Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Úgy döntöttünk így a helyes,...

Úgy döntöttünk így a helyes, de a nagyszülők tiltakoznak. Hogyan magyarázhatnánk el nekik, hogy ez a mi döntésünk, és így látjuk a legjobbnak?

Figyelt kérdés
Kicsivel több, mint 2,5 éve hármasikreink születtek, mesterséges megtermékenyítéssel. A beültetéstől kezdve végig , a 30 hét alatt ágyban kellett feküdnöm, gyakorlatilag semmit sem tudtam csinálni. 12 hónaposak voltak a lányok, amikor csodával határos módon pozitívat teszteltem és az első UH-n megláttuk a két dobogó apró szivecskét. Hihetetlen volt, mivel a hármasikreink előtt 5 évig próbálkoztunk, mindhiába. Természetesen akkor az abortusz meg sem fordult a fejünkben. És minden olyan jól ment, a 12. héttől, azonban ismételten szigorú ágyban fekvésre lettem ítélve és a 32.héten világra jöttek a picik. Egy percig sem hittük, hogy még egyszer megeshet a csoda, amire azelőtt 5 évet vártunk. De biztosra akartunk menni, így spirált tetettem fel. Öt 3 éven aluli gyermekem van és 6 hetes terhes vagyok. Mindig akkor jön a csoda amikor nem számítunk rá, de képtelen vagyok végig csinálni ezt a terhességet is. Több, mint valószínű, hogy ismét ágyban tölteném a terhességem java részét, ami egy éjjel-nappal dolgozó férj, 5 kisgyermek és 200 km-re lakó nagyszülők mellett, aligha lehetséges. Alaposan mérlegeltünk mindent, tisztában vagyunk vele, hogy talán anyagilag sem bírnánk el még egy picúrt. Rettenetesen fáj, de ebben a pillanatban, ez a leghelyesebb döntés. A nagyszülők azonban nem így gondolják, és nem értik, miért nem tartjuk meg. Persze állítják, hogy egyfolytában itt lesznek és segítenek, de arra nem kaptunk magyarázatot, hogy hol fognak lakni, vagy minden nap tesznek egy röpke 240 km-es utat, hogy segítsenek.. Üres szavaknak érezzük az ígéreteket, és ahogy eddig tapasztaltuk, sajnos azok is. 2 hete áll a bál a családban, emiatt a dolog miatt. Én is egyre nehezebben bírom, (sőt lelkileg már majdhogy a padlón vagyok) ahogy mindenki más is, kezd kihatással lenni, az itthoni nyugalomra. A világ legrosszabb anyukájának érzem magam. Szóval, hogyan értessük meg velük, hogy feleslegesen terrorizálnak lelkileg, ez már eldőlt?
2013. jún. 18. 22:27
1 2 3 4 5
 21/49 anonim ***** válasza:
78%
Kedves Utolsó! Elég szűk látókörű vagy, ne haragudj! Öld meg? Azért ez nem egészen így van, ahogy te azt elképzeled egy számítógép előtt ülve ismeretlenül. Szerintem a döntés jogos. Én is ellenzem az abortuszt, de csak akkor, ha mögötte nincs racionalitás. Ebben az esetben - úgy gondolom - van és elhiszem, hogy a Kérdező egyik legnehezebb döntését hozta meg ezzel. De ítélkezz már ilyen egyértelműen!
2013. jún. 19. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/49 anonim ***** válasza:
Közben eltűnt az "Utolsó" hozzászólása, úgyhogy az enyém is tárgytalan (előző voltam :))
2013. jún. 19. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/49 anonim ***** válasza:
68%

Megértem a döntést és támogatlak is benne! Az első már ez az 5 ha az ő jólétük hiányt szenvedne egy hatodik hetedik baba miatt azt már nem szabad megkockáztatni! Ne adj isten csak egy influenza is a földig dönthet ha 6 gyerenek kell gyógyszert vegyél!

