Mikor elmondtátok a férjeteknek, hogy babát vártok, a korai terhesség során, hogyan reagált? Nem konkrétan arra vagyok kíváncsi, hogy mit szólt, amikor megtudta, hanem hogyan teltek a napjaitok? Szóba hozta a babát, vagy nem beszélt róla?

Nálunk több mint 4 év után sikerült a második lombikkal. Mindketten már nagyon vártuk. Amikor még csak a beültetés volt meg a férjem már akkor is simogatta a hasam, és mondta az embrióknak, hogy kapaszkodjanak. Én is már itt beszéltem hozzájuk. Miután meglett a pozitív teszt, akkor is simogatta néha, és megpuszilta a hasam. Amikor másfél hétre kórházba kerültem hematóma miatt, akkor ő is nagyon aggódott. Hazaengedtek amikor elkezdett felszívódni a hematóma. 1 hét múlva mentem kontrollra, leállt a szíve:-( Borzasztó érzés, mindketten nagyon szomorúak voltunk.

Pozitívan kell hozzáállni, de megértem, hogy miért mondta ezt. Elhiszem, hogy neked rosszul esett, de lehet neki így könnyebb ha mégis rosszul alakulna. De te próbálj továbbiakban is örülni nyugodtan. Boldog Babavárást kívánok!

Nehéz ügy. Az jó, hogy örült neki, de kicsit szélsőséges, hogy utána ennyire nem akar tudomást venni róla. Érthető, hogy férfi, racionálisabb, meg nem is kell pont ugyanúgy éreznie, mint Neked, de azért ez nekem is rosszul esne, ha azt mondja, nem tervez. Valószínűleg ez néhány héten belül azért oldódni fog benne. Különben sok olyan van, aki ilyenkor megijed. Előtte beszélnek a gyerekről, tervezik, próbálkoznak, aztán amikor odajutnak, hogy na jön a gyerek, akkor egy kicsit elakadnak.

Van olyan huszonéves férfi ismerősöm, aki az első gyereknél teljesen betojt, hogy húha, gyerek lesz, valamit kell kezdeni vele.

Nekem iszonyúan örült amikor elmondtam, régóta terveztük. De a legelején ő se élte bele magát, beszélgettünk róla, kicsit arra intett, hogy én se éljem magam bele annyira. Ezt józanul végiggondolva meg is értem.

Kb a 12. hét óta napi téma, ő is akarja érezni ahogy mozog, beszél hozzá.

Szóval az, hogy nem annyira lelkes mint te, nem feltétlen rossz, kicsit több időre van szüksége, hogy igazán tudjon örülni

A férjemmel hónapok óta ügyködtünk a babán, és minden alkalommal, amikor megjött, kicsit elkeseredtünk. Tudtuk, hogy nem pikk-pakk jön össze, de mégis minden alkalommal szomorkodtunk.

Aztán egyik alkalommal a munkahelyemen megint megjött (hittem én ezt), írtam is a férjemnek, hogy sajnos most sem sikerült. Fura volt viszont, hogy annak ellenére, hogy vérzek, még mindig feszülnek a melleim (az első nap, amikor megjön, azonnal elmúlik a mellfeszülésem). Már aznap este sem volt több vérzésem, de betudtam annak, hogy az első nap csak maszatolgatok általaban, van, hogy csak másnap indul be igazán a dolog, addig meg szünet van. Aztán másnap sem volt több vér, itt már azért nem értettem a dolgot, és elkezdtem keresgélni a neten....ott olvastam, hogy a menses első napján lehet minimális vérzés a megtapdáskor.

Szóval írtam neki napközben, hogy nincs vérzés, de a mellem feszül, meg kicsit a hasam is. A hét végén, pénteken csináltam délután tesztet, együtt néztük meg, halvány pozitív volt. Megbeszéltük, hogy ez lehet téves is, ne éljük bele magunkat, pár nap múlva újra tesztelünk.... három nap múlva reggel csináltam meg, megint együtt néztük meg, már erős pozitív volt :).

Másnap felhívtam a nőgyógyászatot, kaptam időpontot ultrahangra.

Senkinek nem szóltunk, és csak nagyon óvatosan örültünk. Én sem mertem igazán elengedni magam, annyi helyen lehetett olvasni, hogy az első három hónapban bármi megtörténhet. Az wlső uh-n a baba 7 hetes par napos volt. Anyuéknak, tesóméknak és anyósomnak kb 8. héten mondtuk el. A 12 hét alatt azért beszélgettünk a férjemmel róla, vajon kisfiú lesz, vagy kislány, simizte a hasamat, meg kérdezgette, hogy vagyok, érzek-e valami furát, stb.

A 12 hét letelte után, amikor az ultrahangon minden rendben volt, akkor mondtam el a munkahelyemen, és onnantól volt teljesen hivatalos.

Valahol értem a párod érzéseit, mert nem szeretné beleélni magát, hogy aztán, ha esetleg valami történik, összetörjön érzelmileg....de akkor most 3 hónapig nem fog róla beszélni? Azért belegondolhatna abba is, hogy te hogy érzed magad és a benned dúló viharokat, boldogságot, félelmet szeretnéd kibeszélni, megbeszélni :/.

Próbáld megértetni vele, hogy ez neked nagyon fontos, és ő az életed párja, együtt szeretnéd megélni vele ezeket a dolgokat. Szerintem bármennyire is próbálja elhatárolni magát, az első ultrahangon ő is nagyon meg lesz hatódva :)

Addig is kitartást, és nagyon boldog babavárást! Legyen minden nagyon rendben a babókával és veletek♥️