Titeket zavarna, ha a párotok a legjobb barátjának korán el akarná mondani a terhességet?
5+2 napos vagyok, első vizsgálatra 3 hét múlva megyek. Szülőknek, rokonoknak majd utána szeretnénk elmondani (pont Karácsony körül).
Én egyedül a nővéremnek szeretném elmondani a napokban, mert neki vannak már gyerekei + orvos, így úgy érzem sokat tudna segíteni, támogatni.
Viszont a férjem a héten a legjobb barátjának szeretné elmondani (korábban, mint én a tesómnak), mert úgy érzi jól esne neki valakivel megbeszélni ezt. És annak idején a barátja is már rögtön elmondta neki.
Engem ez egy picit feszültté teszt, hiszen ő nem rokon és én is kibírom, hogy a legjobb barátnőmnek még ne mondjam el, pedig rendszeresen találkozom vele közös hobbi miatt.
Ráadásul az utóbbi évben el is távolodtak egymástól kicsit, nem beszélgetnek semmi olyan mélyebb, személyesebb témáról. A srác a válását sem mondta el neki előre. Meg lehet azért is zavar, mert nem jövök vele ki túl jól, sosem szimpatizáltunk.
Na de a lényeg, szerintetek jogosan zavar, hogy ilyen korán elmondja egy nem-családtagnak vagy inkább hagyjam rá, mert a végén elveszem a kedvét az egésztől?
Annak mondod el, akinek szeretnéd, de akkor a párodnak is ugyanez!
Még meg se száradt a teszt, már hívtam a legjobb barátnőmet, mert mi szinte össze vagyunk nőve, ő is elmondta nekem még aznap, mikor megtudta a saját terhességét.
A férjem meg még aznap délután elmondta a legjobb barátjának, mert mentünk vele pecázni, iszogatni, és a srác csodálkozott, hogy nem akarok koccintani vele.
Úgy gondolom, ezeket az embereket meg lehet szépen kérni, hogy tartsák titokban, ha másoknak később szeretnéd elmondani.
A párodnak is kell valaki, akivel kibeszélheti ezt a dolgot. Nyilván vannak ők olyan közeli viszonyban, hogy a jót és az esetleges rosszat is szívesen megosztják egymással, támogatják a másikat.
23# vagyok, annyit még hozzátennék, hogy a családi, rokon viszonyok szerintem túlértékeltek ebből a szempontból.
Anyukámmal és a nővéremmel is szuper a kapcsolatom, mégsem őket hívtam, mert nekik személyesen akartam. Valakivel viszont muszáj volt megosztani, ezért hívtam a barátnőmet. A családunk hetekkel később tudta meg, és? Ettől nem szeretjük őket kevésbé jobban. De különben például hiába rokon, az unokatesóm most tudta meg, mikor már félidőn is jócskán túl vagyok, a kollégáim meg már szeptember óta tudják. Nincs ilyen, hogy a rokonoknak automatikusan elsőbbség jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!