A feleségem nem akarja a negyedik babánkat, én igen. Nem tehetek semmit?
Sziasztok!
3 gyermekünk van, a legkisebb 3 éves, a legnagyobb 7. Három gyereket terveztünk, de védekezés mellett teherbeesett a feleségem. Elég hamar észlelte a tüneteket magán, a teszt pozitív lett. Ma volt nőgyógyásznál, állapotos.
Nem akarja a babát, mert most végez a fősulival, dolgozni akar és azt mondja, így tudunk többet megadni a 3 gyereknknek.
(Teszem hozzá, magasan az átlag fölötti fizetéssel rendelkezem. Nem élünk nagy lábon, de nem is vagyunk szakadtak)
Tudom, hogy az ő teste, neki kell kihordania, megszülnie, de nekem morálisan nem fér bele az abortusz, pláne, mert vesztettem el testvéremet fiatalon és nem tudnám ezt a veszteséget is feldolgozni.
Igazából csak panaszkodni jöttem, nem tudom őt meggyőzni. Belehalok.
Megkérdeztem tőle, hogy képes-e feláldozni önmagért a babát és a házasságunkat és igent mondott.
2,5 éve minden 2. pénteken és szombaton én voltam itthon a gyerekekkel, míg ő fősulin volt, reggelitől fektetésig.
Főztem nekik, még akkor is, ha dolgoznom is kellett (otthonról interneten keresztül).
Foglalkozom a gyerekeimmel. Játszunk, beszélgetünk, rajzolunk, főzök nekik gyurmát, biciklizünk, kirándulunk, nyaralunk.
Felmérem, hogy 4 gyerek nagy teher, de 3 is. Szóval nem érzem megfelelő indoknak ellene azt, hogy mi lenne, ha meghalnék.
Tudom, hogy nem így terveztük, mert amíg nem voltunk ebben a helyzetben, én sem akartam negyedik gyermeket, de már van! Ez egy más szituáció.
Nem, még nincs. Amíg az a gyermek nem született meg, hanem csak a feleséged teste tartja életben, addig nincs 4. gyereketek. Kicsit visszásnak érzem (annak-ellenére, hogy becsülendő a hozzáállásod, hogy te foglalkozol a gyerekekkel, jól keresel, lehet rád számítani, nagy családot szeretnél, stb.), hogy tenyészállatként tekintesz a feleségedre, ha szabad ilyet mondani (nyilván túlzó a kijelentés). Megszülte neked a 3 gyereket amiben megállapodtatok, NEM akartatok 4.et és védekeztetek (mivel egyébként? mert ugye itt mindenki védekezés mellett lesz terhes), erre csak besikerült, habár tett ellene, ergo NEM akarta/akarja. Ne kényszerítsd mert könnyen rossz vége lehet, mi kell neked, a békés család, elégedett anyuka = elégedett kiegyensúlyozott gyermekek, vagy egy túlhajszolt, töke tele van anyuka, aki még mindig nem léphet ki a kakis pelenkák, éjszakai kelések köréből a felnőtt életbe? Én abszolút vele értek egyet, látod, képes lenne kockáztatni a házasságotokat is, annyira elhatározta magát, mi lenne ha megpróbálnád őt megérteni? Mert neked ez amúgy semmi, keresed továbbra is a jó pénzt, ő meg kezdheti elölről, és X évre megint halaszthatja a tervét, amit gyanítom már évek óta alig vár, hogy elkezdhessen (nem véletlenül kezdte el gondolom a fősulit 3 kisgyerek mellett).
Egyébként az utolsó mondatot, hogy ÖNMAGÁÉRT áldozná fel a babát és a házasságotokat, elég nagy önzőségnek találom részedről, te meg szimplán önmagadért áldozod fel őt meg a házasságotokat...
A fősulit azért kezdte el, mert jelentkeztem neki. Ez volt az álma, de félt tőle, hogy nem fogja tudni megcsinálni. Én akartam kiszakítani a kakis pelenkák világából a sulival, hogy emberek közé menjen. Én könyörögtem neki, hogy menjen el az utolsó konzultációs napjukon a csoporttársaival kicsit beszélgetni.
Kértem, hogy másoddiplomázzon le, míg a negyedik gyermekünkkel lenne otthon, hogy amint lehet inkább adjuk bölcsibe.
Még azt sem várom el, hogy szoptassa, inkább tápszerezném, csak élhessen.
Ismerem őt. Örökre boldogtalan lenne a meg nem született gyermekünk elvesztése miatt. Nagyon lelkis típus, belerokkanna. Ez meg nyilván rányomná a bélyegét a házasságunkra is. Kettőnk közül én vagyok a racionális.
3 gyerek borzasztó sokat kivesz az ember lelkéből. Szerintem a csecsemőkorát nem tudná végig csinálni, úgy èrezné kevesebbet kapna a 4. Baba, mint a másik három. Kb másfél évig a babának csak a feleséged lenne fontos, szerintem ezt nem bírná már el, van, hogy az embernek fel kell töltődnie és önmagával foglalkoznia, mert fogy a szeretet, amit adni tud. A fősulival gondolom rájött az érzés, hogy önmagával is foglalkozzon, hogy ő legyen fontos, és még nem unt rá erre. Az, hogy 2hetente 2 napot vigyáztál a gyerekeidre, normális mennyiség(nem túlteljesített), amennyiben a többi napon is részt vettél a nevelésükben, gondozásukban.
Ajánld fel neki, hogy te mész gyedre helyette.
