Kellene kismamaként ilyen vas szinttel plusz vasat szednem?
21/33 A kérdező kommentje:
20-as, azért felírtam te mit szedsz, hátha nem lesz jó nekem sem a Maltofer és akkor lesz tipp, hogy mire váltsak.
A maltofert nem kell felíratni, tabletta formában simán meg tudja/tudod venni kérdező a gyógyszertàrban is. A krauterblut is nagyon jó, azt sem kell felíratni.
Mellesleg, aki írta, hogy azt szedj amit a védőnő ajánl, annak biztis szuper védőnője van, de baromira nem mindenki olyan.. az enyém pl mindkét terhességemnél szinte csak tévútra vitt (bár az elsőnél nem voltam vérszegény, most ezt is sikerült a jóvoltàból kipróbàlni), hiszen magam kérdeztem tőle, hogy ne szedjek-e vasat..mert láttam a csökkennő értékeket, erre ő azt mondta hogy neee, dehogy. Sőt a vitamint is hagyjam abba, és vörös húst se egyek, mert már sokat híztam…nincs vagy csak 20 éve a pályán. Úgyhogy hagyjuk szerintem a védőnőt. Kérdező írta korábban, hogy mindent magànak kell kikeresni, és sajnos nekem is ez a tapasztalatom, pedig mindenhova magánba jártam, de ugyanúgy tojtak rám-sajnos. Ha a labort nem magánba csinàltatom, szerintem azt se tudtam volna meg hogy ez az érték már elég gáz, mert onnan legalább felhívtak, hogy azonnal kezdjem el a vaspótlást.
2023. okt. 24. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
12# voltam.. és csak annyit, hogy ha hallgatok rá, és még most se kezdem a vaspótlást, szerintem megnézhetném magam szülés/vérveszteség után, mert még annyira se tudnám összeszedni magam, mint egy normál állapotban. A vérszegénység ugyanis elég nagy hátrány szülés után, pici babával. Így is lehetsz sajnos vérszegény, de legalább megteszed amit lehet.
2023. okt. 24. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
24/33 A kérdező kommentje:
22-23-as! Ja tudom, hogy vény nélkül kapható, a másik válaszoló masik fajta vas készítményének a nevét írom fel, hogy tudjam.
Amúgy igen, én is azt veszem észre, hogy az én védőnőm egy részből tojik a fejemre, elérni nem lehet soha, csak ha ő keres , de akkor rögtön fel kell kapnom a telefont, mert lessz ne mulass. De semmit nem mond, semmire nem kér időpontot, pedig az elején azt beszéltük meg, hogy majd ő intézi az időpontokat, hát eddig mindet én intéztem. És ha nem olvasok utána dolgoknak, amit ő nagyon nem szeret, mert minek olvasgatok? Csak hát kérem, ha se ő se a doki nem elérhető, akkor kit tud tenni az ember?! Szóval ha én nem járok utána a dolgoknak, sok dolgot ma sem tudnék, amit pedig kellene terhesen, csak hát azokat elmondani a védőnő feladata lenne, főleg, hogy első terhességem és nyilván nincs a kisujjamban minden.
22 es én irtam a védőnőt mivel a kérdező a kérdésébe beleírta , hogy megkérdezi a védőnőjét.Nekem halvány lila gőzöm sincs ki hova jár meg ki foglalkozik Magyarországon a terhesgondozással, tinikorom óta külföldön élek és itt fogok szülni. Orvos, védőnő mindegy.Érdemes kikérni szakember véleményét csak azt akartam mondani.
2023. okt. 25. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
26/33 A kérdező kommentje:
25-ös! Kikértem tegnap. Nem kellett volna. Leüvöltötte a fejem (a védőnő, pedig nem 18 éves csitri vagyok, hanem 35 éves feleség), hogy csakis és kizárólag orvossal felirandó vasat lehet szedni mindenkinek. Úgy, hogy nem is vagyok vashiányos, csak közelebb van az alsó tartományhoz az értékem. Szóval hagyom is a védőnőt, megveszem a vény nélkül kapható, megelőzésre is jó vasat, oszt csókolom.
27/33 A kérdező kommentje:
25-os! A terhesgondozással a nőgyógyász foglalkozik, már amikor az ember erre mifelénk eljut hozzá, mert én augusztusban voltam utoljára es most, hónap végén megyek újra... A védőnő meg nem segítőkész, nem nyugtat meg , nem válaszol a kérdésekre, de ma mennem kell hozzá mindenképp, így már fel sem hozom neki a vas témát, hátha tegnap óta elfelejtette(ahogy mindent is szokott) és ha valakitől kérdezek bármit is , az a patikus lesz, mert többször adott jó tanácsot,mint a védőnő.
Az orvos akinél az uh-t csinálod nem ő foglalkozik a terhesgondozással? Itt úgy van hogy a nőgyógyász csinálja az uh-kat ő írja ki a kötelező gyógyszereket amiket szedni kell, vas, vitamin D stb.Beutal vérvételre stb. 8.hónapig hozzá járok majd utána a kórház veszi áz a terhesgondozást.
2023. okt. 25. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
29/33 A kérdező kommentje:
28-as. Elvileg de, de a mi megyénkben sajnos akit én választottam orvost úgy tele van beteggel, hogy csak ilyen nagy időközönként jutok el hozzá. Védőnőhöz pedig két hetente. Amúgy nekem több féle immunológiai problémám van, így alapból a gyógyszereket immunológus írta fel , adott javaslatot hozzájuk, amiket így a háziorvossal tudok már felirattatni , de ezekről mindről tud az a nőgyógyász, akihez járok terhesgondozásra. Sajnos Magyarországon megszűnt az orvosválasztás intézménye, vagyis a szüléshez nem kerhetsz fel orvost, annál kell szülni,aki épp ügyletben van. Csak a terhesgondozást tudod ha megengedheted anyagilag egy adott orvos magánrendelésén jó pénzért csinálni, de csak akkor lesz pont ő ott a szülésednél ha mákod van és épp ő akkor az ügyeletes. Elviekben ez most így működik. Szóval védőnőhöz többet kell járni,mint orvoshoz (oda általában havonta kell menni, védőnőhöz két, esetleg három hetente).
Rendben köszönöm válaszod.Mindenesetre érdekesen működik Magyarországon a rendszer. Meg hogy ennyire nem lehet adni a védőnő szakértelmére. :(
2023. okt. 25. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: