Titeket zavarna, ha a párotok a legjobb barátjának korán el akarná mondani a terhességet?
5+2 napos vagyok, első vizsgálatra 3 hét múlva megyek. Szülőknek, rokonoknak majd utána szeretnénk elmondani (pont Karácsony körül).
Én egyedül a nővéremnek szeretném elmondani a napokban, mert neki vannak már gyerekei + orvos, így úgy érzem sokat tudna segíteni, támogatni.
Viszont a férjem a héten a legjobb barátjának szeretné elmondani (korábban, mint én a tesómnak), mert úgy érzi jól esne neki valakivel megbeszélni ezt. És annak idején a barátja is már rögtön elmondta neki.
Engem ez egy picit feszültté teszt, hiszen ő nem rokon és én is kibírom, hogy a legjobb barátnőmnek még ne mondjam el, pedig rendszeresen találkozom vele közös hobbi miatt.
Ráadásul az utóbbi évben el is távolodtak egymástól kicsit, nem beszélgetnek semmi olyan mélyebb, személyesebb témáról. A srác a válását sem mondta el neki előre. Meg lehet azért is zavar, mert nem jövök vele ki túl jól, sosem szimpatizáltunk.
Na de a lényeg, szerintetek jogosan zavar, hogy ilyen korán elmondja egy nem-családtagnak vagy inkább hagyjam rá, mert a végén elveszem a kedvét az egésztől?
En a legjobb barátnőmnek mondtam legelőször, nem tervezett baba volt, hirtelen nagyon felment bennem az adrenalin. De a párom is mondta szülőjének is, meg a haverjának is hogy "lehet terhes".
Én nem akartam egyébként. Elég lett volna hogy csak mi 3-an tudjuk egy ideig. Nem azért mert nem bírom őket. Azért mert ha netalán valami történt volna a kicsivel nem tudom hogyan néztem volna a szemükbe, azt sem akartam hogy sajnáljanak. Tehát én inkább emiatt nem akartam. Ha nem lett volna kockázat akár az első vad idegennek is elmondtam volna, olyan boldog voltam.
A te eseted is értem, de ha te elmondod valakinek mert a te lelkednek is könnyebb akkor ő is megérdemli .
10-es: azért szerintem igenis tud lelkileg, plusz hasznos tanácsokkal ellátni. Nekem ez az első terhességem, így minden új, a férjemmel meg nem tudom ilyen részleteiben megtárgyalni mert nem igazán van még képben.
És azért az is jó, hogy ha bármi olyan tünetem lenne, ami aggaszt, nem egyből a nőgyógyászomat kell felhívni, akit amúgy is nehéz elérni, mert heti 1 napot rendel egy magánorvosi központban.
12-es: köszi, hogy nem támadták le egyből, mint a többiek, jól esik :)
Bár tényleg nem értem néhány embernél ezt a durva stílust, amikor le is írtam, hogy teljesen meggyőzhető”vagyok a rossz álláspontomról, sőt azóta már el is engedtem ezt az egész dolgot. Hülye gondolat volt.
De az embert kedvesen is meg lehet győzni.
De mégis milyen hasznos tanacssal tudna ellatni? Térdelt a wc előtt ha hánysz vagy inkább hajolj le? Mert ezen kívül sokminden nemmfog történni. Amúgy az meg van, hogy minden terhesség mas? Tehát attól, hogy neki van x számú gyereke, meg egyáltalán nem biztos, hogy bármi olyat érzett, amit te fogsz.
Hameg bármi tünetek van, ott az internet meg az ügyelet.
Először nem kedveltem egyáltalán a férjem legjobb barátját, mára megbékéltem vele, hogy mindent megoszt vele. Neki is ki kell beszélnie a feszkót és a pasis gondjait, amit én nem értek.
Gondolom a terhességet, a baba nemét és a legkisebb ovis eseményt is megtárgyalják amellett, hogy vele egyeztet a kinézett kocsivétel előtt a márkáról. Nekem ezzel nincs gondom. Baj esetén nem nekem kell magyarázkodnom előtte, a férjem meg jobban érzi magát.
Fogd fel te is így.
Te is elmondod 1 embernek akiben bízol, és ő is, ez így egál. Hogy te rokont választottál, ő meg barátot, az tökmindegy.
Az én férjem is elmondta a legjobb baratjának mielőtt bejelentettuk volna a családnak, ez nagy dolog, az egész eletetek megváltozik és joga van neki magának megszabni kivel akarja ezt megosztani.
Ha ő azt mondaná ne mondd el a tesódnak, misz szólnál? Az meg hogy a baratnődnek nem mondod még, a te döntésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!