Kismamák mivel és hogyan védekeztek a vírus ellen?
Ismerősöm úgy védekezett, hogy nem ment sehova, csak a vizsgálatokra.
D-vitamin, maszk. Embertömegek elkerülése, fertőtlenítés.
Maszkot hordok zárt helyeken (üzletek, posta, bevásárlóközpont, múzeum), meg odafigyelek a táplálkozásomra, plusz az elégséges vitaminellátottságra. Mindenből igyekszem a szerintem legjobbat venni. Igyekszem azért a mozgást is beiktatni a napjaimba.
Nem járok moziba és színházba, tömegrendezvényekre. Illetve szeptembertől dolgozni sem 🙃
A tömegközlekedést igyekeztem minimalizálni. Városon belül kisebb távolságokra inkább gyalog megyek, nagyobb távolságra meg autóval. Ha az nem kivitelezhető, akkor marad a bkv, de csúcsidőn kívül.
Egyébként én is oltva vagyok, de valóban hagyjuk kategória, mert ugyanolyan arányban vannak oltottak is (pfizeresek is) kórházban sajnos. Szóval az oltás szerintem sem számít sokat védekezés szempontjából.
D vitamin, egyéb multi vitamin ugyebár ami amúgy is szokásos terhesség alatt, ffp2 maszk, tömegközlekedés kizárva, illetve testmozgás, ami erősíti a tüdőt, szívet stb. + Fertőtlenítés, ennél többet nem hiszem hogy lehet tenni.
#3-as, képzeld én is oltott vagyok, de attól még elkaphatom én is, tehát vigyázok, leginkább a baba miatt aggódom még így is eleget, de szerintem mindennek a kezdete a pozitív hozzáállás, a bizalom és optimizmus, hogy nem fogod elkapni, sok öröm, nevetés, szívből. Talán hülyeség, de szerintem jobb, mint begubózva félni. Megmondom őszintén, hogy én nem is vagyok hajlandó attól függetlenül bezárkózni, mindenhova járok ugyanúgy, ahova kedvem van, persze nem plázázok mindennap.
Én például ugyanúgy dolgozom, busszal járok, 10 fős az iroda, a gyár pedig nyilván nagyobb. Szedem a terhes- és a C, D vitaminokat, valamint a vérképem miatt a vasat. Próbálok sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani. Ugyan már kötelező lesz, de én eddig is maszkban tömegközlekedtem, mentem az összes boltba, orvosi időpontra. Rendszeres Kézmosás, kézfertőtlenítés alap.
Kitartás, jó babavárást és jó egészséget.
Oltott vagyok. Elkaptam első trimeszterben, de kb. egy náthával letudtam. Mondjuk ki is feküdtem rendesen, nem akartam kockáztatni.
Azért továbbra is vigyázok magamra, nem tömegközlekedek, csak ha muszáj. Maszkot viselek minden zárt helyen, nem fogdosok mindent össze a boltokban és igyekszem kerülni a zsúfolt helyeket. Nagyjából ennyi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!