Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Sos! rózsaszín folyás?

Sos! rózsaszín folyás?

Figyelt kérdés

sziasztok :)


ma reggel körülbelül 9-10 óra körül voltam nőgyógyász mellett, ugye elvégezte a szokásos vizsgálatokat odalent is, nem fájt annyira és egyébként is mindig óvatosan szokta csinálni, vassal nem vizsgált csak kézzel. erre mire hazaértem és elmentem pisilni, halványos rózsaszínes folyásom volt, eddig sosem volt még ilyen amióta nőgyógyászhoz járok. nagyon megijedtünk a párommal így telefonáltam a nőgyógyásznak aki azt mondta hogy ha rózsaszínes volt és enyhén akkor biztosan a vizsgálattol és ne aggódjak mert nincs semmi baj. körülbelül olyan fél óra múlva a következő pisilésemnél is jelen volt enyhén véres de kissé nyálkás folyás viszont azóta (kb olyan délután 2 óta semmi) tiszta és átlátszó a folyásom fájdalmaim egyáltalán nem voltak sehol, se görcsölés. lehet ebből baj esetleg? nagyon aggódom, tényleg nem volt eddig még ilyen és nagyon óvatosan vizsgált. illetve még hozzátenném azt is hogy érzem a picikémet szinte egész nap, most is mocorog és látni is a pocimon :) de azért gondoltam kiírom a kérdést, hátha valaki tapasztalt hasonlót terhesség alatt valamikor. nagyon várom a válaszokat.


22 hetes kismama :)



2023. jan. 10. 17:47
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Nekem az első trimeszterben 3x volt hüvelyi vizsgálat, abból 2x volt rózsaszínes/barnás enyhe folyásom. Akkor én is nagyon megijedtem,de most már tudom, hogy csak is a vizsgálat miatt volt. Nyugi, minden rendben! 💓
2023. jan. 10. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
82%

Valószínű a vizsgálat, és reméljük nem lesz baj…

Én 28 hetes vagyok

12 hetesen volt utoljára hüvely uh azóta semmi.

Nem tudom mi meg nyúlkálnak.. van akinek ment már el babája emiatt..

2023. jan. 10. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

11-es, köszönöm szépen :)


12-es, hát itt ez így működik, minden hónapban szokta ezt csinálni a nőgyógyászom de eddig sosem volt ilyen gondom ezért eléggé megijedtem de szerencsére azóta semmi pisilés közben, normális, átlátszó a folyásom és továbbra sincs semmilyen panaszom vagy akár görcsölés, a baba is mocorog szépen egész nap rendesen :)

2023. jan. 10. 22:57
 14/15 anonim ***** válasza:

Halistennek..:)

Egyébként nálunk is van ahol csinálnak, viszont pont az ilyen történések miatt illetve fertőzés miatt vissza lehet utasítani. Ha nincs panasz vagy más ok akkor nem kötelező az ilyen vizsgálat.

Örülök hogy minden rendben!

12#

28hkm

2023. jan. 11. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
14-es, köszi szépen, kedves vagy :) remélem veletek is minden rendben van ^^ és azóta már szerencsére semmilyen rózsaszín vagy akár véres folyásom nem volt (ne is legyen) és a kis angyalkám is mocorog mindig, elég erősen és már kezd fájdalmat is okozni de imádom :D :)
2023. jan. 12. 07:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!