2. babára mikor kezdtek készülni/vásárolni/berendezkedni?
Figyelt kérdés
Már a félidőn túlvagyok, de valahogy nem érzem azt a lendületet, mint az elsőnél 🙈2022. okt. 12. 11:32
11/11 anonim 



válasza:





Mi az elsőnél 12 hetes ultrahang után kezdtünk el apránként. Akkor már tudtuk hogy lány és próbáltuk a kiadásokat elosztani. Pont ház vásárlás és felújítás kellős közepén voltunk . Még akkor neki nem vettem külön szekrényt, csak egy nagy komódot. A szobája csak 4 hónaposan lett kész, addig velünk volt. Ruhákat vásároltam neki 74-es méretig. Vettünk neki babaöblöt, babafészket és mindent ami kellett. (Persze sok felesleges dolgot is) Most várom a másodikat,10 hetes terhes vagyok. Babaruhákból sokat eladtam ( nem terveztünk tesót), úgyhogy ha fiú lesz ha lány mindenképp kell ruhát vennem. Most valahogy én sem érzem azt a löketet amit az első babánál. Igazából terhes tünetem is csak a teszt utáni másfél hétben volt. Előző terhességnél sem volt szerencsére. 1 héttel a kislányom 1 éves szülinapja után teszteltem. Nála más volt mert olyan helyen dolgoztam ahonnan egyből táppénzre kellett menni, most meg csak repkednek a napok egy ilyen pici mellett. Szerintem máshogy éli meg az ember. Akkoriban ezerrel agyaltam hogy miket kell venni és kezdő anyukaként sokmindent nem tudtam. Nővérem sokmindenben segített. Viszont mostmár tudom mi az ami esetleg bevált vagy mi volt felesleges. Úgyhogy sokkal gyorsabban menne a vásárlás. Nem hiszem hogy most korán megveszek mindent. Inkább megfontoltan haladok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!