megláttam azon nyomban bele is szerettem.
Rögtön. Őt is ugyan ilyennek tökéletesenek láttam.
A bajt nálunk inkább az okozta hogy, amikor megszületett a második akkor az első kicsit háttérbe szorult.
Próbáltam vele is sokat törödnibevonni a babázásba meg lyesmi de úgy láttam hiába törekszek.
Azon nem tudok változtatni hogy, mostmár osztozniuk kell anyán. Meg kellett tanulnia kopromisszumokat kötni.
Pedig én a terhességel járó vizsgálatokra is elvittem és látta az ultrahangot stb.....
Mindent de mindent.
Mostmár a kislányom 4,5 éves a kisfiam meg 3éves és annyira szuperűl el vannak hogy, azt le sem tudnám írni.
Mind a kettőt nagyon imádom és remélem hogy, a harmadik baba is hamarosan össze jön.
Szép estét mindenkinek.
Bár nekem még nem született meg a gyermekem, de érdekel ez a téma.
Esetleg attól nem féltek, hogy az első gyerek a háttérbe szorul a kicsi miatt? Biztos imádjátok őket egyformán, de jön egy kis édi-bédi baba, és mi lesz a naggyal? A picivel sokat kell foglalkozni... Ezt is könnyen meg lehet oldani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!