Az anyukák elmesélik a lányuknak, a terhességüket, szülésüket?

Direkt elmesélésröl szó sincs, de ha szóba jött bármilyen téma vagy kérdés a terhességgel, szüléssel kapcsolatban, azt értelemszerüen elmondtam nekik.

Viszont nem értem, milyen eltett papírokra meg fényképekre gondolsz.

Nekem is sokat mesélt anyukám, magától is, meg ha valamit tudni akartam konkrétan, azt is.

Olyan sok eltett papír meg ilyesmi nincs, mivel lassan 4 évtizede lesz, hogy születtem, de például azt a füzetkét megkaptam (a fiam születése apropóján, hogy tudjak mihez viszonyítani), amit születésemkor kezdett vezetni, hogy mikor mit csináltam, mit ettem, hogy aludtam stb.

Nekem el van téve minden UH fotó, napló stb. a kisfiamról, ha érdekli, megkapja és mesélek is neki, hiába nem lány. Ha meg nem érdekli, akkor majd kidobja 🙂

Bent volt öcsi születésénél, majdnem 20 éves volt.

Szerintem ez elég felvilágosító volt😂 Élvezte

Anyám semmi ilyet nem vezetett, mint babanapló, keveri a szüléseit is (3 gyereke van), azt sem tudta megmondani, hány órakor születtem. Még a napszakot sem. 😄

A húgommal kapcsolatban én jobban emlékszem bizonyos dolgokra a terhességéből, húgom babakorából, mint ő (7 éves voltam, mikor született).

Mikor terhes voltam, próbáltam kérdezni erről-arról, hát nem sokra mentünk. Szoptatásban sem tudott segíteni tanáccsal. Ez van. 🙂

Persze. Ő direkt mesélte mindig. Túl gyakran. Mármint anyám. Mert számára traumatikus volt a szülés. Mert nem tudott semmit róla,hogy mi fog történni. Ráadásul mivel 4 spontán ptx-e volt 18 éves korától 22 éves koráig, ezért kisebb orvosi szenzáció volt a szülése.

Nem is szülhetett a városában,csak a Debreceni Klinikán, kb 25 orvostanhallgató tekintetétől követve.

Nem császározták meg,hanem én vákuummal születtem,a húgom meg fogóval. Könnyített volt mindkét szülése. Mivel féltek,hogy ismét megreped a mellhártyája. Mindkét oldal műtve van neki.

Inkább császározták volna meg. Komolyan. Jobban járt volna.

Szóval ő minden apró szörnyű részletet folyamatosan mondogatott nekünk. Amivel azt érte el,hogy a húgom nem is mert szülni természetesen, csak császárral. Mindhármat. Kisírta a dokijánál...

Én apás szüléssel kezdtem,de császár lett a vége. Hiába folyt el otthon az "összes" magzatvíz, nem tágultam az égvilágon semmit 11 óra vajúdás alatt sem.

Szerintem lelki okok miatt.

Azt hallgattuk folyamatosan tőle,hogy mennyire szörnyű volt és mennyire hihetetlenül fájt neki.

Én csak pozitív dolgokat mesélek a lányomnak. Bár nem tudom,neki lesz-e valaha gyereke. Mivel enyhe autista. Ki tudja,talál-e párt,és külön fog-e élni egyáltalán. Az még a jövő zenéje. De nem ijesztem el. Az biztos.

Én le is írtam neki. Én annyira örültem volna ha van aki mesél ezekről. De anyu nem élt már, apu sem, nem is ők neveltek. A nagyival amikor még élt szoktunk beszélgetni, de nem sokat tudtam meg így sem.

Emiatt én vezetek naplót. Leírom neki a lényegesebb dolgokat. Szerintem jó ha az ember tudja hogy honnan indult.

Ha netalán majd nem érdekli sem fogok megsértődni.

Ha nagyobb lesz nem lesz tabu téma ez az egész. A szülés egy természetes folyamat. Ahány éves azon a nyelven érdemes velük erről beszélni ha szóba jön.

8-as, szerintem érdemes nekik a rosszat is elmesélni. Mármint nagy vonalakban. Nálatok az volt a probléma hogy anyukád folyton azt hangoztatta mennyire rossz, mennyire veszélyes. Szüléskor léphet fel komplikáció de ez is része az életnek. Ha fellép az orvos, szülésznő megoldja.

(Ne vedd tolakodásnak csak gondoltam leírom hátha más lesz a meglátásod)