Nem tudtam meggyőzni a párom, hogy tartsuk meg a babánkat ma ment abortuszra. Hogyan lehet ebbe beletörődni?

Egyrészt, nem lettem 12-szer terhes, csak 3-szor, és mindhármat megszültem és szeretem.

Másrészt, ha valaki védekezik, nem lesz 12-szer terhes. Ha védekezés ellenére mégis, akkor is vállalhatja.

Itt arról van szó, hogy te tojtál védekezni, mert nehogy már, de ölni, azt tudtál. Hogy TE, TE, és TE élhessél.

Arról már nem is beszélve, hogy hitelt hitelre halmozva, olyanokat élvezve, amikért NEM dolgoztál meg, azt is sikerült. És még van arcod felróni a férjednek, aki nevelte a te gyerekedet is, aki munkát szerzett, vagy biztosított, aki fedelet adott a fejed fölé, aki kocsit rakott/javíttatott a s.gged alá... felróni, hogy büdös melós volt, mikor megismerted...

Nekem nincs kocsim, és 3 gyereket húzok-vonok.

Minden szívbaj nélkül fizettetném meg veled az inszemek és lombikok teljes árát, amit a mi közös befizetéseinkből hasítottál ki magadnak, miután a férjed által kívánt gyereknek így beintettél.

Részvétem a párodnak!!!!!!! Anyádéknak meg külön grt., hogy tevőlegesen vettek részt a kis unoka elpusztításában!

Lepontozható véleményem következik!

Emberek! Az éremnek mindig két oldala van.

A jelen kérdés esetében a kérdezőt a fanatikus abortuszellenesek szinte istenférfiként jellemzik, aki tűzzel-vassal harcolt volna a gyermekéért, akit a rossz felesége nem akart. A kérdező egy érzékeny, őszinte, törődő, családcentrikus férfinak tűnt/adta elő magát, így mindenki vele rokonszenvezett, őt sajnálta, az ő fájdalmát érezte át. Ezzel együtt a feleség a gonosz, a rossz, a gyilkos.

Aztán megszólalt a feleség, ilyen sem volt még. Az ő verziója homlokegyenest egy másik képet festett a tökéletes férjről. Számomra az jött le, hogy a feleség megszenvedte az elmúlt éveket, amikor kellett/akart/tudott, mindenben ott volt a család mellett, dolgozni akart, dolgozott is. Anyaként ki nem volt még türelmetlen a gyermekével? Nehogy már felróható legyen neki, hogy nem mindennap mosolyogva látta el az életkortól függően esetlegesen dackorszakos/hisztis/akaratos/akármilyen gyermekeket. Ennyi küzdelem, betegség, kudarc, férjtől jövő beszólás után én nem csodálom, ha besokallt. Ráadásul a férj nem is nagyon említette a leírásában, hogy azért ő is többször beszólt a feleségnek: ejnye: ez azért nem volt túl szép kedves férj.

Értsük már meg végre: az emberek változnak. A habitusuk, a véleményük, a dolgokhoz/emberekhez/munkához/mindenhez való hozzáállásuk is változik. Ennyi történés után had legyen már meg a feleségnek azon joga, hogy ő döntse el, hogy mit szeretne. Igen, élni szeretne. Mert - ha igaz, amiket leírt - akkor igencsak sok éve nem élt, csak kiszolgált. Ez a kis magzat is úgy lett és azért nem védekeztek, mert ORVOS mondta, hogy nem tudna teherbe esni. Nem felelőtlenségből történt.

Ő dolga, ő teste, ő élete. Mi lett volna jobb? Ha megszüli és utána olyan depresszióba esik, hogy megöli a gyereket? Vagy magát? Ottvagyva a férjére az összes gyereket? Vagy mi lett volna még jobb? Hogy a gyerekek és a férj azt lássák, hogy tönkremegy lelkileg/testileg/idegileg, ezáltal tönkretenne egy egész családot? Ti itt mind gyilkost kiáltotok. Akkor egy ilyen helyzetben tartsátok meg ti a babát! Kíváncsi lennék - bár ne történjen meg - hogy hányan mennétek tönkre bele.

Kedves feleség! Hagyd a filozófiát. Hogy egy 8 hetes magzat embernek, gyermeknek, érző léleknek, minek számít. Ne ezt nézd! Ezeket a fanatikusok mondják. Az én véleményem az, hogy ebben a helyzetben, ezzel a háttérrel, ezzel a kikészültségi fokkal, amiben vagy, megértem, amit tettél.

Üdv.

Mindenki pontozzon le!

Nem igaz, hogy nem eshetett teherbe! A kislány is spontán terhesség volt!!!!!!

És tudod, hányan örülnének annak, ha mindenük meglévén, otthonról, a gyerekek mellől dolgozhatnának?

