Egyáltalán nem kívánom a szexet mióta terhes vagyok, de próbálom eltitkolni. Ti ezt hogyan kezeltétek, ha volt ilyen?
Együtt voltunk a férjemmel rendszeresen kb a 15. hétig, de akkor sem kívántam. Ekkor kiderült, hogy a méhlepény rossz helyen van, így a szextől eltiltottak. Utána mondta a nőgyógyász, hogy arrébb ment a lepény, nem vagyok korlátozva, a lapomra mégis azt írta, hogy eléri a lepény a méhszájat. Inkább nem szexeltünk (nem piszkált a férjem, de láttam rajta, hogy nem tetszik neki, hogy az orvos azt mondja rendben, én meg mégsem merem), azóta eltelt 2,5 hét, a genetikai uh-on más orvos is mondta, hogy már 4 cm-re van a lepény a méhszájamtól, vagyis gondolom akkor tényleg szabadna szexelni, de nem akarok addig amíg nem lát a nőgyógyászom, de ez csak 2 hét múlva lesz. Addig itthon már látom a férjemen, hogy kezd ingerült lenni, hogy mire várok még, de az az igazság, hogy egyáltalán nem is kívánom (attól a házasságunk érdekében, ha egyértelműen jóváhagyja a dokim persze rászánom magam). Kettesben sem akarok vele maradni, hogy ne is kerüljünk olyan szituációba, mert akkor össze is vesznénk emiatt, hogy túl óvatos vagyok.
A bajom, hogy így, hogy kimarad pár hét szex még jobban rájöttem, hogy jól elvagyok enélkül és még nehezebben fogom magam rászánni, lelkileg rendesen fusztrál a tudat, hogy szexelnem kell, főleg, hogy sosem volt bajom vele, sosem, szerettem mindig.
Ha nem kívántátok a szexet kb egész terhesség alatt, akkor elmondtátok a párotoknak vagy eltitkolva belementetek a "játékba"?
Ennek aztán megéri gyereket szülni. Aki a saját igényeit előbbre helyezi még a születendő gyereke életénél is. Ha méhszájra lóg, gyakorlatilag a vetélést kockáztatod, de a kedves, f***ával gondolkodó férjednek egy kifogás.
Ilyen undorító embert én sem kívánnék. De nem is feküdnék le vele, a "házasság érdekében". Ez nem házasság, ez egy nagy kaka.
Fú, 14-es, szívesen bemutatnálak a sógornőmnek... az első terhessége alatt nem győzött bezzegelni mindennel is. Hogy ő nem érti, más nők miért lustulnak el, ő minden nap mozog, ellátja a háztartást, fantasztikus a szexuális élete, libidó az egekben, minden csak döntés kérdése, magára vessen, aki elhanyagolja magát vagy a férjét, stb stb.
Aha, két évvel később kifogott egy sokkal durvább terhességet, hányt, mint a sakál, hisztizett egész nap, felszedett 25+ kilót, vizesedett, semmihez nem volt energiája és szexről hallani sem akart. A hormonok durva dolgok.
Szóval mi lenne, ha nem ítélkeznénk mások fölött, anélkül, hogy tudnánk, min mennek keresztül?
"6, miért, ha nalunk a szex örömforras, akkor tegye csak szét a lábát a terhes nő? Nem ertem, ez mire erv."
Mondjuk a kommentem konkrétan erre vonatkozott: "Az állatvilágban minden hím képes békén hagyni a vemhes nőstényt, érdekes. "
A nagyon okos kommentelo ezekszerint azt gondolja, a kérdező férjének pont úgy kellene vielskednie, mint valamelyik hímnek az allatvilagban
Első trimeszterben nekem hematomam volt, igy el lettem tiltva a szextol. Egyebkent rosszul voltam nagyon veszes hanyassal, szóval se energiam se kedvem nem volt.
16. Hetre lett jobb es ekkor mar nem voltam eltiltva. Probalkoztunk az egyutt lettel, de a libidom 0... azota nem is kisereltuk meg. Most 34 hetes vagyok és a nagy hastol nem is esne jo. Férjem panaszkodik de nehez ugy kedvet kapni hogy a bordam rugdosva van, alig kapok levegot es a hasamtol sem ferek.
Harmadik terhességem, 16. hétig hányok általában, annyira, hogy létezni nincs erőm, sosem piszkált vagy forgattava szemét emiatt a férjem. A második gyereknél nekem is fedte a lepény a méhszájat a 20. hétig, így el lettünk tiltva. Utána már a baba rugdalása volt zavaró 🙈
Semmi baj nem lett a házasságunkkal és szexuális életünkkel, hisz úton a harmadik baba. 😀 Szerintem normális felnőtt férfi nemmfog ezen problémázni, ill. meg lehet oldani másképp is a dolgokat, ha félsz a behatolástól 😅
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!