CRL: 9.8 mm nem kevés 8 hetesen? Megfelelően fejlődik a baba?
Menzesz szerint pénteken lennék 9 hetes. Ma voltam a 2. ultrahangon és 9.8 mm-t mértek és azt írták a terhességmegállapító papírra, hogy 8 hetes vagyok, magára a vizsgálati leletre pedig, hogy 7-8. 2 hete voltam, akkor 2.2 mm-t mért.
Azt tudom, hogy nem akkor volt az ovum, amikor kellett, mert 20. napon vérvételen voltam és akkor még nem mutatott ovulációt az vérvételi eredmény. Tehát 7-10 nappal később fogant, mint kellett volna.
Érdekelne, hogy ez megfelelő mértékű fejlődés? Illetve a genetikai ultrahangra így mikorra foglaljak időpontot?
"Angol oldalakat olvastam, ott azt írták 5 hetesen 2 mm embrió, 6 hetesen 3-4, 7 hetesen pedig 10 a normális. Illetve 6 hetes kortól írják, hogy kell napi 1 mm-t nőniük."
A 7+0 hetes terhesség is 7 hetes terhességnek számít, ahogy a 7+6 is. Ezért nem lehet unblock kijelenteni, az adott héten hány mm a jó, mert függ attól, hányadik napján vagyunk a hétnek. Jelen esetben a 9,8 mm jó 7+0 vagy 7+1 hetesen, a 8. héthez közelítve viszont kevés.
Ellenben a 2.2 mm-es 5 hetes eredményed semmiképp sem lehet 5. hét eleji mérés (pedig csak úgy jöhetne ki a 2 hét különbség a 2 mérés között), mivel embriót legfeljebb az 5. hét második felében lehet mérni, 5+6 naposnak pl. teljesen jó a 2.2 mm, de még 6. hét elejinek sem kicsi.
Az meg, hogy 6. héttől kell napi 1 mm-t nőnie, az evidens, mivel onnantól lesz egyértelműen látható és mérhető.
A 6-12 hétig 4x voltam UH, tehát kb. 2 hetente. Össze-vissza nőtt és az orvosok is ezt mondták, hogy ne aggódjak, van szívhang, nő és mindketten kicsik vagyunk a férjemmel, persze, hogy kisebb. Pedig én mindig felhoztam, hogy szerintem nem jó a mérete, mert többet kellett volna nőnie.
Már megvan a 12. UH és a nifty eredménye is, egészséges baba egyelőre.
#33
Nekem 9.5 mm volt 7+0 hetesen. De nálam viszont biztos a 7+0, mivel IVF-m volt. Előtte 6+0 naposan 2.5 mm CRL-t mértek. Így teljesen stimmelt az 1 mm/nap növekedés.
Ha jól értem, neked a 7+6 hét az utolsó menstruáció alapján lett kiszámolva? Mert ha 19. ciklusnapon volt ovud, akkor neked is inkább 7+0 volt a 10 mm-s mérés, mert nekem is 19. napon volt a punkció (az felel meg spontán fogantatásnál az ovuláció napjának).
#34
Kíváncsi lennék, ez számokban hogy nézett ki. Tehát hányadik terhességi hét+napon mennyi CRL-t mértek nálad 2 hetente, hogy alakult az "összevissza" növés a 4 hét alatt.
Szerintem tanulságos lenne a kérdező szempontjából is.
Engem is érdekelne, mert mióta idejárok, nem láttam pozitív végkifejletre példát.
#38
De a 12 hetes uh-n gondolom újraszámolták aztán a terhességed? Különben akkor mindig közel egy hét eltérés lenne. 🙂 (Nem tudom, mikori terhességről van szó)
37-es: kíváncsi vagyok nálad milyen értékek voltak. Köszi szépen, hogy megnézed.
Mindenki: doki nem mondott semmit hány napos sajnos, illetve megnéztem az ultrahang képet amit adott és nem tudom azon hogyan tudott lemérni bármit is mert csak két pöttyöt látok :D az tuti hogy pulzálás volt, azt láttam is. De ott is csak egy fehér pöttyöt, ami villódzott. Egyenlőre mindenki azt mondta ezek az értékek jók, úgyhogy próbálom nem paráztatni magam, persze azért tisztában vagyok a lehetőséggekkel. Majd írok mi lett a végkifejlet :)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!