CRL: 9.8 mm nem kevés 8 hetesen? Megfelelően fejlődik a baba?
Menzesz szerint pénteken lennék 9 hetes. Ma voltam a 2. ultrahangon és 9.8 mm-t mértek és azt írták a terhességmegállapító papírra, hogy 8 hetes vagyok, magára a vizsgálati leletre pedig, hogy 7-8. 2 hete voltam, akkor 2.2 mm-t mért.
Azt tudom, hogy nem akkor volt az ovum, amikor kellett, mert 20. napon vérvételen voltam és akkor még nem mutatott ovulációt az vérvételi eredmény. Tehát 7-10 nappal később fogant, mint kellett volna.
Érdekelne, hogy ez megfelelő mértékű fejlődés? Illetve a genetikai ultrahangra így mikorra foglaljak időpontot?
#39
Oh még ott nem tartunk😅 Holnap töltöm mensi szerint a 10. hetet😁 Jövő héten megyek a dokimhoz, majd ott kiderül a turpisság😁
Sziasztok!
írtam, hogy megírom a méreteket, a mensitől 3 nappal van lemaradva a 12. heti UH szerint, szóval a mensiből vonjatok ki mindig három napot.
Mensi szerint 7+0-n mentem először, ekkor
- nem volt szívhang: 2,5 mm
- Czeizel táblázat szerint ez 5 hét 3-4 napnak felel meg
- 12. heti UH szerint a czeizel táblázat alapján (6+4): 8 mm-nek kellett volna lennie
Mensi szerint 8+3-n (10 nappal később)
- ekkor volt 6 mm (volt szívhang),
- czeizel táblázat szerint ez 6 hét 2 napnak felelt meg
- UH szerint czeizel táblázat alapján (8+0) ekkor kellett volna 17 mm-nek lennie
Mensi szerint, ha jól számolom 11 hetesen, (18 nappal később)
- ekkor volt 26 mm.
- A czeizel táblázat szerint ez 9+2-nek felel meg
- Uh szerint a czeizel szerint 39 mm-nek kellett volna lennie
A negyedik mensi szerint, 13 hét 2 naposan (16 nappal később)
- 64 mm volt
- A czeizel táblázat szerint ez 12 hét 3-4 naposnak felel meg
- UH szerint a czeizel szerint 65 mm-nek kellett lennie.
Szóval nem tudom megítélni, hogy a magánorvos mérte össze-vissza ennyire, de azért 20 mm-t csak nem mér el, vagy szimplán tényleg ennyivel kisebb volt, aztán a végén behozta a lemaradást. De most elvileg nagyjából méreténél van és egészséges terhesség.
#42
Ezek tényleg durva eltérések. Hol tartasz most a terhességben?
Igazából, ha a csak a CRL növekedést nézem, és eltekintünk, mensi szerint hol kellett volna tartanod, hisz az bizonytalan, ahol nálad érthetetlen kicsi volt a növekedés, az, amikor 2,5 mm-ről csak 6 mm-re nőtt 10 nap alatt.
Az utána lévő, 18 nap alatt 16 mm növekedés már igazából megfelelő.
Az újabb érdekes aztán ez a 16 nap alatti hirtelen aránytalanul nagy ugrás.
Viszont ha ez a 64 mm-es adat a 12 hetes genetikai uh-n készült, tényleg azt mutatja, hogy behozta.
Csak így nem értem, miért érvelt azzal nálad az orvos, hogy a magasságod miatt kisebb alapból. Ha így lenne, nem ugrott volna hirtelen normális értékbe, behozva a lemaradást, hanem eleve kisebb lenne végig.
Ez rejtély. Mindenesetre köszi, hogy leírtad. 🙂
Ezek alapján akár a kérdező embriójánál is láthatunk hasonlóan meglepő ugrást.
Szurkolok neki, hogy így legyen!
#42
Nagyon szépen köszönöm, hogy leírtad és hálás vagyok, hogy ezt így előkerested nekem. Ez most adott egy kicsi reményt és remélem minden jól fog alakulni.
#44 13.-14. héten. Mensi vs uh. Niftyt csináltattunk, az rendben van, meg az utolsó uh-n sem látszott eltérés.
Az utolsó mérés után már nem mondta, hogy picik vagyunk, de gondolom az is normális lenne. Amúgy pont a mérete miatt mentem ennyiszer, mert én is azt gondoltam, hogy túl kicsi.
Amúgy, ha csak a másodikra és a negyedikre mentem volna nem lettem volna stresszes. Illetve, ha nem ezt a táblázatot nézed, hanem más leírásokat,azok megengedőbbek. Mintha mindig találtam volna olyan szöveget, ami szerint nem álltunk ennyire rosszul.
Vagy az utolsót mérte el, és igaziból kisebb.
#46
Hát ez viszont sajnos semmi jóval nem kecsegtet. 😔
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!