Folsavat ha csak most kezdtem már nem ér semmit? Ugye nem lesz baja a babának?
Nem gond, nyugodtan kezd el most szedni, nem vagy elkésve.
A babád még nem is igazán baba, az első dolog ami megjelenik nála a szívcső, az is a hatodik héten.
Baj akkor sem lesz, ha nem szeded, de a folsav sok problémát megelőzhet a fejlődés során, érdemes szedni.
Köszönöm! Nem vas, hanem folsav egyébként :)
Hát szedem mindenképp mostmár, csak ahogy így olvastam az jött le,hogy már sok értelme nincsen, már a velőcső kialakult és bezárult.
szia!
Ha ez megnyugtat, én tudtam, hogy terhes vagyok amikor a fiammal terhes lettem, de senki sem mondta, hogy nekem bármit is szednem kellene, az orvos sem. Így én a terhesség 4. hónapjáig nem szedtem semmit. Utána meg elkezdtem terhesvitamint és vasat szedni. Azt hiszem folsavat talán egy hónapig szedtem. (sajnos ekkor jutott eszébe az orvosnak, hogy tájékoztasson) Akkor még nem ismertem ezt az oldalt, nyugodt voltam, mert az orvos nem írt ki semmit, pedig rajtam kívül a munkahelyemen még 4 kismama volt, akik természetesen szedték szépen a vitaminokat, s néztek rám furcsán, hogy én nem szedem. Hála istennek nem volt ennek ellenére sem semmi gond, szép egészséges kisfiam született, ráadásul nem is olyan kicsi súllyal. Azóta sem beteges, meg ilyesmi, tehát egyáltalán nem lett baja, szerencsére. Most meg már nagyfiú 3,5 éves múlt. :)
úgyhogy megnyugodhatsz még ezzel nem késtél el
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!