Amúgy a házasságotok milyen? Bennem az is felmerült, hogy már kilépne és nem akarja évekre hozzádkötni magát.
Szerintem ne keverjük ennyire ide a pénzt. OK, h a 700-750 nagyon jó fizu, de nem ez a döntő.
Miért kellene ezért feláldozni a házasságotokat? :O Van 3 gyereketek! A negyediket ki kellene hordani, meg kellene szülni, az első hónapok nem is egyszerűek egy babával.
A feleségedet megértem... dolgozni akar, emberek között lenni, újra élni kicsit.
Meg az ő teste... a testet megviseli 1 terhesség, szülés. Nemhogy 4. :/
Megértelek!!!!!!! Nem fér bele morálisan az abortusz neked. De őt is értsük már meg. Nem örömében döntött úgy, h nem akarja a babát!
7 éve vagyok itthon. Több évig, még boltba sem jártam, csak szoptattam és vigyáztam az akkor még kicsi elsőre. Mindennap mosok, főzök rájuk, foglalkozom velük, tanulok a most elsőssel. Férjem egyedül akkor tanult vele, mikor a legkisebbel kórházba kerültem szeptemberben. Azóta én csinálok ugyan úgy mindent. Ceruzát hegyezek, átnézem az összes könyvét, füzetét, megkérdezem milyen volt a napja, és ezt így sorban mindegyikőjüktől. Férjem rendszerint alszik délután egyet, mert álmos a korán kelés miatt. Ami azért viseli meg, mert hajnalig gépezik, filmet néz. Este nagy nehezen megfürdeti őket, sokszor arra is várni kell, hogy időben elvigye őket. Ha nem viszi, vagy úgy látom, hogy fáradt vagy szimplán én érzem magam energikusabban, akkor megfürdetem én őket. Nem baj! Ne értsetek félre! Szeretem őt, nem akarnék nélküle élni! Akkor se ha egy fityingje se lenne! Mikor megismertem nem volt ilyen "jó" a fizetése! Gyerekkorom óta tetszik, imádok a közelében lenni!Jó apa, okos és sokat dolgozik! De nem tudjátok milyen érzés az, hogy küzdöttem évekig, minden félévben hajnalokig tanltam, és 5-kor keltem, mentem suliba, és nem sokszor volt olyan, hogy neki kellett főznie, mert megfőztem előre. Szigorlatok idején előre megfőztem az adott hónapra, mert azt mondta nincs pénzünk kaját rendelni. Oké, tényleg nincs is. Hiába keres ennyit, sok hitelünk van, a házunk nincs befejezve, tetőt kéne cserélni, a kerítés kidől, a kocsink rossz. Most tudtunk venni téli gumikat, mert dupla fizetést kapott. A gyerekeknek néha alig van zoknijuk, pólójuk, pulcsijuk és a kislányunknak novemberben lett téli kabátja. A nagyobbiknak ceruzái, mert elkoptak és egy ceruza készlet kb 1600-2000ft. NEm tudtuk megvenni!A szívem szakad meg, és ossze vagyok omolva, de nem tudom mit csináljunk :(persze, vannak nálunk rosszabb körülmények közt élők is, de így hogyan? A másik három rovására legyen egy negyedik? Az nem fontos, hogy a másik háromnak úgy ahogy meg legyen mindene? Hogy iskoláztatni tudjuk őket? És igen! közel 30 évesen nem szeretnék pályakezdő lenni, sokszor megkaptam azt a férjemtől, hogy nekem nincs semmim és ő tart el. Hát persze, hogy ő! De erről tehetek én?! Az ember mond csúnyákat, mikor mérgesg igaza van! Dolgoznom kell! És a meglévő háromra koncentrálni. ÉS igen, önző is vagyok, mert 7 év után, idén volt először olyan, hogy moziba tudtunk menni kettesben, hogy néha egyedül voltunk itthon éjszaka, mert a nagyok már a mamánál aludtak. És jó volt! Jó volt érezni, hogy vagyunk még mi, mi ketten, ő meg én, és nem csak anya meg apa.... Abortusz ellenes vagyok, de akkora árulásnak érezném a meglévő három ellen a negyediket is bevállalni :(. És igen, ellenük, mert sajnálom, d, és őszintén megmondom, hogy így sincs annyi időm rájuk, amennyit érdemelnének :(
(feleség)
Így, hogy a feleség is leírta a dolgokat, tökéletesen megértem, h nem akar 4. gyereket!
Sajnálom, de a legésszerűbb döntés ha nem tartjátok meg.
Ezt az utolsó kommentet nem értem... Beléptél a férjed oldalára?
Nekem az egészben az a furcsa, hogy ennyi pénzből nincs a gyerekeknek ruhája, meg későn kapja a téli kabátot, Nehézséget okoz megvenni a ceruzát? Nem tudom mennyi hiteletek lehet, de gondolom te is kapsz valami pénzt. Havi 800-850 ezres bevételből el sem tudom képzelni, hogy nem jöttök ki, még akkor sem, ha elmegy hitelre mondjuk 350 ezer, ami extrém sok.
Mi 500-550-ből élünk 3 gyerekkel, van hitel, két öreg autónk, amire költünk is, de általában egy 100-ast félre tudok tenni, úgy, hogy öltöztetem a gyerekeket és nem szenvednek semmiben hiányt. Szóval valamit nagyon nem jól csináltok.
Ha nem akarod, akkor senki nem kényszerít rá a negyedik szülésre, de gondold át alaposan, mert ez lelkileg nagyon megviseli az embert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!