2011 Januárban szülő anyukák?
Jan 27-re várom a második babánkat, egy kisfiút, az első egy most már 2,5 éves nagylány!
Nekünk már szinte minden megvan, még pár apróság hiányzik a babcuccokból meg a kórházi táskából, most mosom meg vasalom a rucikat.
Az én hasam is hatalmas, mondjuk a lányom sem volt kicsi 4 kg fölött született, eddig a pici rendben súly ügyileg. Jó lenne, ha így maradna, mert a lányom császárral született téraránytalanság miatt, most már jó lenne, ha őkelme természetesen jönne világra, de ha császár lesz én azt is elfogadom.
Ja és be van fordulva már elég régóta. Ne aggódj még a végén is befordulhatnak. Állítólag sokat kell négykézláb állni, mert úgy nagyobb helye lesz a babának forgolódni!
Én január 29-re vagyok kiírva és lány!:)
Én is kedden megyek dokihoz és derül ki hogy,hogy fekszik!
Lassan én is mosom-vasalom a ruháit!:)
Sziasztok!
Január 27-re vagyok kiírva és Kislány lesz! :)
Nagyjából már megvan minden Neki, igazából apróságok kellenek még -fürdetéshez cuccok, tisztálkodó szerek, olló, lázmérő, meg ami még eszembe jut- meg nekem a kórházi csomagot kellene összeállítanom de még nem sok mindent vettem meg ami oda kell, ez is még hátra van!
A szoba készen van, a ruhácskáit elkezdtem kimosni, egy részét már ki is vasaltam de van még e téren is teendő!
Szerencsésnek érzem magam nem igen híztam, egyáltalán nem vizesedek, csupán a derekam fáj és elég hamar elfáradok!
Nagyon várjuk már a Kicsinket de persze maradjon bent minél tovább!
Mindenkinek könnyű szülést kívánok!!! :)
A válasz írója 92%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 12:46
Szia! A mi kisfiunk Zalán lesz, ezt nem rég döntöttük el. Először Balázst akartunk, de túl közel lenne a névnapja a szülinapjához:( És persze csak febr. 3-án van Balu nap egész évben. És Te kedves kérdező! A Tiétek milyen névre hallgat majd?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!