Honnan tudtátok, hogy a párotok felkészült az apaságra?

Apaként reagálnék, én nyilván csak születés után kerültem kapcsolatba a babával, hiszen nem az én méhemet rugdosta hónapokig. :)

Mondjuk ennek szerintem sok köze nincs az apaságra való felkészüléshez.

Hát figyelj. Én a volt férjemnél teljesen azt hittem, hogy készen áll az apaságra, mert folyamatosan mondta, mennyire szeretne már gyereket, ha kisbabás ismerősökkel/családtagokkal találkoztunk nagyon jól elvolt a babákkal, gyerekekkel, aztán mégis más lett a valóság. Mikor terhes lettem, odáig volt, de amint komolyodott a helyzet, és segítenie kellett volna, mondjuk elvinni orvoshoz, vagy csak a házimunkában nagyobb részt vállalni, megvenni dolgokat stb. akkor már inkább nyűg volt neki az egész, szinte végig veszekedte velem az utolsó trimesztert. Egyszer azt mondta, h ő nem így akart gyereket, hanem csak hogy legyen, és ne kelljen a terhesség mizérián átmennie.. azt gondoltam, oké, bennem fejlődik, neki majd akkor jön el a kapcsolódás, ha megszületik. Hát a francokat. Egy hétig volt érdekes a gyerek meg a baba körüli teendők, utána olyan szinten letojt mindkettőnket, hogy még nem volt egy éves a gyerek, már váltunk. Előtte nem volt se trehány se elmászkálós, onnantól kezdve semmit se csinált otthon, a babára kétszer ránezett, hogy jaj de cuki és annyi. Az első héten próbáltam segíteni neki, hogy megtanuljon pelenkázni meg tápszert adni neki, semmi. Azt mondta neki nem megy, aztán ment is el otthonról. Utána már nem volt el vele a gyerek, mikor nagyobb lett, mert gyakorlatilag egy idegen volt neki.

Ami a legfelháborítóbb volt az egészben, hogy a többi gyerekkel ugyanolyan kedves volt, meg játszott velük, meg előadta a mintaapát, hogy ő azért ilyen, mert neki is van gyereke, de a sajátját ölbe sem volt képes venni.

Úgyhogy azt tudom mondani, valakinél abszolút nem alakul ki kapcsolat akkor sem, ha eleinte úgy tűnt, szuper apa lesz.

Nálunk eleve látszott, hogy készen áll. Házimunkát ő is ugyanúgy csinálja, ha bármi bajom volt vagy csak lustább napom volt megcsinálta helyettem, ugyanúgy én is helyette. Mikor terhes lettem volt pár dolog, amiben jobban kellett segítenie és sosem panaszkodott. Már 1 éves a pici, de pelenkáz, etet, altat mindent is csinál. Az egyedüli amit nem mernék rábízni az a pakolás, ha utazni megyünk nagyszülőkhöz :D

Már úton a második kicsi.

Amúgy ha már az elején kiveszi a részét a házimunkából, az undi dolgokból is, akkor az apasággal sem lesz baj. Legalábbis ezt látom.

Mi ezer éve voltunk együtt mire gyereket akartunk. 17 évesen jöttünk össze, azóta mindent megteremtettünk magunknak. Háztól a nyaralásokig, anyagi biztonságig mindent.

Aztán jött hogy gyereket szeretnénk. Na, ez nem sikerült. Meddőségibe kerültünk. Én nekem ezzel kapcsolatban nem voltak elvárásain. Nyilván annyi, hogy vizsgáltassa ő is meg magát. Hát én olyan szintű támogatást kaptam tőle amire egyikünk sem számított. Csak úgy jött. Átsegített minden lelki nyavalyán. Nem kellet barátnő, szülő, megadott mindent amire szükségem volt.Minden vizsgálatra elvitt, bejött az orvoshoz. Hónapokig adta az injekciókat. Ő csinálta meg a terhességi tesztem mert nem akartam több negatívat látni. Annyira közel kerültünk egymáshoz, most másképp mint előtte.

