A feleségem nem akarja a negyedik babánkat, én igen. Nem tehetek semmit?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

3 gyermekünk van, a legkisebb 3 éves, a legnagyobb 7. Három gyereket terveztünk, de védekezés mellett teherbeesett a feleségem. Elég hamar észlelte a tüneteket magán, a teszt pozitív lett. Ma volt nőgyógyásznál, állapotos.

Nem akarja a babát, mert most végez a fősulival, dolgozni akar és azt mondja, így tudunk többet megadni a 3 gyereknknek.

(Teszem hozzá, magasan az átlag fölötti fizetéssel rendelkezem. Nem élünk nagy lábon, de nem is vagyunk szakadtak)

Tudom, hogy az ő teste, neki kell kihordania, megszülnie, de nekem morálisan nem fér bele az abortusz, pláne, mert vesztettem el testvéremet fiatalon és nem tudnám ezt a veszteséget is feldolgozni.

Igazából csak panaszkodni jöttem, nem tudom őt meggyőzni. Belehalok.

Megkérdeztem tőle, hogy képes-e feláldozni önmagért a babát és a házasságunkat és igent mondott.


2016. dec. 14. 21:05
1 2 3 4 5
 31/50 A kérdező kommentje:
Úgy látom éjjel elszaporodnak a negatív, irigy, rasszista kommentek. Nem reagálok rájuk. Az én felfogásom szerint azt kapod vissza az élettől, amit beleteszel!
2016. dec. 16. 07:41
 32/50 A kérdező kommentje:
Muszáj élnem még 20 évig mindenképpen :) A három miatt is, de van biztosításom.
2016. dec. 16. 08:33
 33/50 anonim ***** válasza:
56%
31 es te mekkora paras zt vagy....csak azert mert valaki szereti a gyerekeket lejell cigan yozni? Egy csoportba kell venni veluk? Remèlem a te fajod nem fog szaporodni....tudod vannak jo emberek is mint en akik szeretik a gyerekeket...veled ellentetben....te egy utolso alavalo vagy....
2016. dec. 16. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/50 A kérdező kommentje:

Hagyd, felesleges foglalkozni velük! Én ezekre a humanoidokra (nem emberek) nem pazarlok az energiát.

Don't feed the troll!

2016. dec. 16. 10:00
 35/50 anonim ***** válasza:
56%
Ha a feleseged nem akarja,akkor meg kell ertened. Hulyeseg emiatt elvalni stb. Amugy megertem....
2016. dec. 16. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/50 anonim ***** válasza:
27%

Szerintem ennek a házasságnak vége így is, úgy is.


Érdekes lenne tudni, hogy még esküvő előtt miben egyeztetek meg ilyen helyzetre. Vagy változott azóta?


Mi van, ha néhány év múlva már a meglévő gyerekek se kellenek majd? Mert mittudomén a karrierjánek lesznek útban akkor. Még szerencse, hogy azokat nem tudja majd kiiktatni az útból.


Szerintem, félreismerted a feleséged. Biztos már akkor is jó fizetésed volt, jó parti voltál. De a családod mégse kellett. Ott volt figyelmeztető jelnek, de tudom, nem látjuk meg időben, amit meg kéne.

2016. dec. 17. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/50 anonim ***** válasza:
44%
Kérdező, végül mi lett veletek?
2017. jan. 16. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/50 anonim ***** válasza:
0%

Szia!

Lehet, hogy más oka is van a feleségednek?

Mert dolgozni elkezdhet a negyedik baba után is. Nem kötelező, hogy évekig otthon maradjon vele. Többféle megoldás létezik.

Lehet, hogy belefáradt otthon a gyerekekkel...


Okos beszélgetés kéne vele, feltárni az okokat, aztán a tenyereden hordozni, megadni neki minden kikapcsolódást, pihenést, meg amit csak szeretne a negyedikért.

2017. jan. 18. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/50 anonim ***** válasza:
9%
Tuti, hogy más oka is van! Elég gáz, hogy nem akarja vállalni a gyereked. Én látatlanban azt mondom, hogy ennek a házasságnak tenyleg vége. Ez a nő Téged nem szeret már sajnos. Az, hogy most 3 vagy 4, vagy plusz mínusz egy év a karrierben már nem oszt, nem szoroz. Ennek eléggé rossz kifogás szaga van. Bárhogy is lesz a babával, vagy Te vagy Ő lesz elégedetlen. Aztán majd talál más kifogást. Téged a lelkiismereted meg örökké furdalni fog, minden egyes nap, mikor a másik 3-ra nézel. Ha ő legalább annyira érző lény mint Te, akkor ebbe tutira belerokkan lelkileg ő is. Ha meg nem, akkor megszűnik számodra szerethetőnek lenni. Ha lenne olyan nagyvonalú, hogy bevállalja ezt Veled, talán megmenthetné a házasságotokat (szülés után elköttethetné magát például, hogy még egy ilyen ne legyen). Ha elveteti, akkor vége. Megfoszt Téged egy gyerektől, a gyerekeket egy testvértől. Szerető ember ilyenre nem képes, főleg ha nincs anyagi gondja. Erre semmilyen karrier nem lehet gyógyír vagy magyarázat. Szerintem más oka van. Nem lepne meg az se, ha másik pasi lenne a dologban. Egy szó, mint 100, ha képes ettől megfosztani titeket, akkor már nem sokba néz benneteket!
2017. jan. 18. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/50 anonim ***** válasza:
88%

Nono, előző hozzászóló!

Miért ne szeretné?

Neked jól esik, ha bánthatsz másokat?

2017. jan. 18. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!