Megtartanátok a babát?

Figyelt kérdés

Barátnőm kérésére írok ide. Próbáltunk dűlőre jutni, de nem ment. Hét hetes terhes, pénteken volt orvosnál.

22 éves, másfél éve van párja, az édesanyjával él. Most lett állandó munkája. A párkapcsolata is kritikus szakaszban van, a pasiját más sem érdekli, minthogy minél nagyobb, jobb motort vegyen. A fiúnak saját háza van, ami hiteles. Ezt a srác anyja fizeti.

Míg a barátnőm próbál a jövőjére félretenni, addig a srác bele a vakvilágba él.

A terhesség előtt is a szakításon gondolodott a lány, mivel egyszerűen nem indul a közös életük, pedig ennyi idő után nem párkapcsolat, hogy főleg ő jár a sráchoz, és lassan közös témájuk sincs.

A lány anyja azt mondta, támogatja a lányát, bármhogy is dönt. Viszont a lány nem akar az ápolónő anyja nyakára szülni egy másfél szobás vályogházba. Ráadásul alig egy hónapja kapta meg azt a munkát amit mindig is szeretett volna csinálni (ruházati eladó, mellette divattervező és varrónői szakot is végzett). Ha megtartja a babát, bukja a munkát.

Tőlem kért tanácsot, de nem tudom, mit mondhatnék neki. Volt abortuszom, tudom milyen az, és van egy három éves kislányom is. Én látom azt, hogy milyen nehéz munkát találni így, ráadásul ő nem élné túl ha ebben a Mucsafalvában ragadna.

Nem azt akarja a barátnőm, hogy ti mondjátok meg, hogy mit csináljon, inkább azt reméli, a válaszok közt talál olyan infót, lehetőséget, vagy tanácsot, ami segíthet a helyzetén.


2013. szept. 9. 20:51
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
0%

Én megtartanám. Nem lehet tudni, h. a srác nem változik-e meg attól pozitív irányba, ha apa lesz. Simán fordulhatnak nagyon jóra a dolgok. És ha ilyen megtörténik, egész életében bánná a lány az abortuszt. (Anyósom mai napig bánja az abortuszt, pedig már hatvanon túl van. Ő azért vetette el, mert éhezett terhesen.)

Esetleg örökbe is adhatná a gyerkőcöt, és akkor még a munka is megmaradhatna. És azért az nem olyan, mintha megölné. Ott is fájhat az elválás, de legalább a gyereknek van lehetősége az életre.

Esetleg a srácnak fel lehet vázolni a lehetőségeket. 1, megtartja megszüli és élnek együtt 2, megszüli neveli egyedül (gyerektartás stb.) 3, elveteti (csaj lehet belerokkan a lelkiismeret furdalásba utána)4, megszüli és nyílt örökbefogadással örökbe adja, így tudja hova kerül. A srác mégiscsak az apja, döntsenek közösen. Vagy legalább próbálja meg, h. közös döntés legyen.

Szerintem ez egy hasznos link lehet később: [link]

2013. szept. 9. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
33%

Kevesen tudják, de a baba átmeneti gondozásba is adható, eközben látogatható. Az anyagi és tárgyi feltételek rendeződése esetén a gyermek vér szerinti szülőjéhez adható, aki nevelheti is.

Biztos, hogy megszülném.

"ráadásul ő nem élné túl, ha ebben a Mucsafalvában ragadna." Az abortuszt meg a gyermeke nem élné túl.

2013. szept. 9. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
4%
Én bizony megtartanám.
2013. szept. 9. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
4%
Én is megtartanám mindenképpen, van munkája, anyukája támogatja, még lehet, hogy az apa is örülne, vagy vállalná, ki tudja. Láttam már motoros macsóból családapává válni embert, akiről sohasem gondoltam volna, hogy bármiért felelősséget vállalna. Mikor a baba bölcsibe-oviba megy folytatja a munkáját a lány és kész. és "Mucsafalvából" is ugyanúgy eljöhet gyerekkel mint anélkül.
2013. szept. 9. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
4%
Én megtartanám!
2013. szept. 9. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
62%
Ilyen helyzetben egészbiztos elvetetném. Semmilye nincs egy gyerek sok százezer forint csak mire megszületik.
2013. szept. 9. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 A kérdező kommentje:

Alig egy hónapja van munkája. Engem terhesen kiraktak mint a macskát, mikor szüksége támadt.

A Főnököm meg is mondta, nyíltan a szemembe, hogy csakis a baba miatt tesz ki, mert neki egy egész ember kell a cégnél, terhesen pedig nem bírnám (nem is bírtam volna) azt a munkatempót, mint amit megkövetel a cég.

A barátnőm is fizikai munkát végez (a feladatkörében bennevan az árupakolás is, ami esetenként 15-20 vagy még annál is több kiló ruhát jelent.) Erre az állásra 34 másik jelentkező közül választották ki. Tehát a főnöke kezében ott van még 33 másik önéletrajz.

Ha megszülné és örökbeadná, akkoris ott van a hat hetes gyermekágyi időszak.

2013. szept. 9. 22:47
 18/29 anonim ***** válasza:
93%

Én egy 90%-ban hasonló helyzetben nem tartottam meg.Fél éve volt a műtét azóta még rosszabb is lett a helyzetünk,anyám munkanélküli lett,szóval most éppen elég a teljes fizetésem(és néha napszámos munkák)arra,hogy ne haljunk éhen.Belegondolni is rossz,hogy mi lenne a br. 110 ezres fizetésem táppénzéből:/

Ráadásul anyámnak csak 8 általánosa van(akkoriban sokan 14 évesen kezdtek el dolgozni)ki tudja mikor lesz munkája...

2013. szept. 10. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
4%

Gondok, problemak mmindig vannak,voltak es lesznek is.Ezeket megoldani kell.

Ez a gyerek viszont mar soha tobbe nem lesz ha elveteti.

Probaljatok meg ugy gondolkodni,hogy abortusz nem letezik,akkor majd talaltok megoldast is.

2013. szept. 10. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
67%
Én nem gondolom azt, hogy önmagunkat becsapva ki kellene zárni bármely létező lehetőséget, ellenkezőleg, az összes lehetőség számbavételével kell megtalálni a barátnődnek a számára lehető legkisebb rosszat jelentő döntést.
2013. szept. 10. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!