Nagyon félek, valakinek hasonlóban volt már része? És jól alakultak a végén a dolgok?

Mi is elvesztettünk egy babát, és másfél évet vártunk a következőre. Az elején volt egy hisztis rohamom, amikor mindent kiadtam magamból, minden félelmemet a páromnak, hogy szinte már a levegőt is visszatartom, csak nehogy "kiessen" a gyerek, és mennyire tehetetlennek érzem magam... megértett, vígasztalt, ez sokat segített.

Aztán szedtem Utrogestant, és Magne B6-ot, nagyon kapaszkodtam beléjük, a gyógyszerek beszedése egyfajta biztonsági rítus lett.

De valahogy még mindig nem kötődöm hozzá, talán kicsit szándékosan, pedig már marha nagyokat rúg..a 16. héttől érzem hogy mozog, most 22 vagyok, és érzem, hogy fejjel lefelé van (a lába a köldökömnél lehet mert néha le akarja rúgni, alul meg kis zsinatolás van, gondolom azt csinálja a kezével.)

Úgy kommunikálunk mi, hogy néha beszélek hozzá amikor megrúg, együtt rádiózunk amire hangosan énekelek neki, hogy szokja a hangomat (és a teli torokból óbégatás lazít:)) )de mást nem.

Elolvastam a Lelki köldökzsinór c. könyvet, de bennem inkább félelmeket ébresztett, úgyhogy hagytam a fenébe. Azt mondtam a kisnyúlnak: kijössz, aztán megnézzük magunknak egymást, rendben? Szerintem egyetért:)

Keresd meg könyvtárban a Terhesség félelem nélkül c. könyvet, nekem az segített sokat.

Bátorság, és ami még talán segíthet, hogy ne olvass túl sok mindent a neten,mert sok hülyeséget írnak. Én egyetlen eredményemet se néztem meg (pláne hogy más kismamáéval hasonlítgassam!!..) csak megkérdeztem a dokit: jó? Azt mondta, jó, akkor oké.

És talán az is segít,ha nem feledkezel meg magadról közben. Én mindig fenntartok magamnak pár órát a napból, amikor magammal foglalkozom, sőt, az se baj, ha a nap nem a nagyra nőtt has körül forog. Nem is gondol rá az ember, amíg le nem kell hajolni, és a gyomrát fel nem tolja a tüdejébe.. Tartsd távolt magadtól egy kicsit, lesz-ami-lesz hozzáállással.

Szorítok neked.