Ti mit választanátok: a "nem létezést" vagy a nyomort?

Szóval egyetemista vagy, terhes lettél és senki nem akarja a babát....

Én ha "magzat lennék" azt mondanám, hogy anya szülj meg, amíg otthon vagy velem, tanulj, diplomázz le apa vállaljon munkát (bármit, árokásás, pizzakihordás, vendéglátó, bármi)+ kérj segítséget bárhonnan (máltai, alapítványok) mert segítenek ha nem is pénzzel de játékokkal, ruhákkal igen. Aztán ha betöltöttem az 1 évet (a gyed extrának köszönhetően) elmehetsz dolgozni, sőt még a diplomás gyed-nek is utánanéznék.... Én meg megyek bölcsibe és nagyon boldog leszek, hogy a világra jöhettem.

Ennyit.

Tessék vállalni a felelősséget.

Az a helyzet, hogy én amikor születtem 3 km-re laktak a szüleim a kövesúttól, víz a gémeskútba volt, villany nem volt. A ház egy szoba és egy "konyha" volt. Ha esős időben a városba kellett mennünk, ahhoz először lovaskocsival mentünk ki a kövesútig. Mindenem megvolt, habár anyunak nehéz volt. A tápszert éjszakára pl télen is kinnt a gémeskút mélyén tartotta, hogy ne hűljön ki. Nekem mindenem megvolt, ami az egészséges fejlődséshez kell. A házunkban nem volt aljzatbeton, anyukám letett színes papírt, arra fóliát húzott ki, hogy feltudja törölni. Tisztán voltunk mindig. Anyukám mindent megtett, hogy boldog legyek. És az is voltam! Van néhány kép, azon ragyogok. Manapság itt a várásban nem látok ilyen csillogó szemű gyerekeket , mint ami én voltam. Meg is tanultam mi az élet, megtanultam a pénzt beosztani és megbecsülni. Egyetemet végeztem. Azóta a szüleim sora is fel ívelt, azóta szebb házban laknak mint mi.

Teljes mértékben szülői hozzáállástól függ. Ha egy munkakerülő, segélyekért kuncsorgó, lusta szülőkhöz kellene születni, azt nem szeretném. A szegénység ezért is nem jelent önmagában semmit. A hozzáállás a lényeg. Mondhatni, hogy a szüleim "nyomorogtak" hisz nem volt semmink egy szekrényen, egy asztalon és pár széken kívül, viszont mindenből a maximumot próbálták kihozni. Tsizták, igényesek voltunk.Egyébként apám dolgozott, csak ugye kevés volt a luxushoz.Anyuékhoz mindenkoron újraszületnék és amit ott tanultam próbálom továbbadni a gyerekeimnek.

Mi számít nyomornak???

Nem volt valami fényes gyerekkorom de enni mindig volt mit! Sajnos szeretetet elég keveset kaptam egy fúl alkoholista apa mellett,bár anyukám próbált mindent megtenni! Stresszből is jutott bőven,anyagilag is elég sokat voltunk mélyponton.

Ebben az estben azt mondanám hogy a nyomort,mert most jobban élek sikerült kimászni a kakiból saját erőmből! Próbálom azokat a hibákat messze elkerülni a lányomnál amit anno nálam követtek el!

Viszont ha első perctől éheztetnek ütnek-vernek elhanyagolnak bántanak putriban kell felnőnöm akkor a "nem létezés".

Hozzátenném az előttem szólók véleményéhez még, hogy a kérdés félrevezető. Helyesen így hangzik: "Ti mit választanátok? Nyomort, vagy hogy valaki öljön meg?"

A eufémizmus olykor félrevezető...

5-ös vagyok.

Nem mindegy hogy lelki vagy anyagi nyomor!

Én nagy házban nőttem fel volt benne minden ami kell,szépen és jól is élhettünk volna ha apám nem iszik! Ebből ugye jöttek az anyagi gondok.

Én igazán lelki "nyomorban" éltem,ami sok estben rosszabb mint az anyagi!