Rh-vércsoport miatti összeférhetetlenség?
Sziasztok.
Tavaly volt egy vetélésem a 7.héten,spontán elvetéltem. Rá 1 évre sikerült újból a kisbaba, de 10 héten kiderult, hogy megállt a fejlődésben, viszont nem indult meg a vetélés így missed ab történt. Vettek tőlem vért, kiderült, hogy 0RH- a vércsoportom, a férjemét még nem tudjuk, de biztosan pozitív, hisz édesanyja es édesapja is pozitív. A műtét utan kaptam szurit (anti-d).
Olyan hölgyektől szeretnék választ kapni, akik már jártak így mint én, és az lenne a kérdésem, hogy a szuri utáni terhesség sikerült e?
Előre is nagyon szépen köszönöm.
Vettek tőlem vért, kiderült, hogy 0RH- a vércsoportom, a férjemét még nem tudjuk, de biztosan pozitív, hisz édesanyja es édesapja is pozitív. << ez baromság :) Nálunk apukám B rh+, anyukám 0 rh+, én pedig 0 Rh-.
Nem lennék benne teljesen biztos, hogy nem más dolog áll a háttérben.
Inkább gondolnék progeszteron hiányra, vagy bármi másra, hiszen a magzatvére az első terhességednél elviekben nem keveredhetett a tiéddel, így az a másodikra nincs kihatással.
Persze, mindenképp elkezdjük a kivizsgálást ünnepek után, ez nálunk csak egy gondolat, felmerült bennek, hátha valaki járt hasonló helyzetben. Sajnos ilyenkor már mindenre gondol az ember :(
Utrogstant szedtem tavaly mikor elkezdődött a vetélés, most pedig a terhesség legelejétől, de nem ez volt a probléma. Remélem kiderül.
Nem biztos, hogy a férjed pozitív, mert ha a nagyszülei között van negatív, akkor alacsony eséllyel, de örökölhette azt. Az én szüleim is pozitívak, de az egyik nagymama negatív. Hárman vagyunk testvérek, kettő pozitív, egy negatív.
A vetélésnek amúgy nincs köze a vércsoportokhoz.
Az első, spontán vetélésnél is kaptál Anti-D-t? Kellett volna.
Az, hogy a férjed szülei +ak, nem jelent semmit, adott esetben 25-50% esély is lehet rá, hogy ő -. Érdemes lenne vért venni tőle is, hogy tudjátok, van-e ok aggodalomra. Ha ő is -, akkor nem lesz Rh összeférhetetlenség, ergo ennek semmi köze a vetéléshez. Mindazonáltal azoknak a nőknek, akik Rh-ok, MINDEN szülészeti esemény (spontán vetélés, missed ab, abortusz, szülés/császár) kell Anti-D-t kapniuk, kivéve azokat az eseteket, mikor meghatározható a baba vércsoportja, és az -.
Ha az első alkalommal nem kaptál Anti-D-t, és a férjed Rh+, akkor sajnos okozhatta a vetélést az Rh összeférhetetlenség, és sajnos várható a későbbiekben is hasonló. Persze ezek mind eshetőségek. Keress rá, mi van ilyenkor, és beszélj az orvosoddal.
A legjobbakat kívánom!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!