Én már a páromat se tenném ki ilyennek! Iszonyat nagy felelősség ez az 5 gyermek is! Akikhez gratulálok :)

2013. jún. 20. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/49 anonim ***** válasza:
72%

Minden tiszteletem, hogy öt gyermeket neveltek.

Csak felmerült bennem, hogy ha már nem szerettetek volna több gyermeket, akkor miért nem kötteted el magad? Spirál mellett nagyon sokan esnek teherbe, egyáltalán nem megbízható fogamzásgátló. A megelőzésre kellett volna hangsúlyt fektetni, akkor most nem kerülne sor erre a szörnyű dologra.

2013. jún. 20. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/49 anonim ***** válasza:
0%
És ha ő, aki most a pocakodban van kisfiú lenne? :) Nem örülnétek neki?..
2013. jún. 20. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/49 anonim ***** válasza:
47%
Kérdezőék védekeztek? Igen. Korszerűnek, biztonságosnak számító eszközzel? IGEN. Szerintem ez így tökéletesen rendben van, és teljesen hibás úton járnak, akik a védekezést firtatják...
2013. jún. 20. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/49 anonim ***** válasza:
36%
Szerintem, kérdező, ideje a nyugalmat hozó, kegyes hazugságnak: elvetéltél, vagy kromoszómarendellenesség miatt megszakítjátok. Márcsak a családi béke miatt.
2013. jún. 20. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/49 anonim ***** válasza:
62%

az állszentek visszavehetnének!

100%os fogamzásgátlás csak az abortusz és az elkötés van.. Se a spirál se semmi nem 100%...

Hogy jön bárki ahhoz, hogy megkérdőjelezze, hogy miért nem köttetted el magad?!

MERT CSAK!!!

Mert ha egyszer anyagi helyzetük megengedi hogy még 26 gyereket szüljön esetleg akkor megtehesse!

Mindegy mi lenne! Hogy fiú-e vagy lány... De rohadtul örülnék esetleg ha végre születik egy fiú/lány gyerekem és a megélhetésünk válságba kerül...


Iszonyat nagy kihívás 5 gyereknek mindent megadni! Szerintem senkinek semmi joga becsmérelni mert nem szül hatodikat... Szájkaratésok... Mindenki csinálja utána! Sőt! szüljön 6ot minimum és majd akkor álljon neki megkérdőjelezni bármit! Mert akinek 1-2-3 gyereke van rohadtul nem tudja, hogy milyen 4-5 gyerekről megfelelően gondoskodni, hogy egyik se kapjon kevesebbet a másiktól! Ha elmész a boltba és mindenki csak 1 tejszeletet kap az is 600 forint! ezt szorozzuk fel 20 nappal mondjuk...

És még nincs főtt kaja az asztalon, nincs autó megtankolva senki nem volt beteg (de ha az ovit elkezdik hiába csak 3 jár szinte mindenki beteg lesz... Élmény volna szegénynek!

Ha nincs lehetőség nem kell senkinek a szívét fájdítani sz.r dumákkal!

Hogy szüld meg ne öld meg (ez még nem megölés)!

Ha az volna akkor a születés szabályozásnak ez a módja nem lenne!!! Ha egy 16 éves írna akinek 6 ab-ja volt akkor jogos mindenféle okoskodás.

2013. jún. 20. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/49 anonim ***** válasza:
42%
Hülyeségeket beszéltek. Ha biztosan nem akarnak több gyereket, akkor miért nem köttette el magát az anyuka. Ezt nem értem. Miről zagyváltok?
2013. jún. 20. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/49 anonim ***** válasza:
51%
Arról zagyválunk kedves #29, hogy a világon senkinek a világon semmi joga számon kérni, vagy akárcsak felemlegetni azt, hogy egy emberpár milyen korszerűnek és biztonságosnak számító fogamzásgátlást alkalmaz, ha egyszer alkalmaz. Nyilván közösen választották azt, amit, és nyilván azért, mert számukra ez tűnt a legjobbnak akármiért. Ennyi.
2013. jún. 20. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!