Akkor is ellenzitek az abortuszt, ha a nő sosem akart gyereket, nem szereti őket, és tudja, hogy soha az életben a háta közepére nem kívánja?
Vagy szerintetek itt is megéri bevállalni, hátha meggondolja magát?
Mivan azzal a sok gyerekkel, aki ilyen szülő mellezt úgy nő fel, hogy sose volt szeretve?
Normális válaszokat szeretnék.
Én magam abortusz ellenes vagyok. Az első lányom nem volt tervezett,de nem véletlen lett,hanem megszakítással védekeztünk,semmi nem volt,egyszer nem védekeztünk azzal se,és terhes lettem. Nem akartam gyereket még,de eszembe se jutott megölni. 21éveden megszültem,majd rá pár évre otthagytam az apját,a lányom jöttvelem. Azóta van párom,közös baba is. Ég és föld A különbség a gyerekekkel való együttlét igy,hogy jó kapcsolatba élek. Ja és nem vagyok vallásos.
Dr ezek ellenére bárki mehet abortuszra felőlem. Beteg magzatot én se biztos ,hogy megtartanék. Erőszakból fogantat is joga van elvetetni bárkinek. És ha nem akarja,akkor is inkább ez,minthogy megfojtsa,utálja. Az örökbeadás nekem szimpi,bár én azt se tenném,és megérten ha valaki nem hord ki babát örökbeadni is
Nyilván megvan a véleményem róla,ha valaki felelőtlen volt és ez a következménye,de ettől még se közöm hozzá,se jogom nincs elitélni
legjobb baratnom nyomorek egyik also karja hianyzik es lany.
Az utcara a szemet koze dobta az anyja kinaban.
Orokbefogdtak boldog teljes ember kutato lett belole es genetikaval foglalkozik.
O szereti az anyjat mert eletet adott neki annak ellenere hogy eldobta es halas hogy igy ide kerult tanulhatott es tehet valamit az emberekert.
Neveloszulei ugyancsak tanult emberek.
Én abortusz ellenes vagyok. Egyedül akkor nem tartanám meg, ha beteg lenne.
Igen, akkor is ellenzem, mert örökbe lehet adni, újszülöttért kapkodni fognak, akiknek nem lehet. Főleg, ha magyar.
Undorító dolognak tartom, de mindenkinek a saját dolga. Nekem épp elég az, hogy én szeretem a gyerekeimet.
Nem, nem ellenzem! Marha jó lehet úgy leélni egy életet, hogy púp vagy anyád hátán, hogy nem kapsz szeretetet, hogy ereztetve van veled, hogy te csak egy nem kívánt gyerek vagy... Ismerek ilyen embert, akit csak nyomás hatására szültek meg, az anyja szíve szerint abortuszra ment volna. Lelkileg tönkrementek abban, hogy mindenért őket okolták, nem szerették.. Van, aki mai napig pszichológushoz jár. De hát mit számít, lényeg hogy legyen megszülve, a többi a kutyát sem érdekli..
Másrészt még mindig a falat kaparom ezektől az agyament "tanácsoktól", hogy add örökbe. Emberek, ha valaki NEM akarja a gyereket, akkor sem a terhességgel, sem a szüléssel nem akar kínlódni és szenvedni! Mégis mi a francnak hordaná ki 9 hónapon át, vállalná az iszonyú fájdalmas szülést, ha a háta közepére sem kívánja az egészet? 9 hónapról van szó, egy terhesség és szülés pedig rohadtul nem sétagalopp, ti viszont pont úgy beszéltek róla, mintha egy könnyed kis semmiség lenne.. Ez keresztül húzza az ember addigi életét és problémákat okoz pl a munkahelyen. Ugyanis az utolsó hónapokban már dolgozni sem fog tudni, aztán elmegy szülni és mikor visszamegy dolgozni, mindenki faggatja, hogy hogy van a gyerek, hogy hívják stb stb. Mit mond majd?! Ja nem tudom, odaadtam egy idegen párnak? Áhh nem ítélnék el, dehogy.. Itt is volt ilyen kérdés, hogy a kérdező örökbeadta a gyereket, aki évekkel később felkereste.. Na mindennek el lett hordva. Ennyit erről. Másrészt az nem a mi problémánk, hogy sokan akarnak gyereket, de nem jon össze vagy nem lehet. Senkitől nem várható el, hogy beranyat játsszon..
Az élet jobb, mint a halál, bármilyen is.
A legjobb választ úgy kaphatod a kérdésedre, ha megkérdezed magadtól:
az anyukád inkább öljön meg abortusszal, vagy legyen nehezebb életet, de élj, és onnan aztán ki tudsz kecmeregni később a magad erejéből?
Te melyiket választanád? :)
elmondom, hogy latom a dolgot:
az embriot ugyanannyira tartom embernek mint a mar megszuletett csecsemot.
Es most kepzeld el ezt a kerdest az en szemszogembol, valahogy igy hangzik:
Rossz dolog megolni egy embert hogyha az anyja sosem akart gyereket, nem szereti őt stb...?
Van egy nagyon jó videó, Gianna Jessen, a youtube-on fent van.
Az ember, aki túlélte az abortuszt. Megrázó sztori, ilyet én még soha életemben nem hallottam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!