Nem kikészülni kell, hanem megszervezni az életet!

Mert sír a kisgyerek, persze, meg éjszaka is felkölti az embert, de pusztán ezért megölni? A férj akarata ellenére?!? Miért nem kezelteti inkább az idegeit, ha neurotikus? Hogy képzeli, hogy ő kvázi Isten, aki ha életet akar, csináltat magának, máskor meg életet vesz el, ha az éppen nem kell?!?

Arról nem beszélve, hogy írja, milyen borzasztó injekcióznia magát az embernek. És az milyen, mikor a férfit milliószor küldik be abba a bizonyos szobába, olyan magazinok kíséretében, majd kint időn belül várják a végeredményt?

Miféle nő az, aki tudván, hogy romba dönti a férjét, mégis elteteti láb alól a magzatát? Mégis mit vár az ilyen? Hogy egy elnézést-tel majd fátylat borítanak a múltra? De azért az jó volt, hogy annak idején a férfi gyerekestől felvállalta!

Mert ő élni akar! De milyen áron? Milyen rettenetes áron?

A nulla százalékos vagyok.

Kedves férj, csak egyet kérek, légy kedves mutasd meg a feleségednek, hogy legalább egy kommentelő mellé állt. Ez a kommentelő Téged pedig arra kér, hogy ne a magad fájdalmát, szomorúságát hangoztatsd. Ne érts félre, értem a Te oldaladat is, de kicsit önzőnek tartom, hogy "te mit éreztél", "te hogy gondoltad", te, te, te. Figyelj oda a feleségedre, mert - ahogy valaki korábban írta - nem ok nélkül döntött így. Keresd meg magadban azt, hogy valami rávitte erre a döntésre.

Mindenki másnak: sokmindenki sokmindent sokmindenért odaadna/cserélne. De ennyire utálatos módon nem viselkedhettek egy olyan emberrel szemben, aki csak egy feltett kérdés erejéig vagytok a helyében.

Nem a direkt bántás beszél senkiből, hidd el! Még akkor sem, ha kemények a szavak.

De! Hadd fordítsam meg: annyira utálatosan hogy viselkedhet nő a saját gyerekével, hogy darabokra szaggattatja? Hát mi bűne volt? Hogy sírt volna? Vagy ahogy az "anyja" mondta: "Hogy csak a gond lett volna vele"? Hogy lehet emberi életről így nyilatkozni? Hogy? És még ezt sajnáljam? Értsem meg?

Nincs kőből a szívem, anyuka vagyok magam is, de ezt a sztorit nem veszi be a gyomrom. Akármerről, akárhonnan akárhányszor átgondolom, arra jutok, hogy ez a nő egy végtelenül önző dög. Sajnálom.

Engem is lehet lepontozni!!!

nulla százalékos ismét.

Én is anya vagyok. Sőt, a hatodik lombikra sikerült nálunk sok év után. Sokmindent megéltünk a férjemmel, sokmindenen keresztül mentünk. Pontosan ezért látom meg a feleség döntésében azt, amit itt rajtam kívül más nem. Nézzetek a sorai mögé, a szavai mögé, lássatok, ne csak olvassatok. Ti csak a tettet látjátok, csak egyet hajtotok: gyilkos, kikapartatta, stb. Ezzel nem kívánok vitatkozni, mert ez tény. A döntésének miértjét, a hozzá vezető hosszú utat valahogy nem értitek. Ha nem képes megszülni, végigcsinálni a terhességet, ha nem képes felnevelni, mert érzi, hogy beleroppanna, és ezzel magát és az egész családját tönkretenné, akkor véleményem szerint felelős döntést hozott.

Ha ezt végiggondolta és - amit még inkább elítéltek - ebben a családja is támogatja, akkor ezt el kell fogadni.

És itt van egy nagyon fontos dolog: a férj is írta, felesége döntését az egész családja támogatja. Csak a férj nem. Nekem itt valahol kilóg a lóláb. Valamit nem mond el a férj, valami nagyon félrement itt, valami nagyon nincs rendben, ha ő - mint családtag - nem támogatja a feleségét. Nagyon helyes, hogy a feleség édesanyja a lánya mellett áll.

Nem akarok direkt párhuzamot vonni, mert a 2 helyzet nagyon nem ugyanaz, de Te Szita Bence gyilkosainak indítékát is el tudod fogadni?

Az a nő is úgy érezte, nem tud a kialakult körülmények közepette élni. És lépett...

Nincsen elfogadható indíték emberélet kioltására az önvédelmen kívül. Az indíték a jogban csak minősíti a tettet, de nem ad felmentést. Pláne nem, és a morál sem, ha az illető a saját gyermekét likvidálja. Csak mert élni akar.

Az a gyerek is élni akart!