Novemberben szülök de egyszerűen úgy érzem, hogy jó apa lesz. Nincs bennem egy csepp kétely sem. Nem az a megfutamodós fajta ember.

Nálunk nincs szükség arra hogy ő végezze a házimunkát. Mert ha nem rögtön de szép lassan megtudom csinálni. De biztos elvégezné ha kell. Vagy fogadnék valakit hogy segítsen.

Biztos hogy nehéz lesz de meg fogjuk oldani. Már most imádja a gyereket. Nem ilyen érzelgősen puszilgatom a hasad, meg mesélek a magzatnak szinten, hanem árad belőle.

Nem lehet 100%-ig felkészülni, mostmár tudom.

Azt hittem korábban, hogy lehet. Nyilvánvalóan vannak dolgok, amiket ki lehet pipálni, meg lehet figyelni, de a gyerekvállalás egy krízis helyzet, mégha nem is a tipikus értelemben is.

Nálunk minden előre látható dolog stimmelt, hosszú stabil kapcsolat, akarta, sőt ő beszélt rá engem, mindenben segített, tenyerén hordozott végig, a baba körül is segített, házimunkát is csinálta (bár ebben vannak hiányosságai meg voltak is előtte is). Mégis a gyerek születése után több negatív esemény is érte, kicsúszott a talaj a lába alól, kifordult magából, nem megfelelően viselkedett velünk, pszichológushoz jár azóta. Sokat javult, de volt egy pont amikor azt hittem itt a vége.

A saját esetemből arra következtetek hogy lehetnek meglepetések bárkinél. Hiába hittem hogy már kiismertem a sok év alatt, kiderült hogy sok dolgot még ő se tudott saját magáról. De az idilli könnyű hétköznapokban nem jöttek ezek elő, hiszen nem volt semmi ami előhozza. Egymást szeretni könnyű volt. A gyerekvállalással viszont már nem ilyen egyszerű a képlet, mert a baba diktál, mindenki hozzá igazodik és hiába szerettem a férjem, nem tudom őt előre venni, mikor még a saját alapszükségleteimet is hátrébb kellett sorolnom. Nehéz elmagyarázni, ha benne van az ember akkor tudja meg igazán.

3as vagyok

Ha már most így áll a dolgokhoz akkor később lesznek ott problémák. Mikor gyógyulsz majd gátsebből/császár sebből, akkor is sok mindent nem csinálhatsz majd. Illetve 3. Trimeszterben nagy pocakkal fizikailag leszel képtelen néhány dolgot csinálni. Aztán ha a kisbaba hasfájós lesz, vagy jön a foga és sír, vagy szimplán anya kell neki akkor mit fog csinálni? Gondolom pelenkázni sem akar majd mert az a te dolgod?

Nem akarlak elkeseríteni kérdező, de akiknél azt olvastam vagy láttam, hogy a férjük már az elején így viselkedik, abból nem lesz normális családi kapcsolat. Apuka csak a tökéletes idilli képet látja, gyerek elvan mint a befőtt, anyuka ugyanazt tudja csinálni és ugyanúgy néz ki, mint hyerek előtt, de ez nem így lesz, egy darabig tuti.

5!

2. vagyok. Nálunk is azzal kezdődött, hogy szerinte kényelmes volt nekem "dögleni egész nap", míg ő dolgozik. Csak én reggel négytől hánytam fél óránként délig, annyira nem volt energiám, hogy sokszor anyukám jött át mondjuk a vízórát kiírni, mert esélytelen lett volna felkelnem, mikor jönnek leolvasni. Ráadásul mivel én középidőben kezdtem rosszul lenni, a férjem azt hitte, csak rájátszok, mert mindenütt az van, hogy a nő az elején van rosszul, aztán hókamóka vidámság az élet.

Remélem nem az lesz nálatok, mint nálunk, de például én a kifakadással vagy a megbeszélésekkel sem mentem semmire. Azt hozzáteszem, hogy nem ilyen volt, mikor hozzámentem, sőt, a házasságunk nagy részében sem, csak a gyerek után.