Terhessg alatti depresszió? Más is küzdött vele?

Én voltam így, ráadásul a második gyerekkel. Ott volt az első gyerek, aki igényelt volna, engem meg a puszta létezés kimerített. És még emellett dolgoztam (home office-ból, szóval amiatt sem kellett nagyon kimozdulnom), meg terhességi cukorbeteg voltam, szóval még az a stressz is ott volt, hogy ha néha elengedtem magam, akkor azzal mennyire ártok a babának. Borzasztó volt, és bár kifejezetten veszélyeztetett terhes nem voltam, de a 24-25. héten már kezdett nyílni a méhszáj és ezért a nőgyógyászom rám szólt, hogy próbáljam meg kímélni magam. A másfél éves matrica ölbebaba nagyobb gyerek mellett. Hát gondolhatod, mennyire jött össze, nyilván futottam utána meg emelgettem meg minden, amikor szükség volt rá, mert nekem is dolgozott a férjem, a nagymama ugyan elérhető és lelkes, de ő is dolgozik még, szóval ki más emelgesse és fusson a kisgyerek után, hogy ne üttesse el magát? És ez még nagy pocakkal rendesen fájt is, nem igazán volt egy jó pillanatom sem a második terhességemben a pozitív tesztet követően. A szülés legalább gyors volt, és ott mintha el is vágták volna. Minimális baby blues maradt hátra, de az megközelítőleg sem volt olyan, mint a terhesség alatti depresszióm. Ami fura, mert az első gyerekkel élveztem a terhességet, a másodiknál meg csak azt vártam, mikor lesz már vége ennek az ámokfutásnak.

De vége lett. Eljött a nagy nap, és elmúlt. 11 hónapja, és már abszolút önmagam vagyok. Boldog, örülök a gyereknek, van energiám is, és minden rózsaszín vattacukorfelhőben úszik. Szóval kitartást. Elmúlik. Tényleg.